Budapest, 2013. (36. évfolyam)
12. szám december - Buza Péter: Lujza, az ügyes
akkor azt tudta meg, hogy a fiatal mester elköltözött. Nem tudja senki, hogy hová. Feldúlva kereste fel most már Wabitsch Lujzát, akitől megtudta, hogy a tervek időközben Merxbauer munkájával és aláírásával rendben elkészültek, sőt, azokra megkapta az építési engedélyt. És a jövő héten fel is vonulnak bontani-falazni a jó tótok, az építés pesti közmesterei. Schomann megrendülten vette tudomásul a hírt. Rögvest megbízott egy másik fiatal építészt (hírlapi forrásunk sajnos nem árulja el, kit), hogy próbálja kinyomozni, mi is történt itt valójában. A nevében eljáró újabb ifjú is felkereste Lujzát, aki biztosította: neki semmi köze az egészhez, ez az építész urak dolga! S azon melegében felkérte a számunkra immár örökre ismeretlen építészt, hogy 400 koronáért tervezze meg az épület alsó egyharmadának – a mulató előtti utcafronti szakasznak – a homlokzati tervét. Megtervezte. És soha nem ment vissza beszámolni a beszámolandókról Schomannhoz. Aki, mit tehetett volna mást, feljelentette, akit csak lehetett. Változatok egy mulatóra Akik az épület és mulatószekciója építéséről-tervezéséről a modern időkben tudósítanak (Ferkai András az Adalékok a belső Terézváros történetéhez című kötetben, a Budapesti Városvédő Egyesület kiadvá-10 BUDAPEST 2013 december A színházzá alakított mulató homlokzatterve, alaprajzi elrendezése forrás: Gajdó – Korniss – Szegő: Szín – ház – kutatás. Thália