Budapest, 2012. (35. évfolyam)
8. szám augusztus - KÖNYVJELZŐ
27 2012 július BUDAPEST KÖNYVJELZŐ ● KÖNYVJELZŐ ● KÖNYVJELZŐ SOMLAI TIBOR: TÁVOL ÉS KÖZEL (Belsőépítészet a háború után) 1945-1970 Ez a könyv sok szempontból a „Tér és Idő” című kötet folytatása. Nem csak a szerző és a hasonló külalak kelti ezt az érzést, hanem lényegre törő válogatás és a félig személyes hang is. Bán Zsófia sűrű, novellisz tikus előszava a Kádár-kori tárgyi környezetről nagyszerű felütés: mindannyiunkban benne él ez a tárgyi környezet. „A bútor, mint archívum, mint hordozó, amely képes egy egész kort vagy korszakot és a hozzá tartozó életérzést,hogy ne mondjam feelinget egy szempillantás alatt felidézni. a bútor, mint szenvedély, amelynek testünkön, bőrünkön érezzük következményeit”. Valóban erről szól ez a könyv, egy olyan korszak bútorairól, amelynek tervezői még mutatnak részbeni átfedést a háború előtti aranykorral. Ezután következik a szerző bevezetője, amelyben fontos tézist állít fel, és azonnal bizonyítja is: e kor magyar tervezői teljesen versenyképesek voltak a kor világszínvonalú olasz, dán tervezőivel. A külföldi szakemberek saját lakásukba tervezett bútorairól készített képeket vet össze magyar tervekkel és megvalósult bútorokkal. Valóban hasonló minőség – és ez nagy meglepetés... Csak röviden utal arra, hogy ennek ellenére miért volt ilyen kis hatása, a magas tárgykultúrának a mindennapokra. Mert hiába voltak a kiállítási darabok nagyszerűek, ha a szocialista nagyipar nem akart, nem tudott mindezzel lépést tartani. A kontraszelekció a társadalom minden pórusába leszivárgott. A bútorgyár igazgatója, főmérnöke, aki a tömegtermelésbe vett tervről döntött – csak véletlenül lehetett jó ízlésű ember... A könyvnek csaknem a felét a tervezők katalógusa és mutatványszerű bemutatása teszi ki. Ezeket a neveket egyáltalán nem ismeri a művelt közvélemény, talán az egy Kossuth-díjas Király József kivételével. A többi fejezetek közül a legjelentősebb talán az a rész, amelyben a lakásművészeti és bútorkiállítások anyagának kép- és tervanyagát láthatjuk bő terjedelemben. Valaha ezek hallatlan népszerűek voltak, talán mert az érdeklődő emberek lehetőségeitől fényévnyi távolságra voltak. Ugyancsak érdekes anyag szerepel a „Vendéglátóipari egységek és közösségi terek” című fejezetben. E könyvet böngészés után az ember elgondolkodva csukja be. Létezett 1945 és 1970 között is minőségi Magyarország... legalábbis a tervezők asztalán, és a kiválasztottak számára. Vagy akik vendéglőkbe, szállodákba jártak. Vagy éppen eljárhattak a Fészek klubba, a hatvanas évek elejének trendi és kultikus terébe – melynek romjai ma is látogathatók az elszegényedett intézményben. Reméljük, most, a mai utolsó pillanatban sok eredeti darab bekerül a múzeumokba, s nem feltétlenül a műkereskedők raktáraiba tett árfelhajtó kerülők után. ● (Corvina, 2010, 247 oldal, angol fordítás Judy Szollosy, tervezte Márkus Laura, ára 9900 Ft.) Török András Gulyás Zoltán saját teljesítményét példaképeihez, az egyetemes építészet kiválóságaihoz mérte. Szakmai téren rendkívül igényes, mondhatnánk maximalista volt. Elsősorban magával szemben, de ebből egyenesen következik, hogy mások előtt is magasra tette a mércét. Minden munkájával túl akarta szárnyalni az előzőt. Ennek köszönhető, hogy életműve – ellentétben számos más kortársáéval – szokatlanul egyenletes és magas színvonalú. A fő művek (Fehérvári úti lakóház, Chemolimpex, hévízi presszó, Medicor) és a meg nem valósult remek tervek (BNV-főpavilon, Budapest Sportcsarnok, Monimpex, Martinelli téri parkolóház, Magyar Rádió rekonstrukció) mellett kisebb munkái is eredeti gondolkodásról és kifinomult formaérzékről tanúskodnak. Ára: 3950 Ft Megvásárolható a HAP Galériában (1027 Budapest, Margit krt. 24.) A Holnap Kiadó „Az építészet mesterei” sorozatának negyedik kötete a magyar építészettörténet talán legjelentősebb, máig érzelmi viharokat kavaró személyiségéről kíván minden eddiginél teljesebb képet adni. Lechner Ödön nem sok írást tett közzé, ezekben azonban világosan megfogalmazta építészeti elveit, és részletezte az őt befolyásoló hatások eredetét és természetét. Ára: 9900 Ft Budapest Főváros Levéltára 2008 őszén, a Reneszánsz Év keretében saját terv- és fotóanyagára támaszkodva kiállításon mutatta be a fővárosi építészetben az 1890-es évekig szinte egyeduralkodó neoreneszánsz stílus jellegzetes fővárosi emlékeit, főbb épülettípusait. A kiállításhoz kapcsolódó konferencia előadásaiból összeállított kötetben a korszak kutatói körülhatárolják a historizáló neoreneszánsz fogalmát, bemutatják annak legkorábbi magyarországi jelentkezését, egy tervező munkásságát vagy egy-egy városépítészeti egységet. Külön írások foglalkoznak a stílusnak az iparművészeti ágakban való megjelenésével, illetve az Andrássy út reprezentációjával az egykorú és a mai fotográfiában. A két kötet ára: 2000 Ft Megvásárolható Budapest Főváros Levéltárának titkárságán (1139 Budapest, Teve utca 3-5.) GULYÁS ZOLTÁN ÉPÍTÉSZETE Szerkesztette: FERKAI ANDRÁS HAP Galéria GERLE JÁNOS: LECHNER ÖDÖN Holnap Kiadó BUDAPEST NEORENESZÁNSZ ÉPÍTÉSZETE Szerkesztette: CSÁKI TAMÁS, HIDVÉGI VIOLETTA, RITOÓK PÁL Budapest Főváros Levéltára