Budapest, 2013. (36. évfolyam)
11. szám november - Horváth Júlia Borbála: Nyájas májas
Micsoda helyek azok! Mind más világ, illat és stílus, egy elvarratlan szál folytatása; hogy van, hogy van mindig? Persze minden találkozó bizonyos ceremóniával jár, éppen olyannal, amilyenre az ember teremtetett: társalgás kialakítására, mégpedig magányos klaviatúrák védőbástyája helyett személyesen. Másfelől, valamire való háziasszony, de még háziember sem teszi be lábát olyan helyre, ahol lélektelen robotok vigyázó tekintete mellett turkálhat kedvenc kiflijei között, és ármányos háttérintézményekben burkolják védőgázba az ismeretlen kilétű és állagú terméket, ráadásul úgy telenyomtatják a címkét mindenféle butasággal, hogy akinek annak értelmezése után nem hanyatlik az ízlése, annak stabil igazán az étvágya. Kétségtelen, hogy a kisboltba menésnek meg kell adni a módját. Először is topográfiai ismeretre van szükség, másodszor pedig visszatérő jelenlétre, miáltal a finomabb részletek is előbukkannak. Máskülönben könnyen hoppon marad a kereső, mert a kisboltos egyáltalában nem áll be a sorba, hogy éjt nappallá, hétvégét hétközzé téve versenyezzen a vásárló kegyeiért. Neki önérzete és tartása van, egyben küldetése, amikor az önmaga által meghatározott nyitva tartási idővel egészséges időbeosztásra ösztönzi embertársait – és saját családját. Szombat félnap, vasárnap egészében pihenő, tessék olyankor kirándulni, ne pedig áruházak neonfényes hókuszpókuszai között hajkurászni a leértékeléseket, hétfőn egyétek, amit hétvégén főztetek magatoknak, kedden viszont friss áruval és szeretettel várlak. A kisvásárláshoz útiterv készítése szükséges. Első állomás: háztartási bolt (tartós, dobozos termékek), második: zöldséges (nehéz, féltörékeny), harmadik szatyor: élelmiszer, negyedik: cukrászdai kilengés és egy, a virágossal folytatott hosszabb beszélgetés végeredményeképpen: magok, cserepek, gyertyák és megsajnált virágok. Jó, ha ilyentájt már a segítő is megérkezik, miután a közös erővel henteshez menés gyerekjáték. Az pedig igazán nagy körültekintést kívánó művelet, mert hentes és hentes között is óriási különbség mutatkozik, s a megfelelő kiválasztása külön feladat. Tudniillik nem elég csak odahaza beütni a gúgl-ba, hogy ’hentes budapesten’, mire tömegesen és lebratyizva köszöntenek a húsok világában, előkerülnek a védőgázas reklámszövegek, hogy 10-20-35-70 és még... éve a vásárlók szolgálatában, és hogy náluk nincsen papír alá rejtett smonca, véres cafrang, hamis mérleg, mi önmagában is méreg. A képernyő bírja a túlvörösített fotót és a korlátlan szót, hogy itt minden természetes alapanyagból (tán műmájból?) készült, tegnap még szinte élt a koca, miáltal csak önnek, és csak most a legfrissebbet, majd képgaléria következik a szín tőkehúsokból (rejtelmes közeg), a tanyasi disznótorosból (dundi hurkák), terített asztalon egy jó borjúborda (jóasszonytól), szükség esetén katalógusból házhoz szállítás (na, még csak az kéne), kikapcsolódásként a zsírmentes velős pacal receptje (nem más, mint terelés). Hozzávaló kellékek webáru-Nyájas májas szöveg: Horváth Júlia Borbála, fotó: Sebestyén László Henteshez menni nem egyszerű dolog. Először is azért nem, mert valahogy ritkásak a húsboltok, sűrűsödnek viszont a mamutboltok, hol sok száz méter megtétele, és több tonna áru megemelése után jut a vadász zsákmányához. Hiába, hogy alacsony árral tetézik a fényűző csomagolást, a lakosság nem elhanyagolható hányada hajthatatlan, s hangyajáratai mentén továbbra is amúgy kicsiben intézi a bevásárlást. 18 BUDAPEST 2013 november
