Budapest, 2013. (36. évfolyam)
7. szám július - Buza Péter: MAGÁNANZIKSZ - Arany a kezdet, és a vége?
lan megbecsülését és szeretetét. Újságírói működését Szegeden kezdte el, majd a fővárosba jött, ahol a Budapest majd az Ujság politikai rovatvezetője volt. Jelenleg, mint a Budapesti Értesítő felelős szerkesztője és a Magyar Távirati Iroda vidéki osztálya éjszakai csoportjának vezetője működik. Politikai pályafutása alatt változatlan meggyőződéssel kitartott vezére, Tisza István gróf elvei mellett. Kitüntetése osztatlan örömet keltett az újságíró társadalomban.” A Széchényi Könyvtár katalógusából kiderül, hogy időközben a Nemzeti Újság, majd sokkal később a Virradat szerkesztője is volt, s hogy az 1900-as évek elején két gazdasági lapot jegyzett: 1899 és 1907 között szerkesztője volt az Általános Pénzügyi Szemlének, 1901-ben pedig a Biztosítás és Kereskedelemnek. Amit mindehhez még hozzátehetünk, az néhány, a mínuszos hírnél soha nem hosszabb nekrológ információja 1940-ből (az adatokat Lakatos Éva, az OSZK Hírlaptárának nyugdíjas te kintélye találta meg helyettem – köszönet érte). Ezekből derül ki, hogy noha már a millennium évében Budapesten él, 1926-ig a Szegedi Napló főszerkesztője (is) volt, továbbá hogy a „világháborúban a szerb és orosz harctéren küzdött”, s hogy 1937 kö rül vonult nyugállományba. Abban az esztendőben, amikor váratlanul becsöngetett Fatiméhez és Bélához, valahol a Károlyi kert partvidékén, talán először élvezve a teljes és kötetlen szabadságot, a májusi séta hírmentes örömét. Magánéletéről, családjáról egyébként szinte semmit sem tudok, eltekintve a fentiekben érintett apróságoktól. Elvesztek az időben, elsősorban mert a két háború közötti hírgyáros élete a családban sem folytatódott. Volt egy leánya, de unokái nem születtek. Ez a Henisch, nem az... Dr. Lakatos Sándorné szűk fél évvel élte túl hetven évesen elhunyt férjét: 1941 márciusában, 56 évesen halt meg. Gyászjelentése árulja el akkor már férjezett leánya teljes nevét: Lakatos Ilona egy bizonyos Henisch Viktor felesége lett. A Henisch név igazi ritkaság, így aztán igen csak megörültem, hogy rábukkantam Henisch Gáborné számára és lakáscímére a 2008. évi budapesti telefonkönyvben. Ám eredmény nélkül hívtam, s így fordultam vissza a Marek József utcai ház kapujából is. Nem volt kihez becsöngessek, ez a név 2013-ben már nem olvasható egyetlen gombon sem, és a közös képviselő se tudott semmi közelebbit mondani az asszonyról. Ám szinte felsülésemmel egy időben megjelent a világhálón a lakáshirdetés, amelyben valaki ezt a Marek József utcai ingatlant vételre kínálja, mobilszámmal. Felhívtam, a hölgyet Henisch Annamá riának hívják. Három hónap telt ez után, mire végre leülhettünk beszélgetni. Gyakorlatilag egyfolytában takarít „belvárosi úri népeknél”, halálosan fáradt, mikorra végez, és soha nem tudja előre, lesz-e egykét szabad órája a családjáról beszélgetni. Az Alexandra kávézójában találkozunk végül. Felhőszakadásból érkezik mesélni. Bő fél órával később befut gimnazista nagylánya is (tudja, érdeklik a történelmi dolgok, ugye nem baj? egyébként pszichológusnak készül, de hogy miből fogom kifizetni, ha felvennék...) Annamária édesapja volt a Marek József utcai Henisch Gábor , aki aktív korában a Ganz Mávagban építésztechnikusként dolgozott. Gábor édesanyját pedig Henisch Annának hívták. Körmendi sváb család hét gyermekének egyikeként született 1898 körül. Fiatal leányként szegődött el szakácsnőnek a Bécs-Budapest hajójáratot működtető céghez (jobban tudott németül, mint magyarul), és ebben a szakmában dolgozott egészen a világháborúig. Közben azonban történt valami, amire se ő, se más nem számított. Valamelyik utas? Vagy a személyzetből? Egy férfi, aki aztán odébb állt vagy úszott, teherbe ejtette. Annamária nagymamája fiút szült, zabigyereket. – A nagyanyám családja nagyon adott a formaságokra! Soha se fogadták el apámat, Gábort, ahogy sokkal később a második házasságát se. Mert elvált az édesanyámtól, és elvett egy cigány nőt. Hogy tehetett ilyent! Megszakítottak velünk min-18 BUDAPEST 2013 július Fényképe halálakor a Sajtókamara évkönyvében
