Budapest, 2012. (35. évfolyam)
12. szám december - Marafkó László: Csudapesti aszfaltvirág-koszorú
Ülök a metróvégállomáson, várva az indulást, kezemben újság. Fölöttem egy hang: „Bocsánat, szabad ez a hely?” Felnézek, tréfának szánták-e. Korombeli férfi, most jöhetett valamelyik vonattal. Üres a kocsi, de illendően megkérdezi, mert így tanulta, így szokta a falujában. Szinte elszégyellem magam. Megható jelzés a kisközösségi szokások még mindig létező emberségére. (Bezzeg a langaléta, edzésre induló tizenéves, aki jókora sporttáskáját félig az ölembe vágja, de a bocsánatkérésre már nem futja, nem hallott olyasmiről, csak a másik legyűréséről, megelőzéséről...) Minapi évődés a közelemben. „Le utaztam Miskolcra...” – kezdi egyik is merősöm. „Le? Hiszen az feljebb van Pestnél!” – így a másik. „Ne szórakozz velem. Szóval, ha folytathatom...” „Van sejtésed arról, mennyire bántó már a szóhasználatod is, hogy le...” „Ne kekeckedj már, elvégre te is vidéken születtél.” „Éppen azért tudom, mit tartanak a pesti nagyképűségről...” Benne vagyunk a közepében. Ha tudná számos tős(aszfalt)gyökeres budapesti, micsoda éle van a „vidéki” jelzőnek amott, nem-fővárosban. Mert vállveregetőnek érzik, s gyakran nem is indokolatlanul. Ráadásul osztódással szaporodik: a százötvenezres régióközpontból a harminc kilométerre levő kisvárosba ingázó pedagógus „vidékre” jár tanítani. Abban a kisvárosban meg a környező falvakban élők számítanak „vidékiek”-nek. Sajátos magyar kiosztósdi, leosztósdi. Mesz szire vezetne létrejöttének elemzése: benne a Trianon után más országokba került központok kiegyenlítő, megtartó, lakható méretű nagyvárosi szerepének megszűnése. S ami a történelmet illeti – hiszen minden magyarázat oda lyukad ki – könyvtárnyi irodalma van a városiasodás, a polgárosodás középeurópai és magyar sajátosságainak. Hogy miért oly nagy az országhoz meg a régióközpontokhoz képest ez a mostanában már inkább csak az agglomerációjára hízó Budapest. Persze az utcán nem esszékkel szembesítik egymást az aszfaltlakók, hanem játsz szák az eszüket (osztják az észt stb.). Már Petőfi is megmondta (ahogy ma mondjuk: „az őszintét” ): „Hiába, Pest csak Pest, tagadhatatlan! / S én Pestnek mindig jóbarátja voltam.” BUDAPEST 2012 december CSUDAPESTI ASZFALTVIRÁG-KOSZORÚ szöveg: Marafkó László, fotó: Sebestyén László
