Budapest, 2013. (36. évfolyam)
7. szám július - Zappe László: Szöveg- és színütközetek
gatószámot tizenöt százalékkal emelni. A több látogató talán annak is köszönhető, hogy 2007 óta már nemcsak nyáron, hanem télen is tudnak mit mutatni Aquincumban, bár a romterület a téli hónapokban továbbra sincs nyitva. A romterületről mostanában kevesebb szó esik, hisz a nagy fejlesztések mellett talán kevésbé volt érdekes, hogy itt is történtek felújítások: renoválták a perisztiliumos udvart, egy beomlott pincét, a nagy fürdő kőkorlátjait, és felújították az információs táblákat. – Megérett az idő ennek a területnek a korszerűsítésére is – mondja az igazgató asszony. – A mi éghajlatunkon egy szabadon álló romemléket 50-60 év után alapjaiban kell felújítani, Aquincumban pedig utoljára a hatvanas évek végén, a hetvenes évek elején zajlott ilyen munka. A felújítással együtt szükséges volna díszkivilágítás, hangosbemondás, audioguide rendszer beépítése, élménypontok, pihenőhelyek, szökőkutak elhelyezése. A régi irodaépület, amelynek első elemeit 1894-ben kezdték építeni egy római templom mintájára, jelenleg üres, és szintén rossz állapotban van. Hosszú távon szeretnék eredeti küllemét visszaállítani, mert 1947-ben háborús romjaiból eléggé leegyszerűsítve állították helyre, és egyelőre egy múzeumtörténeti kiállítást terveznek benne. Tudjuk, hogy amit Aquincumból látunk, az alapterületét tekintve csak egy kis része az ókorinak: a Szentendrei úton túl a polgárváros több mint kétharmada még a föld alatt rejtőzik. Ennek feltárása még nincs napirenden, viszont az esztergomi vasút most folyó felújításával párhuzamosan az új töltés menti területeket a nyáron feltárják, így néhány újabb részlet kerül majd napvilágra. ● A szándék nemes, és az alapvető elgondolás is biztató. A RAM Colosseumban Radnóti Mikló sról láthatunk előadást két részben, kö zel két és fél órán át. És ha a Madách Színház Én, József Attila (Attila szerelmei) című produkciójával vetjük össze, akkor az eredmény is becsülhető. Csak hát ez mégsem érdemleges hasonlítási alap. Ott egyszerűen meggyalázzák József Attila verseit. Persze az is tűrhetet len lenne valamilyen félig-meddig normális kulturális közegben, ahogyan az életrajzzal elbánnak a musicalkövetelmények jegyében, de az igazán elrettentő, ahogyan a verseket elnyeli a zene. Akár Miklós Tibor is írhatta volna valamennyit, annyira nem szólal meg bennük a szövegek eredeti értelme. Radnótival ilyesmi nem történik. Kroó Balázs meghatott emelke dettséggel mondja a költő szövegeit, verset, naplójegyzetet, cikket egyformán. A zene, amely komolyzenei slágerekből válogatódott, Sosztakovics keringőjétől Offenbach Barcarolájáig – hogy ki szedte össze akár a szövegeket, akár a zenéket, az a stáblistákból nem derül ki –, csak elfed, elnyom verset és prózát egyaránt. Egyetlen dolgot nem nyom el. A korabeli, két világháború közötti antiszemita sajtószemelvényeket. Az összeállítás egyébként kiváló, bárki legyen is az elkövetője: valóságos antológia hangzik el a Horthy-korszak hivatalos vagy attól is jobbra tartó szellemének terméséből. A fehér ruhás úr, Széplaky Géza semleges szenvtelenséggel, alaposan megfontolt politikai stratégiaként mondja el a sok meggondolatlan gondolatot, ordas eszmét. Az előadás elejétől végig mintha csak a költő és egy jobboldali, hol mérsékeltebben, hol szélsőségesebben fogalmazó publicista párbeszéde lenne. Tetszetős struktúra. Csak éppen lehetetlen tartalmasan végigvinni. Ráadásul annyi sem valósul meg belőle, amennyi lehetséges volna. Nem lehet ugyanis eldönteni, hogy felelnek-e egymásnak az egymással szembesülő szövegek, vagy éppen arról szólna-e az összevetésük, hogy itt összevethetetlen minőségek találkoznak. Meskó Zsolt szépelgő rendezése nem tud mit kezdeni e szövegütközetek minőségi eltéréseivel. Nem érezhető, mikor ütköznek, mikor vitatkoznak, mikor mennek el egymás mellett a mondatok. A fehér ruhás megszólalásai azt a benyomást keltik, mintha Radnóti élete és költészete kizárólag a zsidóságról szólna. S ez csak két esetben lehetne könnyen indokolható: ha tényleg így lenne, vagy ha egyáltalán nem lenne így. Radnóti számára azonban valóban súlyos probléma volt zsidó eredetének és keresztény meggyőződésének összeegyeztetése. Költészete azonban koránt sem csak, de nem is elsősorban erről szól. Valójában még azok a versei sem, amelyek a zsidóként elszenvedett kínokból születtek. Az Álmok két felvonásban alcímet viselő előadásban az antiszemitizmus folyamatos és csaknem kizárólagos jelenléte a költőt körülvevő világként óhatatlanul eltorzítja a költői portrét is. Beszűkíti e költészet értelmezési tartományát. És ezt még súlyosbítja, hogy a szinte mindig zene alatt megszólaló költői szövegek értelme, szépsége elhalványul, homályba vész, így nem kelhet versenyre az uszító mondatok világosságával. A rendező a két részhez kétféle látványvilágot társít. Az első részt fehér ruhák, hatalmas pipacsokkal díszített fehér háttér határozza meg, mintha csupa derű, fiatalság, bizalommal teli élet, költészet szólna itt. A második részben kopár sötétség uralkodik, amelyet csak a végén vált föl a kezdőkép világossága. Ez a színkezelés nyilvánvaló üzenetet tartalmaz, nem nehéz megfejteni, hogy az elkomoruló élettörténetről, majd a költői megdicsőülésről lenne szó. Csak éppen az előadásban megszólaló szövegek nem egészen ezt a történetet beszélik el. Azokban nincs cezúra a zsidótörvények, illetve a háború előtti időszak és a későbbiek között. Inkább mintha egyenes út vezetne a numerus clausustól a tarkólövésekig. Csak a részletek nagyon gondos, nagyon finom kidolgozása oldhatná meg a fokozatos átmenetet az ifjonti remények és a tragikus vég között. Jobb sorsra érdemes vállalkozás tévelyedik el a szöveg- és színütközetek közepette. Kétségtelen erénye az, hogy a szünetben nagy tablókon néhány fontos Radnóti-vers olvasható. ● SZÖVEG- ÉS SZÍNÜTKÖZETEK Zappe László 27 BUDAPEST 2013 július Kalandokra hív a mitológiai játszótér
