Budapest, 2013. (36. évfolyam)
2. szám február - Buza Péter: MAGÁNANZIKSZ - Gyilkosság a Modori utcában
akiket a rendőrség küldött azzal a feladattal, hogy – arra hivatkozva: feljelentették Hecskóékat – felderítsék az elrejtett arany hollétét. A lányok, a felbújtók édesanyja az egyik budai kapitányságon dolgozott tisztviselőként, szeretője, egy magas rangú rendőrtiszt gyakran megfordult a házban, a családban, ha nem viselkedett is nevelőapjukként. A történet folytatása kifejezetten szörnyű. Legtöbb részletét Guoth Erzsébet mesélte el, aki megörökölte a házat, s néhány évig lakta is, miután Hecskóék örökségét a rokonság felosztotta egymás között. Felzörgették szigeti Szabó Máriát és Hecskó Jánost, felmutattak valami hivatalosnak látszó papírt, s a nyugalmazott takarékpénztári igazgatót felszólították, kövesse őket a szenespincébe. Azonnal végeztek vele. Visszamentek az asszonyért, aki persze kérdezte az urát. − Átment a szomszédba, mondták, tanút keresni, addig ők megnézik a borospincét, kísérje el őket. Megölték az asszonyt is. Szinte semmit sem találtak. Végül magukhoz vettek egy 35 ezer forintos takarékbetétkönyvet meg a lakásban tartott néhány ékszert, és kisiettek a Délibe a vonathoz. A hentes fiának nagynénjéhez igyekeztek Zalába, hogy onnan majd tovább szökjenek Jugoszláviába. Időközben a történetből kimaradt galeritagoknak megszólalt a lelkiismerete, reggel nyolc felé beárulták barátaikat. Ki is szállt a rendőrség a Modori utcába, de arról, hogy a tetteseket elfogják, vagy hogy a gyilkosságokat megakadályozzák, lekéstek. Kilenc órakor a lányok is már régen a munkahelyükön voltak, integettek is szépen a kanizsai gyors vagonablakában feszítő fiúknak. Akik azonban nem jutottak el úticéljukhoz, félúton leszedték őket a vonatról. Tizenöt-tizenöt évet kaptak. A lányok meg az aszódi leány büntetőintézetben kerültek rács mögé. Nem tudjuk, mikor szabadultak, de biztosan már a hetvenes évek első felében. Nem tudjuk, mi lett velük azután, élneke, halnak-e, bár persze, ahogy az ügy sok részletét, akár ezt is kideríthettük volna. De ez már nem történelem. Az asszonynak nem volt végrendelete, csak az urának, ezért aztán az ő végakarata érvényesült a vagyon sorsát illetően. Guoth Erzsébet – akkor még Karády Pálné, később dr. Erőss Gyuláné – szent meggyőződése, hogy a rendőrség összejátszott a „tótokkal” („még magyarul se tudtak a Jani bácsi rokonai!”). Mindent elvittek, amit csak lehetett, mielőtt a Guothok megérkeztek volna a tetthelyre. Azt is meséli, többször is felásták később a kapitányság emberei a kertet, végjárták, csákányozták a pincét, azt a hatalmasat – annak idején, a bombázások napjaiban a fél Hűvösvölgy itt talált menedéket – , amely három, azóta felosztott telek alatt húzódott, de a bejárata ma is a 14-es kertjéből nyílna, ha azóta be nem tömték volna a teljes járatrendszert. Ők maguk is találtak ott új, ügyvéd urával egy Schmoll-pasztás dobozban tíz Napoleont. De azonnal beszolgáltaták a Nemzeti Banknak, törvénytisztelő ember volt a doktor úr. Guoth Erzsébet és a családja 1961 és 1964 között lakott a villában. 1962-től már csak ők: cserelakást kerestek a rendőrtisztviselőnek, az Alvinczy utca 22-be költözött. Őt és rendőrtiszt szeretőjét nem vonta felelősségre a hatóság. S az eset híre se járta be a sajtót – pedig akkor már negyedik éve működött a szocialista bulvár, az Esti Hírlap. A kollégák szolidaritása védte meg őket, vagy tényleg nem tudtak semmiről semmit? Ami gyanús, még nem tény... Hűvösvölgy, Modori utca, élet és halál. Két villa az utcában, egy bányató, innen való kváderkövek: a villamosvonalat védő partfalak, néhány kőtömb, megfaragva asztalnak, széknek a kertben vagy csak négyszögtestté formázva, az egyik Kerényiék udvarán. Egy kriptasor a remetekertvárosi templom altemplomában, Valicsek, Hecskó, Guothok, szigeti Szabók hamvai. És egy képeslap, néhány sorral: Érte sits nehány sorban Mancikám, mikor jösz. Örömmel várlak. ● 12 BUDAPEST 2013 február Guoth Béla munkában Táblák mögött a múlt
