Budapest, 2013. (36. évfolyam)

11. szám november - Horváth Júlia Borbála: Nyájas májas

Micsoda helyek azok! Mind más világ, il­lat és stílus, egy elvarratlan szál folytatása; hogy van, hogy van mindig? Persze minden találkozó bizonyos ceremóniával jár, éppen olyannal, amilyenre az ember teremtetett: társalgás kialakítására, mégpedig magányos klaviatúrák védőbástyája helyett személye­sen. Másfelől, valamire való háziasszony, de még háziember sem teszi be lábát olyan hely­re, ahol lélektelen robotok vigyázó tekintete mellett turkálhat kedvenc kiflijei között, és ármányos háttérintézményekben burkolják védőgázba az ismeretlen kilétű és állagú ter­méket, ráadásul úgy telenyomtatják a címkét mindenféle butasággal, hogy akinek annak értelmezése után nem hanyatlik az ízlése, annak stabil igazán az étvágya. Kétségtelen, hogy a kisboltba menésnek meg kell adni a módját. Először is topográ­fiai ismeretre van szükség, másodszor pe­dig visszatérő jelenlétre, miáltal a finomabb részletek is előbukkannak. Máskülönben könnyen hoppon marad a kereső, mert a kis­boltos egyáltalában nem áll be a sorba, hogy éjt nappallá, hétvégét hétközzé téve verse­nyezzen a vásárló kegyeiért. Neki önérzete és tartása van, egyben küldetése, amikor az önmaga által meghatározott nyitva tartási idővel egészséges időbeosztásra ösztönzi embertársait – és saját családját. Szombat félnap, vasárnap egészében pihenő, tessék olyankor kirándulni, ne pedig áruházak neonfényes hókuszpókuszai között haj­kurászni a leértékeléseket, hétfőn egyétek, amit hétvégén főztetek magatoknak, kedden viszont friss áruval és szeretettel várlak. A kisvásárláshoz útiterv készítése szükséges. Első állomás: háztartási bolt (tartós, dobo­zos termékek), második: zöldséges (nehéz, féltörékeny), harmadik szatyor: élelmiszer, negyedik: cukrászdai kilengés és egy, a virá­gossal folytatott hosszabb beszélgetés vég­eredményeképpen: magok, cserepek, gyer­tyák és megsajnált virágok. Jó, ha ilyentájt már a segítő is megérkezik, miután a közös erővel henteshez menés gye­rekjáték. Az pedig igazán nagy körültekin­tést kívánó művelet, mert hentes és hentes között is óriási különbség mutatkozik, s a megfelelő kiválasztása külön feladat. Tudni­illik nem elég csak odahaza beütni a gúgl-ba, hogy ’hentes budapesten’, mire tömegesen és lebratyizva köszöntenek a húsok világában, előkerülnek a védőgázas reklámszövegek, hogy 10-20-35-70 és még... éve a vásárlók szolgálatában, és hogy náluk nincsen papír alá rejtett smonca, véres cafrang, hamis mér­leg, mi önmagában is méreg. A képernyő bírja a túlvörösített fotót és a korlátlan szót, hogy itt minden természetes alapanyagból (tán műmájból?) készült, tegnap még szinte élt a koca, miáltal csak önnek, és csak most a legfrissebbet, majd képgaléria következik a szín tőkehúsokból (rejtelmes közeg), a ta­nyasi disznótorosból (dundi hurkák), terített asztalon egy jó borjúborda (jóasszonytól), szükség esetén katalógusból házhoz szállítás (na, még csak az kéne), kikapcsolódásként a zsírmentes velős pacal receptje (nem más, mint terelés). Hozzávaló kellékek webáru-Nyájas májas szöveg: Horváth Júlia Borbála, fotó: Sebestyén László Henteshez menni nem egyszerű dolog. Először is azért nem, mert vala­hogy ritkásak a húsboltok, sűrűsödnek viszont a mamutboltok, hol sok száz méter megtétele, és több tonna áru megemelése után jut a vadász zsákmányához. Hiába, hogy alacsony árral tetézik a fényűző csomagolást, a lakosság nem elhanyagolható hányada hajthatatlan, s hangyajáratai mentén továbbra is amúgy kicsiben intézi a bevásárlást. 18 BUDAPEST 2013 november

Next

/
Thumbnails
Contents