Budapest, 2013. (36. évfolyam)
9. szám szeptember - Buza Péter: Időutazás a Kapucinus utcában
akadálya is lehet, hogy ott változatlanul a bérlő az, aki a jogosult). 1945 óta, ha leszámítjuk az egyes lakrészekben kezdeményezett kisebb beavatkozásokat, semmi nem történt a házban, amit építésnek, átépítésnek, állagvédelemnek, s különösen jó karban tartásnak lehetne nevezni. S azóta, hogy (részben) kiköltöztek a lakók, a helyzet tovább romlott. Mostanra – 2004. január végén kelt az újabb hatósági határozat – az udvari szárny is olyan állapotba került, hogy a komoly szerkezeti károsodások miatt (életveszélyessé vált a tetőzet) lakottan a helyreállítás immár végre sem hajtható. A bérlő azonban ragaszkodik a maga esélyeihez: értékben, léptékben, minden vonatkozásban jobbat, többet akar, ha ki kell költöznie. Ennyit is elég lenne előadni, ahhoz, hogy bemutassuk: mi a sorsa Budapesten szokásosan egy műemléképületnek. Amelynek megmentése eminens érdeke (volna) a köznek, magának a fővárosnak, Budának is persze, ám a megőrzésére irányuló igyekezet a tettekig csak ritka esetben juthat el, mert csorbák az igazgatási, a hatósági fegyverek, és hiányzik a pénz, pénz, pénz... Igen, ez már majdnem háború. Amelyben, ha nem is az ország, de öröksége bizton elvész, szegénységünk okán leszünk egyre szegényebbek. Elég lenne ennyi, s a képeket bemutatni, hogy látva lássuk: végveszélyben vannak épített értékeink a városban szinte mindenütt. Ahol amúgy sem gazdag már az idők hagyatéka, a köztörténelem éppen úgy rombolója volt sokszor és sokáig, mint a magántörténelem közönye, önös érdeke. Nos, ezen a Fő utcáig lenyúló telken már 1695-ben ez a ház állt – középkori, lerombolt előzményeket fogadnak magukba az akkor tájt épült, ma romló falak. Tulajdonosa egy mészáros, bizonyos Hans Rodl , aki Buda visszafoglalásának évében nyerte el a polgárjogot. (Az 1686-os összeírás a török elleni ostrom során elpusztult Vízivárosban másfél tucat házat regisztrált, az első megtelepülők egyike Rodl volt). Talán rokonság kapcsolta a mészárszék mesterét a Weber családhoz, akik majd egy évszá zadon át birtokolják a házat. Újabb száz éven át aztán bizonyosan idegenek egymásnak az egymást váltó tulajdonosok. Egy kéményseprő (Deladamin a becsüle -9 BUDAPEST 2013 szeptember A 18. század végétől az alagsorban működött kocsma bejárata fölötti kőtábla német nyelvű feliratának magyar fordítása: Itt mindenki/nek/ töltsék a vörös török vért, sört is és fehér és vörös /bort is/, így tehát maradt nekünk az adósság? /a vétkezés?/. Egyébként a falazatból közel harminc beépített török turbános sírkő is előkerült fotó: Erdélyi Mór (1920 körül) forrás: BTM Kiscelli Múzeum, fényképtár forrás: BTM Kiscelli Múzeum, fényképtár Fővárosi és budavári − részben pályázati − forrásokból az elmúlt tizenöt évben megújult, rendbetett, rekonstruált 18-19. századi vízivárosi épületek listája: Batthyány tér 3. (a híres Hickisch-ház), Batthyány tér 4. (a Fehér kereszt fogadó épülete), Batthyány utca 25., a Corvin tér és térhatároló épületei, beleértve a tér rendezését és a Millacher-kút rekonstrukcióját, Iskola utca 12., Iskola utca 14., Iskola utca 32., Fő utca 3. (a régi budai városháza), Fő utca 5. (a budai vízemelő ház), Fő utca 20. (a Kapisztory-ház), Hunyadi János út 18. (Reitter Ferenc maga építtette otthona), Pala utca 8.− Kapucinus utca 9. (a felújítási program utolsóként, idén elkészült „záróköve”), Szalag utca 12., Szalag utca 20., Toldy Ferenc utca 4., Toldy Ferenc utca 9. (a Toldy Gimnázium épülete).
