Budapest, 2013. (36. évfolyam)
12. szám december - Székely Ilona: Az ünnep varázsos illata
meg, idegösszeroppanást kapott. László fia – apu –, elvégezte a jogot, Bécsben külkereskedelmi akadémiára járt, s közben élelmiszerkémiát tanult. Nem lett hűtlen a mézeskalácshoz sem, a céhes hagyományok szerint vándorolt. Megfordult Salzburgban, Nürnbergben és a híres Brameshuber cégnél. A nagynénje, Beliczay Mária után 1937-től már ő vezette a céget. A Csányi utcában továbbra is működött az üzem, szép faborítás díszítette az üzletet. A körfolyosóról minden alkalmazott legénynek nyílt egy szoba-konyhás lakása. A legfelső szinten élt a család, lent pedig egy óriási ebédlő volt, ahol a tanoncok és a családtagok együtt étkeztek. Beliczay Lászlót csak negyvennégyben sorozták be, mivel családfenntartónak számított. Amerikai fogságból, francia földről tért haza. Negyvenöt után talpra állította a céget, olyannyira, hogy Amerikába kezdtek el mézeskalácsot exportálni. Cserébe modern dagasztó- és sütőgépeket kapott. Felesége eperjesi lány volt: férje kedvéért elvégezte a mézeskalácsos-segédi tanfolyamot is. Az édes vállalkozásnak az államosítás vetett véget 1949 végén. A Csányi utcai házban egy cukrászati üzemet rendeztek be, László pedig a Műszaki Könyvkiadóhoz került. – Szerencse, hogy értett a könyveléshez, gazdasági szakértelmét itt is, majd a Corvina Kiadónál is megbecsülték. Érdekes, hogy mi, gyerekek nem rajongtunk a mézeskalácsért, mert nem volt benne újdonság a számunkra. Anyu a finom puszedlit sütötte, az puha volt, porhanyós, és bádogdobozban sokáig elállt. Hárman voltunk testvérek, Bélus Down-kórral született. Anyunak otthon kellett vele maradni, nem mehetett dolgozni. Saját kezűleg kis zacskókat készített, azokban adta el ismerősöknek a mézeskalácsot. Aztán Rudnay János újságíró írt a mé hészetről egy könyvet. A Corvinánál Beliczay Lászlónak adták oda lektorálni, aki számos új részlettel egészítette ki. Így lett végül kétszerzős a mű. A Mézkönyv megjelenését az utolsó Beliczay mézeskalácsos már nem élhette meg: tüdőbetegség vitte el 1985-ben. A családban azóta is él a szokás, hogy ünnepekkor mézeskalácsot készítenek. Főképpen Magda , László feleségének halála óta sütik a régi receptet. Beliczay emlékezete Ha annak idején nem tettek volna le a Madách sugárút tervéről, akkor a Csányi utcai historizáló Beliczay-ház sem állna már. Egy évvel ezelőtt került ki a falra a mézesmesterek előtt tisztelgő emléktábla is. Most azt hihetnék, hogy a történetnek vége, hát nincs. A Veszprém megyei Nagyalásonyban ugyanis újra felfedezték, hogy Beliczay Imre az ő falujukban látta meg a napvilágot. Sörösné Kolonics Erzsébet új ságíró, a helyi sajtóorgánum főszerkesztője karon fogta a polgármestert, az evangélikus és a református lelkészt, a katolikus papot, valamint segítségül hívták a település pedagógusait, s 2010 decemberében mézeskalácssütő versenyt rendeztek a faluban. Hasonló események lebonyolítására létrehoztak egy értékőrző egyesületet is. A Beliczay utódok véletlenül fedezték fel a hírt az interneten. Megkeresték a szervezőket, s egykettőre Nagyalásonyba vették az irányt. A család megjelenése igazi meglepetés volt, hiszen még Szücs Tomi , a falubeli helytörténész is úgy tudta: a mézes família Bécsbe költözött. Az asz szonyok, lányok pedig odahordták a sokféle cukormázas süteményt, s elhatározták: márpedig ebből hagyomány lesz, ők lesznek a mézeskalácssütő falu. Legutóbb már harmadik alkalommal került sor a rendezvényre. Nagyalásony és Erzsébetváros önkormányzata együtt vett részt a Csányi utcai emléktábla avatásán is. A hír terjed, talán a mézeskalács lesz a falu brandje. ● 20 BUDAPEST 2013 december Beliczay Erzsébet
