Budapest, 2013. (36. évfolyam)

12. szám december - Buza Péter: Lujza, az ügyes

Wabitsch Lujza a millenniumot közvetle­nül megelőző évek valamelyikében, 1894 körül jött át Magyarországra. Húsz éves volt akkor, s a kor ízlése szerint gyönyörű, rózsás arcú, gömbölyded teremtés azonnal meghódította – hivatalosan virágáruslány­ként – a pesti férfiakat. Köztük egy csúcs­arisztokratát is, a korabeli pletykák szerint magát az ifjú József főherceget, aki azon ­ban csak egyike volt a körülötte több mint legyeskedő, majd az egyre tapasztaltabb hölgyet támogató előkelő uraknak. Pezs­gős Lujza első önálló üzlete egy – majd több – pezsgőspavilon volt a millennium nagy attrakciójának, Ős-Budavárának a kulisszavárosában. A magas protekcióval elnyert befektetés remeknek bizonyult, gazdasszonya tovább léphetett. A királynő megtér, majd hazatér A pénze eleinte csak arra volt elég, hogy bérbe vegye a Király utcai Tátra mulatót. Mondén és sokszor botrányos hely, ve­rekedések, leleplezett szeparéjelenetek, rendőrségi ügyek egymás hegyén-hátán. 1908-ban kis híján be is zárják – rendőrileg –, de ez már nem érdekli igazán a nagyasz ­szonyt. Tudja, még abban az évben meg­nyitja majd a Jardint, a Hermina út és az Erzsébet királyné útja sarkán. Ezt már va­lóban előkelő közönség látogatja, ahogy a pezsgőspavilont is annak idején. Igen ha­mar a főváros első számú éjszakai lokálja lesz. S aztán, éppen száz esztendeje, újabb mulató premierjét hirdeti a Nagymező ut­cában akkor épült bérházának alsó traktu­sában. A Párizsi kert a Liget partján egészen a negyvenes évek elejéig működött, s egy idő után Lujza – akkor már Goor Lajosné – itt is felépíttet egy kettős bérvillát, a har­mincas években: a fővárosi art deco stílus egyik reprezentatív együttesét. A kilencszázhúszas-harmincas években minden a legnagyobb rendben zajlik tehát, folyamatos a gyarapodás, noha már ebben a periódusban is beleszól az üzletmenet­be a nagy történelem. 1920-ban árdrágí­tásért, spekuláció vádjával egy hónapra börtönbe zárják. (Jegyezzük meg ezt az évszámot, lesz még dolgunk vele.) A Pesti Éjszaka Királynőjének (ahogy Tarján ne ­vezte) egzisztenciáját csak 1945-ben söpri el végleg a háború vége meg ami az után következett. Természetesen államosítják az üzleteit: mulatóját, bérházait. 1951 nyarán kitelepítik Gyöngyössolymosra. Többször is kérvényezi a hatóságnál, hogy vissza­térhessen. Hivatkozik betegségére, arra, hogy semmi jövedelme nincs – és akkor már tényleg nem lehetett –, hogy igaz híve a népi demokráciának. Igaz, kör­nyezete és mi is tudjuk, inkább a Teréz­város közeli plébániatemplomának. Két év után aztán, ahogy akkor sokan mások, hazaköltözhetett. Akkorra már valóban egyetlen mulatsága marad: a templom­ba járás. Gondolom, bár a megigazulás élménye nem zárható ki egy hetvenedik életéve felé közeledő, még oly mondén­ipari hölgy életében sem, mint Lujza volt, ez is okos üzletasszonyi számításból tör­ténhetett. Bizonyság rá 1957 utáni, már ausztriai karrierje. Mert mindig tudta, mikor mit lépjen. Harminc évvel ezelőtt mesélte nekem Nagymező utcai házának akkori házmestere, hogy aranyra átváltott vagyonát, ékszereit Lujza a háztartásában korábban meghalt Licsi (Leonhard) nevű öccse Klieningbe szállított koporsójába rejtve csempészte ki Ausztriába. Még az államosítás előtt. Aztán következik 1956 késő ősze, amikor is egy szál kézitáská­val kisétált a Nagymező utca 22-24. szá­mú ház kapuján: örökre. Szülőfalujába tért vissza, amellyel min­dig is ápolta a kegyeletes kapcsolatot. Az 1900 éves elején például jelentős összeggel támogatta faluja templomának felépítését. Amikor ötvenhat-ötvenhétben hazauta­zott, még a templomot is építő Valentin Stückler volt az egyházközség plébánosa, aki már régóta dédelgette álmát, hogy egy­házi óvodát és háziasszonyképzőt alapít Bad St. Leonhardban. Luise von Goor tel ­jes vagyonát ajánlotta fel a nemes célra. Cserébe kis lakrészt kért az épülő Josefs­heim épületében, ahol élete végéig lakhat, ahol ápolják, ahol együtt imádkozhat a ki­csikkel meg az apácákkal. 1964. augusz­tus 19-én halt meg, a halotti bizonyítvány szerint végelgyengülésben. Kilencvenegy éves volt. A klagenfurti püspök temette a Bad St. Leonhardi öregtemetőben, dísz­sírhelyre persze. Az egyházközség jóte­vőjéről – sírkövén ott áll: Wohltäterin –, a pénzén emelt intézmény kis neveltjei ha­lála napján, misén emlékeznek meg mind a mai napig, hálaimába foglalva általános tiszteletet kivívott személyének emlékét. Tervezők: egymás közt Mikor Wabitsch Lujza megvásárolja a Nagymező utcai régi házat (1866-ban épült fel első változata, hogy 1885-ben Lujza, az ügyes A Jardin d’ Hiver évszázada Buza Péter A BUDAPEST 2006/6. számában már volt szerencsém bemutatni a Tisztelt Olvasónak Wabitsch Lujzát, a pesti éjszaka királynőjét. Abból az alkalom­ból, hogy Laczó Sándor szakdolgozatához adatokat kutatva megtalálta a főváros mondén életében 1894-től az 1940-es évek elejéig meghatározó szerepet játszó „üzletasszony” életútjának emléknyomait: mihez kezdett, hogy alakult a sorsa, amikor 1956-ban végleg visszaköltözött osztrák szü­lőfalujába. Így most, amikor megint okom van írni róla – idén karácsony­kor lesz éppen száz esztendeje, hogy a Nagymező utcában megalapította a pesti Broadway egyik alapintézményét, a Jardin d’Hivert –, kezdetnek elég lesz felidézni a hét év előtti közlemény legfontosabb elemeit. Hogy aztán kissé bővebben elmesélhessük Pezsgős Lujza, alias Goor Lajosné, sőt, Luise von Goor e jeles műintézetének születés- és élettörténetét. 8 BUDAPEST 2013 december Goor Lajosné a negyvenes éveiben

Next

/
Thumbnails
Contents