Budapest, 2013. (36. évfolyam)
9. szám szeptember - Zappe László: …ssza gyorsan!
Fenti tanácsot vagy felszólítást a Margitszigeti Szabadtéri színpadon olvashattuk a Pillangókisasszony fölött, a második rész elején. Pedig az első rész végén már úgy látszott, sikerült megzabolázni a rakoncátlankodó feliratozó gépet. A bal fele ugyanis sehogyan sem akart működni, így mindig csak a mondatok végét sillabizálhattuk. Legalábbis az említett pontig. Mert bármit rejtett is a mondat eleje, a feliratozó szerkezet kezelője megfogadta. ...szta gyorsan folytatni a próbálkozást. Más kérdés, hogy jó-e egy opera szövegének minden szavát érteni, a lényeget meg a Pillangókisasszony esetében bizonyára mindenki tudja – bár ma már talán ez sincs így. Zeller Madará szának épületes sztoriját viszont bizonyára senki sem ismeri tüzetesen. A színházi adattár, amely a múlt század negyvenes éveitől tartalmazza a magyarországi bemutatók adatait, összesen négy előadásáról tud, az is mind vidéken volt és jó régen. A pesti néző legfeljebb a slágereit ismerheti a rádióból, azokat viszont németül is. Most megpróbálták előadni. Igaz, nem a Margitszigeten, hanem a Városmajorban. És nem az eredeti nyelven, hanem magyarul. Feliratozás így nyilván fel sem merült, pedig nem ártott volna. A szegedi szabadtérin például a Leányvásár összes énekszámát magyarul is kivetítették, és nagyon jól tették, holott a Dóm meglátszottak. Gulyás Gábor , a Műcsarnok 2011 elején hivatalba lépett igazgatója felújítást tervezett, a tavalyi száz éves évfordulót nagyszabású kiállítással, hónapokig tartó ünnepségsorozattal kívánta megünnepelni. Ám a Magyar Művészeti Akadémiával konfliktusba került Gulyásnak már nem volt ereje és főleg anyagi forrása terveit megvalósítani. Ezt a helyzetet használta ki Kőrösi Orsolya , a Magyar Fotográfusok Mai Manó Házának ügyvezetője, az első Orbán-kormány kulturális kormányzatának helyettes államtitkára, hogy régi álmát megvalósítsa, és megszerezze a körülbelül hatszáz négyzetméteres kiállítótérrel rendelkező Ernst Múzeumot. A két intézményt nem vonják össze, de nem is vonhatnák, hiszen a Mai Manó Házat a Magyar Fotográfiai Alapítvány és a Magyar Újságírók Országos Szövetsége által létrehozott kft. működteti, a Capa Központ pedig költségvetési intézmény lesz. Idén 155 milliót különítettek el erre a célra, a fenntartó Emberi Erőforrások Minisztériuma pedig 198 millió forintot szán jövőre a működtetésre. Hogy meg tudjuk ítélni, sok-e ez a pénz, vagy kevés, érdemes megemlíteni, hogy a Műcsarnoknak tavaly és idén is be kellett érnie 279 millió forinttal. Ugyanakkor a nagy, közönségvonzó, „blockbuster” kiállítások sokba kerülnek: a Szépművészeti Múzeumban nemrég bezárt Helmut Newton-tárlat (hogy a fotónál maradjunk) például 56 millió forintba. A Capa Központnak az efféle kiállításokat a piacról kell majd megvásárolnia, és ha látszani akar a budapesti kulturális palettán, nem is tehet mást: nem rendelkezik ugyanis olyan műtárgyanyaggal, amelyet cserealapként felajánlhatna a más fotográfiai gyűjteményekkel való együttműködés során. Egyelőre nincs más a birtokában, mint a 2009-ben háromszáz millió forintért megvásárolt Capa mesterkópiák. Igaz, ezek a maguk fizikai valójában a Magyar Nemzeti Múzeumban maradnak, mert ott áll rendelkezésre megfelelő raktár a számukra, de a vagyonkezelői jog átkerül a Capa Központhoz. Egyébként a központ megalapításának terve is négy évvel ezelőtt, a fotósorozat megvásárlásakor merült fel. Azért vette meg az állam – meglehetősen drágán – a New York-i International Center of Photography intézettől az összesen három példányban készült, 937 darabból álló mesterkópia-sorozatok egyikét, melyet az intézet alapítója, Robert Capa öccse, Cornell Capa állított össze a kilencvenes években, mintegy áttekintést adva a magyar származású fotós életművéről, hogy ezzel elnyerje az intézetalapítás jogát. Ám erre akkor, a bekövetkező kormány- és koncepcióváltás miatt már nem került sor. Kérdés, hogy a központ ki tudja-e majd használni a Capa nevében rejlő lehetőségeket, és hasznát tudja-e venni az International Center of Photographyval való együttműködésnek. Ez utóbbi leginkább a fotográfiai kurzusok esetében volna gyümölcsöző. Egyelőre azonban nincs hír arról, hogy oktatótermek épülnének, illetve hogy akkreditált képzések indulnának. A Capa Központ ennek ellenére terjeszkedne is, méghozzá a szomszédos Tivoli Színház felé, mely a Budapesti Kamaraszínház csődje óta üresen áll. Úgy tudjuk, elképzelhető, hogy a jelenleg fővárosi tulajdonban lévő ingatlan is a központ része lesz. A fotóművészet népszerűsítésben ugyanakkor nem lesz magára hagyva a Capa Központ, hiszen a Városligetben felépíteni tervezett Múzeumi Negyed részeként 2018-ra megvalósulhat a Magyar Fotográfiai Múzeum. A jelenleg Kecskeméten működő intézmény rendelkezik a legjelentősebb hazai fotográfiai műtárgyállománnyal. Bár a Capa Központ némileg más missziót vállal, mégis joggal vetődik fel, nem a funkciók felesleges és költséges megkettőzése zajlik-e most. Kőrösi Orsolya szerint a Capa Központ elsősorban a kortárs magyar fotográfia legjobbjainak, az európai és tengerentúli legújabb törekvéseknek és ezek mellett a mára már klasszicizálódott magyar fotográfusoknak tervez kiállításokat. Kiemelten foglalkoznak majd a névadó hagyományait követő sajtófotóval, a dokumentarista fotográfiával, sőt beszállnak a fotográfiai szakkönyvkiadásba is. ● ...SSZA GYORSAN! Zappe László 26 BUDAPEST 2013 szeptember forrás: MTI
