Budapest, 2012. (35. évfolyam)

11. szám november - Kocsis László: Róma csatát vesztett Camponánál?

tornyot összekötötte.) A mi esetünkben, en­nek az építményrésznek hiányában a befelé nyíló kapuszárnyak csak a tornyok hátsó frontján kialakított, két boltíves átjáróval megépített falazat nyílásait zárhatták le. Ezt az elgondolást támasztja alá egyrész­ről a hátsó fronton egyedül fennmaradt, viszonylag jó alapozású középpillér, más­részről a kapuzat kereszttengelyéből hi­ányzó középpillér, valamint az a tény, hogy előterét a kapuzat kereszttengelyéig beérő, híddal fedett verem védte. A Flórián téren folytatott leletmentéseink bebizonyították azt is, hogy az erőd védműveihez tartozó árokrendszert, az erődfal előterében, a via principalis nyomvonalán, fa szerkezetű hídsor ívelte át. A kapu mögötti szelvé­nyekben megtaláltuk a már régen hiányolt csatornát, ami a via sagularis keleti oldalán futott. Magán az út felszínén 15-16 századi és későrómai agyag padlórétegeket, tűzhe­lyet tártunk fel. Tribunusi rang diákoknak A rendelkezésünkre álló anyagi erőforrások szűkössége ellenére már a kezdet kezdetén igyekeztünk ízelítőt nyújtani mindabból, amit a tervezett Régészeti és Kulturális Park nyújthatott volna. Így 1997 és 2003 között, amikor jutott még valamennyi pénz a ku­tatáshoz, Nemzetközi Régész Diáktábor keretében zajlott az ásatás, ahol a göteborgi egyetem diákjai, angol, szlovák és természe­tesen magyar diákok és tanárok vettek részt. A Régészeti Park oktatási központjának tervét a nagy külföldi és belföldi érdeklődés és igény miatt előre hozva, kísérletképpen már 1997-ben beindítottuk a továbbképző kurzusokat. Kéthetes ciklusokban, öt al­kalommal indultak az ásatás ideje alatt. A Pannonia történetét feldolgozó előadásokat az adott téma kimagasló tudású szakem­berei tartották angol és német nyelven. Az elméleti oktatás anyagismereti gyakorlattal egészült ki, ennek keretében régészeti te­repmunkát szerveztünk a résztvevőknek. A diákokat egy játékos ösztönzőrendszer segítségével érdekeltté tettük abban, hogy rendszeresen részt vegyenek a program­ban, és római módra egy katonai „cursus honorum”-ot, pályafutást teljesítsenek. Op­timális esetben három kurzus (három nyá­ri gyakorlat) során olyan terepgyakorlatot szerezhettek, amivel már csaknem önálló „hadjáratot”, vagyis régészeti feltárást ve­zethetnek. Az első évben az egy hónapos kurzuson a régészhallgató elsajátítja e mun­ka alapjait: a rétegfelismerést, annak pon­tos követését, feltárását, valamint anyagis­meretet szerez az adott korszakból. Ezzel a tudással altiszti, optio „rangot” kap. A második évben, a következő kurzuson mint optio kezdi a pályafutását és egy hónap múlva, ha teljesítette a követelményeket, azaz az ásatás dokumentálásának képes­ségét is megszerzi, valamint egy-egy rábí­zott szelvényben a kezdők segítésében, a leletanyag pontos felvételében, a műszerek kezelésében is eredményes, akkor centurio rangban kezdheti majd a következő évadot. A harmadik évadban az ásatásvezető, a le­gatus mellett asszisztensi feladatokat lát el: felügyeli a kezdők munkáját, figyelemmel kíséri a dokumentálási feladatokat és átte­kintést szerez a teljes feltárásról. A kurzus végével tribunusi rangot kaphat. A régészeti turizmust elősegítendő a kis és nagyobb érdeklődő csoportok részére a feltárás egész időtartama alatt rendszeres vezetést tartottunk ásatási területünkön. Ezzel egyidőben a Kastély Múzeum hátsó udvarán még az 1970-es években kialakított római lapidáriumot is megnyitottuk. Itt őrzik azt a közel ötven feliratos római kőemléket, amelyek az elmúlt évtizedekben kerültek elő az erőd környezetében. Az ásatási évad és az ókori szabadtéri rendezvények befejezéseként, kapcsolód­va a budafoki borfesztivál szüreti mulatsá­gaihoz és lezárva az évadnyitó aquincumi Floralia, a tavasz és a virágok ünnepét, a hagyományt teremtő Campona Ókori Nap rendezvénysorozat keretében mutattuk be a szépszámú közönségnek az ásatások ered­ményeit. A 2003-ig nyolc alkalommal meg­rendezett évadbúcsúztató alkalmával több ezer látogató ismerhette meg ezeket, s kap­hatott betekintést a régmúlt anyagi és tárgyi kultúrájába Az ehhez kapcsolódó kirakodó vásár, az ókori zene, valamint a római és kö­zépkori harci játékok bemutatója, az ókori étel- és borkóstoló, a múlt korhű megidézése páratlan kulturális és szabadidős programot kínált a látogatók minden korosztályának. ● A képek forrása: Magyar Nemzeti Múzeum 5 BUDAPEST 2012 november fotó: Kocsis László Divinyi Gábor és Ölbey Zoltán látványterve A taberna feltárási munkálatai Keleti kapu rekonstrukciója az erőd bejárata felől

Next

/
Thumbnails
Contents