Budapest, 2012. (35. évfolyam)
10. szám október - Art deco és modernizmus – meghosszabbítva - Zappe László: Mese és hazugság
Az Iparművészeti Múzeum márciusban megnyitott lakásművészeti kiállítása az 1920-as, 1930-as évek művészi igényű enteriőrjeit, iparművészek alkotta berendezési tárgyait mutatja be. A nagy sikerű kiállítást a múzeum 2012. november 11-ig meghosszabbította. A földszinti galérián megtekinthető Art deco és modernizmus kiállításon a múzeum saját gyűjteményi anyaga mellett társintézmények, gyűjtők és magánszemélyek műtárgyaiból összeállított tárlat átfogó képet nyújt a lakásművészet e változatos időszakáról mintegy 440 műtárgy szerepeltetésével. Definíciók felállítása helyett a kiállítás azt a sokszínűséget igyekszik megragadni, ahogyan a Bauhaus nevével fémjelzett, letisztult „klasszikus modern”, az elegáns art deco és a népies irányzatok megrajzolják a korszak lakásművészetének összetett képét. ● 29 BUDAPEST 2012 október A frenetikus sikertől nyilván semmi sem menti meg a Madách Színház új bemutatóját. A jó ízlés kivételével minden van benne. Még egy iciri-piciri drámai mag is. Viszont jó nagy katarzissal. A zord banktisztviselő atya gyermekeitől és persze a varázslatos varázsló, Mary Poppinstól befolyásolva tisztességes döntést hoz. Egy szélhámosnak nem ad pénzt, a tisztességes vállalkozónak meg ad, ezért majdnem kirúgják az állásából. Ám kiderül az igazság, a szélhámos üzelmeibe a konkurencia belebukik, a becsületes, munkahelyteremtő kapitalista viszont busás hasznot hoz a banknak. Így aztán a derék hivatalnokot előléptetik. Közben zord nevelési elvei is megváltoznak, jó ember, jó apa lesz belőle. Kormánypropagandának se lenne rossz ez a történet, annyira hazug. Még jó, hogy mindössze a szünet utáni rész elég csekély hányadát foglalja le. Előtte-utána zajlik a mesemusical, a különös képességű nevelőnő és barátja, a meghatározhatatlan egzisztenciájú (graffitizó kéményseprő) Berti sorra művelik a csodákat. A földhözragadt polgári világ álságával szemben a fantázia igazságát tárják az ifjú nemzedék, a jövő polgárai elé. Az unalmas park szobrai életre kelnek, táncra perdülnek, érzelmeiket ecsetelik. A gyerekszoba játékai ugyancsak mind tanulságosan megelevenednek – Mary Poppins szeszélye szerint. A legnagyobb csodákat azonban Rózsa István díszlete műveli. Hol szemünk lát tára, hol a címszereplő esernyőjét ábrázoló előfüggöny mögött állnak össze az elemek előszobává, parkká, gyerekszobává, háztetővé, miközben várospanoráma is meg-megjelenik a háttérben. Walt Dis ney rajzfilmvilágának hiperrealizmusát és álomszerű elmosódottságát egyaránt precízen idézi a látvány. Főszereplői mégis a mind gyakrabban és mind nagyobb számban előtűnő csillagok. Végül mindent elborítanak. A látvány tobzódó szépsége már-már meghaladja a giccs felső határát is, hajszálra van a szatirikus túlzástól. A profizmus persze megóvja ettől az alkotókat. Rományi Nóra ruhái a környezetbe illő jómódú, konzervatív eleganciájukkal igen mutatósak. A legnagyobb attrakciók azonban a repülések. Ezek kivitelezéséről egy külön kft. gondoskodott. A kábelek és csigák, amelyeken közlekedve Berti még forog is a levegőben, és amelyek Mary Poppinst az előadás végén a színpad jobb első csücskéből az erkély bal sarkába szállítják, szinte alig láthatók. Csak fürkésző szem talál rájuk, a hívők inkább ámulnak-bámulnak. Musicalről lévén szó, a lényeg mégiscsak az ének, a zene, a tánc. Mondhatnám rájuk, hogy professzionálisan érdektelenek, ám a rajongóknak éppen ez kell. Ezért mennek a színházba – főképp hogy alkalmuk legyen időről időre lelkesen, ütemesen tapsolni. Ezúttal, mint a Madáchban többnyire, elgondolás és kivitel egyaránt igényes is. Silló István vezény letével precízen, élettelin szól a zenekar, Tihanyi Ákos nem különösebben erede ti, de annál behízelgőbb koreográfiáját pontosan és lendületesen adja elő a kar. A kéményseprők tulajdonképpen rettentő hosszú és unalmas tánca óriási sikert arat, talán éppen azért, mert jól adagolt energián kívül nincs benne semmi. És természetesen színészek is vannak a színpadon. Mégpedig folyamatosan. Még játéknak is nevezhető, ami történik, legfeljebb alakításnak nem mondható. Talán szükség sincs rá. Talán csak zavarna, ha sablonokba csöppnyi életszerű vagy pláne valami igazság költözne. Megakadhatna a gépezet. Ilyesmi nem is történik Szirtes Tamás rendezésében, legalábbis abban a szereposztási változatban, amelyet láthattam. Apróságok persze észrevehetők annak, akit amúgy nem igazán köt le a show. Oroszlán Szonja kimérten energi kus Mary Poppinsában van ugyan valami eredendően ellenszenves, de a hívők ezzel nyilván éppen úgy vannak, mint a röptető drótokkal, nem veszik észre. Du nai Tamás mord, majd megenyhült atya ként valamivel életszerűbb, mint Gallusz Nikolett a kezdetben megszeppent, de végül öntudatos asszonnyá váló feleség szere pében. Patai Anna éppen csak ka maszodó kislányként tökéletes illúziót kelt, miközben énekhangja felnőttesen technikás. A Bertit játszó Sándor Dávid ból mértéktelenül dől a kedvesség, a régi, gonosz dadát adó Pándi Piroská ból meg az utálatosság mellett az operai hang. ● Mese és hazugság Zappe László Art deco és modernizmus – meghosszabbítva Iparművészeti Múzeum, 2012. november 11-ig.
