Budapest, 2013. (36. évfolyam)
12. szám december - Saly Noémi: „Gyönyörű kocsmai csend”
– Van egy albumunk külön a bontásról... – Kész vagyok a keretezéssel, mikor tetszik elvinni a metszeteket? – A Tabán Múzeum képeit? De, lehet. Odamegy a kollégám, beenged, válogass. – Beteg vagyok, de a lányom beviszi Pestre, csak el kell menned érte Újlipóciába, nem baj? – Bőr? Nekem van egy hatalmas tehénbőröm! Nekem birkám! Nekem kecskéim! – József portréja? Most lett kész róluk az új állandó kiállításunk, itt a fotó a festményről, a gyerek Ignácról is van, nézd, milyen édes, hoztál pendrive-ot? – Hallottalak a rádióban vasárnap, én a Vujicsics Marietta vagyok, Sztoján öz vegye, a Dusán menye, szeretnék megis merkedni veled személyesen. Ikon? Kicsi? Hogyne! De hát miért ne a tabániakból? Az utolsó kettőt, amik apósom dolgozószobájában lógtak, az uram halálakor adtam oda Szentendrére! Beszélek Kosztá val! – Írunk akkor egy kölcsönszerződést... (Ölelem a pukkanós fóliába bugyolált ikont, Veronika kendője, az utolsó restaurálatlan, úgy van, ahogy Dusán atya annak idején levette az ikonosztázionról. Ha van eufória – „a jó hordozása” –, hát ez az.) – A kulcs? Ne viccelj, hogyne lenne meg? Kettő van. A templomé meg a toronyé. Azok is ott vannak a múzeumban! Koszta drága... (Eufória No 2.) – Szentendrére mész? Kiviszlek kocsival, ülj be, addig legalább tudunk beszélgetni... – Te, a barátnőm férje az Oravecz Paula harmadik férjének a fia, itt a szám, a cím... Nem válaszolnak? Jaj, elutaztak, intézem! (Másnap telefon Németországból: elég kedden? És kedden egy nyolcvanéves, daliás úr bumlizik a kedvemért Paula fotóival szakadó esőben Rákoskeresztúrról Óbudára.) – Aputól Tabán-képeket? Hozok. Négy van nálam. (De tényleg, Zórád nélkül mi lyen lenne már?) – Gombos reverenda? Vasárnap Újpesten misézek, ott lóg egy, amit már nem használunk... 25 BUDAPEST 2013 december Virág Benedek utcai középkori ház bontása Az Ördögárok 1870 körül, pottyantós vécéfülkékkel Metszet a Vasárnapi Ujságból forrás: MNM Magyar Történeti Fényképtár Vujicsics Dusán A tabáni szerb ortodox templom utolsó papja 1903-ban született Dunaszekcsőn, akkor már közel háromszáz esztendeje Magyarországon élő szerb családban. A bonyhádi evangélikus gimnáziumban kezdte a középiskolát, majd 1919-ben átiratkozott a karlócai görögkeleti szerb főgimnáziumba. Két évvel később kitüntetéssel érettségizett. A belgrádi egyetem hittudományi karán folytatta tanulmányait, ott is kitüntetéssel végzett 1928-ban. Miután hazatért Magyarországra, rövid ideig tanítóskodott, majd házasságkötése és felszentelése után Pomázon szolgált. Innen helyezték át 1939-ben a Tabánba. Szent Demeter gyönyörű barokk temploma tíz esztendeig épült, 1751-re készült el. Átvészelt viharokat, árvizeket, az 1810-es nagy tűzvészt; süvítettek körülötte ágyúgolyók, kertjében sokasodtak a halottak, akiknek többségét itt tartották keresztvíz alá is, akik itt esküdtek örök hűséget választottjuknak. Ikonosztázionjának szép képei – Arsenije Teodorovic ́ mester (1767–1826) munkái – vigaszt, erőt, figyelmeztetést adtak a fogyatkozó közösségnek. A városrész lebontása után aztán már csak úgy árválkodott az öreg templom a semmi közepén, mint egy nyájavesztett pásztor. De még mindig ott volt, ahová az ősök állították, és ünnepeken fellobogtak benne Benedek mézeskalácsosék meleg fényű, illatos gyertyái. Az ostromban súlyosan, de nem végzetesen megsérült: teteje beszakadt, toronysisakja elpusztult – a falak viszont álltak, helyre lehetett volna hozni. Csakhogy a város vezetőinek 1949-ben az a gyengéd ötletük támadt, hogy Sztálin hetvenedik születésnapjára, ajándékképpen eltakaríttatják a föld színéről az ország legszebb szerb templomát. Vujicsics Dusán mentette, ami menthető. Az ikonosztázion képeit kiszedték, átvitték a túlpartra, a pesti szerb templomba. Annak a tornyában lapultak még évtizedekig. A lelkész bezárta a tabáni nagykaput, összefonta a karját, összeszorította a száját. És nem adta ki a kulcsot a pusztításra felsorakozott bontóbrigádnak. Nem adta ki semmilyen parancsra, pedig ezzel súlyos börtönéveket, verést, kínzást kockáztatott. De végül nem mertek kezet emelni rá. Egy munkagéppel betörtek a templomba, pár hét alatt semmi nem maradt a szent falakból. A bátor fiatal pap ekkor már a pesti parókián szolgált, ott lett főesperes, majd püspöki vikárius haláláig, 1990-ig. Felesége, Budimlics Nevenka szintén régi magyarországi szerb családból származott. Felmenői közé sorolhatta Vitkovics Mihály költőt és fivérét, Jovant, aki a 19. század elején – ahogy édesapjuk is − épp a tabáni Szent Demeter templomban működött. Nevenka két fiút szült az urának. Tihamér (1929–1975) zeneszerző, népzenekutató lett, Sztoján (1933–2002) pedig hallatlanul sokoldalú tudós: irodalom- és színháztörténész, műfordító, művészettörténész, a szerb akadémia tagja, az újvidéki egyetem díszdoktora. A szentendrei Szerb Egyházi Múzeum alapító igazgatójaként 1990-ben ő költöztette méltó helyre a tabáni templom megmenekített műkincseit.
