Budapest, 2012. (35. évfolyam)
2. szám február - HELY-SZÍN - Csontó Sándor: Már nem ciki a csirkefarhát
negyvenhatot mondott, a Ziegler meg ötven, ugyan, mi az a négy év? Szerintem tökédi, hogy letagadta, mellesleg én is büszke lennék rá, hogy egyidős vagyok egy nápolyigyárral. Sajnos holnaptól szabadságra megyek, így nem láthatom őt, és be kell osztanom a harmincöt dekát egy hónapra... Ne légy már ilyen negatív, miért szórakozna velem..., ja, a receptet kérdezed? Elmondom, persze, még csak a Király utcánál járunk. A vaníliás a legjobb, kicsit megrottyintod, mirindával főzd, úgy a jó... – A háziasszonyok papír-ceruza után matatnak elméjükben, de a villamos hirtelen fékez, mire a kocsi eleje helyet cserél a hátsó fertállyal, majd mindenki visszaterelődik a korábbi pozíciójába, a nagyja pedig leszáll. Oktogon. Erőteljes szambával újabb audió-élmény lép be: – Mi a repedt franc van? – utána csupa tőmondat, meg ühüm, és igenigenezés, meg jaja, azután az indulatok a legeldugottabb lapjain nyitják meg a szótárt, miszerint ő a legfainabb cuccot szállította, ne vonja ezt kétségbe senki sem, majd visszasüly lyed kendermagos magányába, melyet itt a Körúton tekeregve is igen plasztikusan él meg – kérem, engedjék záródni az ajtókat. – Kérem, engedjék már záródni, addig nem megyünk tovább! Én ráérek. És maguk? Talán bérletük van az életre, hogy ennyi az idejük? Ha kell, karácsonyig itt fogunk vesztegelni, na, azért az önbíráskodást mellőzzük, fiatalember, minket önvédelemre is kioktattak, a kassza meg nem nálam van, viszont úgy ki tudom nyitni a kalitkám ajtaját, hogy önnek beszakad az az illatos borostás orcája – de a Forgalomról a diszpécser szerencsére menti a helyzetet: – Hello, te vagy az, 479-es? Te, figyu, a Nyugatinál otthagytam egy csajt, nem tudtam a forgalom miatt fölszedni. Annak olyan fehér nadrágja volt, te idefigyelj.... Te jössz mögöttem, 479-es? Próbáld már meg elhozni, de nehogy lenyúld nekem! – a Petőfi híd, bocsánat Margit-híd következik...– a bekapcsolva felejtett mikrofon kelletlenül kattan, helyet biztosítva az utastérben a soros híváskezdeménynek. És valóban: sosem hallott hang bukkan fel, lassan csitul a zsivaj, gyors búcsúzkodások a kagyló ezen oldalán, mihamarabb meg kell vizsgálni a szokatlan hangnemet. A harmonikaszó gyanúsan élőnek tűnik, elindul a vagon elejéről, egyre közelebb, közelebb, a tömeg megnyílik, utat enged, a hangok bekúsznak az ingek hajtókáiba, sőt, még az alá is, kopottas billentyűk és egy viseltes kalap érkezik, megcsörren az apró, ritmusban marad az is, mert kedélyes a sztori, nem haragszunk, keveredik a múlt a jövővel, a jelen pedig lemaradt valahol félúton... ● Szombat délelőtt a Lehelen. Nagyjából félház. Ma valahogy sietősen, kissé rosszkedvűen teszi mindenki a dolgát. Alig látni trécselőket, váratlanul összefutó ismerősöket, kvaterkázó csoportokat. Talán a hóvége miatt: ilyenkor laposabb a pénztárca. De az idegen forog: harsányabb beszédük, vidámságuk teret teremt körülöttük. A kör alakú padok egyikén a csinosan öltözött Margit néni majszolja kiflijét, en nie kell valamit, lecsúszott a vércukor. Nyugdíjas egészségügyi dolgozó, még visszajár ugyanannyiért, amennyit a kilencvenes évek elején keresett. Mindent fillérre be kell osztania, senkire nem számíthat, egyedül él. A szabadnapos, kapatos triumvirátus a kézilabdás fiúkat dicséri, miközben behúzzák ikszeiket a nyereményszelvényre. 10 BUDAPEST 2012 február Már nem ciki a csirkefarhát Mintavétel. 2012. jan. 21. 9-11h, Lehel piac szöveg: Csontó Sándor, fotó: Sebestyén László HELY-SZÍN
