Budapest, 2012. (35. évfolyam)

2. szám február - HELY-SZÍN - Csontó Sándor: Már nem ciki a csirkefarhát

Két nyűgös kisgyermekkel birkózik a fiatal pár. A közelben laknak, az anyuka hétköznap is átrándul egy kis gyümölcsért, no meg a sétáltatás végett. A havi nagybevásárlásokat az üzletközpontokban intézik el. Egy fizetésből nem könnyű kijönni, csak hétvégén van nagyüzem a konyhában. Laci

bácsi fején billeg a hercig kis kalap. Kopott kabátján látszik, nem mai darab. Felesége betegeskedik, évek óta ő jár bevásárolni. A főzést is gyakran átvállalja. Halat szeretne, de már nem tud bíbelődni vele, így örökre terv marad. „Ez a sütemény a luxus, amit ilyenkor megengedek magamnak” – nevet, s fogatlanul a piskótába harap. István hentespultjánál tízre már elfo

gyott a melle csontja és a farhát. Ezek a legkapósabbak, a többi csak úgy fogyogat. „Ritka az a májer, aki nálam virítja a lóvét, inkább máshol megvacsoráztatja a macáját.” A jóképű harmincasnak földig lóg a két karja a teli cekkerek miatt. Markában még szorongatja a cetlit, amire párja összeírta a bevásárlandókat. Zoltán

a nagyáruháza

kat kedveli igazán, ott mindent egy helyen gyorsan el lehet intézni. Itt a magyar termékeket és a friss árut keresi, estére talán barátok jönnek. A fiatalok nagyon bizalmatlanok. Süt róluk a kényszer és a türelmetlenség. Vannak, akik sajtos-tejfölös lángost falnak. Ki tudja, ez még a reggeli, vagy már az ebéd? A kistermelők panaszkodnak. Bözsi

as

z

szony negyven éve árulja itt a portékáját. Egyik szemére már gyöngén lát, a másik jóságos kékkel mosolyog. Veresegyházról, pedig ott is van piac, cígöli a friss zöldséget, idénygyümölcsöt. Vevő még csak akad, de nagyon meggondolják, mennyit vásároljanak. „Kínálat az van, meg árak is” – így a termetes asszonyság, s kétszer körbejárja a húsos blokkot. A zöldséges Pál

is dohog. Elfogytak a törzsvevők, akik maradtak, kevesebbet tesznek a kosárba. Persze a bérleti díjak közben egyre nőnek. Miért drágább harmadával egy placc (60ezer/

hó), mint a Fény utcában? Azt is beszélik, a jobb helyen lévő asztalok a főnökség rokonainak járnak. Hát ez nem csak az átkosban volt így? A biztonsági őrök felelősségük teljes tudatában komor képpel járnak fel s alá. Naponta akadnak zsebesek, akiket fülön kell csípni. S egyre gyakoribbak az élelemlopók, a kajafaló nincstelenek, akik gyorsan a szájukba tömik az elcsent holmit. Falatnyi boldogság. Azt már nem lehet elvenni tőlük. ●

11

BUDAPEST

2012 február