Budapest, 2013. (36. évfolyam)
12. szám december - Saly Noémi: „Gyönyörű kocsmai csend”
– Idén van egy kerekebb évforduló, a Tabáni Helytörténeti Gyűjtemény zárva, senki más nem mozdult, én meg évek óta ábrándozom róla, hát akkor most... Persze nem lesz akkora , mert nincs akkora hely, nem lesz olyan se, mert nincs pénz − dohogtam magamban, de hamar abba is hagytam: lesz, amekkora lesz, s olyan, amilyen lenni tud, de meglesz! Két földszinti terem mellé kiharcoltam egy harmadikat az emeleten, és megpróbáltam mederbe terelni a gondolataimat. A Krúdy-udvarba csak tablók mehetnek, tárló nem fér, sok a rendezvény is, bármi útban lenne. De ott most végre méltó helyre kerülhet gyönyörű Bacchus-fejünk, egy hajdanvolt tabáni vendéglő ékessége, amely hosszú évek óta nézi a plafont a raktárban. (Van vagy negyven kiló, hogy fogjuk föltenni?) A tablókhoz fotók kellenek, sokkal több, mint amennyi nekem meg a múzeumunknak van. Kiscell, Nemzeti Múzeum, Budapest Gyűjtemény, Fortepan, magánosok... (Mit tudunk kifizetni? A Tabán Múzeum anyaga bedobozolva, hogy fogok ahhoz hozzáférni?) A Kultea-galériába mennek a metszetek, rajzok, akvarellek. (Budapesti Történeti Múzeum, majd keretezni, paszpartuzni kell, irgalom atyja, ne hagyj el, hányat merjek kiválasztani?) Az emeleti Kilenclyukú terem fülkéibe pedig megy kilenc ember, névvel, arccal, hivatással. Hogy végképp ne higyje már senki az én rendes, kedves kisvárosomról, hogy ez valami züllött kocsmatelep volt, minden házban sramliszóval, dülöngélő korhelyekkel és fürdős cemendékkel! Lent szépen elmondom, hogyan jutott szegény erre a méltatlan, szomorú sorsra, hogyan került a városfejlődés minden lépésekor egy-egy újabb szeg a Rácváros koporsójába, hogy annyi túlélt ostrom, járvány, tűzvész és árvíz után hogyan rágta ki a tabániakat az életükből a borzalmas kis féreg, a filoxéra, házastól, mindenestől, s mi jött még azután. És odafönt ott lesznek az én kedves régi szomszédaim, akik itt éltek és haltak, adtak-vettek, ettek, szerettek, megírták és lefényképezték egymást, bemutatkoznak személyesen – pokolba a mítoszokkal és a nosztalgiával, éljenek az igaz történetek! Ott lesz Benedek Samu mézeskalácsos („alapitatott 1700”), akinek bűbájos, öreg leányaitól kisgyerekként még vettem mézcukrot. (Honnan is szerzek róla fényképet, ha egyszer nincs?) Ott lesz Hoser bácsi, minden idők egyik legnagyobb magyar órása. (Odaadják a festményt a Műszaki Múzeumból? És a nagy órát?) Ott lesz Badovinszky fényképész, akitől van egy fotóm. (Honnan szerzek többet? Honnan szerzek róla képet? adatokat?) Ott lesz Oravecz Paula, Déry Tibor második fele sége, egy tabáni mosónő lánya, akinek a regényei tele vannak a környék leírásaival. (Honnan szerzek fiatalkori fotót?) Ott lesz Nagykovácsy Milenkó , a szegény rác tímár fiából Budapest első adófizetőjévé avanzsált nyilas nagykereskedő, az Úttörő Áruház „előzménye”. (Honnan szerzek bőröket?) Ott lesz Kabon József kocsmáros, a Burgzsandár. (Ideadja-e Várhelyi Marci még egyszer azokat a csodás családi képeket...?) És persze nem hagyhatom ki Semmelweiséket (de nem Ignác lesz a fő hős, haha, hanem a papája a Fehér Elefánt vegyeskereskedéssel), se Virág Benedeket (mit rakok abba az enteriőrbe, jó Isten), se a Tabán igazi hősét, Vujicsics atyát, aki nem adta át az ávósoknak a Demeter-templom kulcsait. (Hogy fogok beférkőzni az ortodox egyház jóindulatába? Odamegyek egy nagyszakállú papbácsihoz, katolikus asszonyi állat, hogy jöttem a Vendéglátóipari Múzeumból, kérek szépen egy ikont? Kisöprűz, hogy a lábam nem éri a földet.) És ekkor elkezdett működni a Tabán őrangyala. Akkora forgószelet csinált a szárnyával, hogy nem győztem kapkodni a fejem. – Fotók? Gyere. Adjuk, hát persze. „Gyönyörű kocsmai csend” A nyolcvan éve lebontott Tabán emlékezete Saly Noémi 24 BUDAPEST 2013 december Elöl a Rácfürdő kéménye, középen a Szent Demeter, mögötte a Szent Katalin templom 1930 körül Az Apród utca 10. udvara A szerző gyűjteményéből Magántulajdon
