Budapest, 2012. (35. évfolyam)
8. szám augusztus - A borítón: A Jégbüffében
BUDAPEST 2012 augusztus BUDAPEST időről időre tesz egy-egy tétova, olykor mégis fontos lépést annak érdekében, hogy visszahódítsa a Dunát, amelytől idestova százhúsz esztendeje gőgösen elfordult. Bár a turistáknak szóló prospektusokon, reklámfilmekben régóta szerepelnek olyan hangzatos kijelentések, mint hogy „Budapest a Duna királynője”, „Budapest a Duna gyöngye” – ha a látogató kisétál a partra, alig tud a víz közelébe jutni. A bennszülött meg már meg se nagyon próbálja. Hogy annak idején mi is történt, tudjuk. Óriási szellemi és anyagi erőfeszítések árán 1871-től épülni kezdett a rakpart, a magyar vízépítők jogos büszkesége. (Ma már nem csak a Világörökség részeként, hanem végre egyedi műemlékként is védett.) A biztonságossá vált Duna-part, a gyönyörű panoráma vonzotta a befektetőket: a közvetlen környék sűrűn beépült bérpalotákkal és szállodákkal. Aztán ahogy a három városrészt egyre több helyen kapcsolták össze a hidak, a folyamon dohogó kisebb-nagyobb személyszállító gőzösöket feleslegessé tette az omnibusz, a lóvasút, a villamos. A városatyák sínpályákat, kocsiutakat vezettek a partra, akkoriban nyilván nem is álmodtak róla, hogy ezek miatt egyszercsak életveszélyes lesz lemenni a vízhez... Mi mindenre használhatnánk pedig! Közlekedésre, áruszállításra, sportolásra, strandolásra... Ehhez képest? A menetrendszerű hajóközlekedés ritkás időközönként feléledt, ám lehervadt hamar megint. Kivételt a közelebbi múltban csak az 1960-as, ’70-es évek jelentettek, amikor a BKV egyik elődcége, majd az egyesített szocialista nagyvállalat a katasztrofális pénzügyi eredményekre fittyet hányva járatta a „meseflottát”. Aztán a 2-es metró ezt az üzletágat végképp padlóra küldte, a rendszerváltás óta eltelt időben pedig az átnevezett kishajókat, vízibuszokat már csak kirándulásokra, városnézésre lehetett kibérelni új tulajdonosaiktól. Most megint fordult a kocka: elindultak a BKK új kishajó-járatai. Az első időszak tapasztalatai azt mutatják: a városlakók óriási örömmel vették-vennék újra birtokukba a Dunát. De egy kikötőt nyomban a megnyitás után le kellett zárni, a járgányok rozogák és lassúak, a bérlettel való olcsó utazás lehetősége miatt pedig borítékolható a veszteség. Áruszállítás? A csepeli szabadkikötőre Isten tudja, mikor költöttek utoljára. Volna mit fejleszteni, lehetne modern logisztikai bázis, régiós központ. Ha a szomszédos nagyvárosok el nem happolják előlünk a lehetőséget. Ha már meg nem tették... Sportolás, strandolás? A hatalmas új budai szennyvízcsatorna és a csepeli tisztítómű üzembe helyezése óta nagyon sokat javult a víz minősége. Megint bőven van hal, el is szaporodtak a vízimadarak: gyerekneveléssel bajlódó vadkacsákat, nagy halpusztító hírében álló kormoránokat látni a város kellős közepén. Remélhetőleg megint eljutunk egyszer odáig, hogy – mint a régi szép időkben – Duna-uszodák ringatózzanak a part mentén, ahová egy törülközővel is leszaladhat a fürdeni vágyó, persze olcsóbban, mint amennyiért ma a gyógyfürdők, strandok kínálják a szolgáltatást. Majd egyszer, talán. Volt már erre is próbálkozás pár évvel ezelőtt. Egy vállalkozó uszálystrandot telepített az Erzsébet-híd lábához. Egyetlen szezont ért meg, talán mert az üzemeltető nem ismerte az önkorlátozás fogalmát. Nem volt elég neki a kezdetben lassan csordogáló bevétel, diszkót kezdett hát működtetni, engedély nélkül, persze. Két part lakói – szintén persze – kikérték maguknak az elviselhetetlen éjszakai ricsajt, a rendőrség lépett, az uszálystrand pedig pár hét után csendben bezárt. Kár. Ha nincs ez a magyaros közjáték, lehet, hogy még ma is örülhetnénk neki. Hát a hajdan pezsgő evezős élet bázisai? Javarészt befektetők kezére kerültek, a csónakházakból mutatóba is alig maradt néhány. Ha az ember régi képeket nézeget a Római-part vagy a Margit-sziget sportlétesítményeiről, aztán elballag megnézni a mai állapotokat, sírni lenne kedve. Ez is: majd egyszer. Ha még marad valami. Talán. Akár a partról, akár a vízről nézzük: ami van, kevés, snassz, elavult, rohad. A próbálkozások az elmúlt években mind kudarcot vallottak. És ez így is lesz mindaddig, amíg a főváros nem szánja rá magát egy egész életünket felforgató, költséges, de hosszú távon elkerülhetetlen döntésre: arra, hogy az autóforgalmat süllyesszük alagútba vagy tereljük el, és adjuk vissza a belvárosi partokat a kishajó-kikötőknek, a sétálóknak és a sportolni vágyóknak. Nem lesz könnyű jó megoldást találni – a műemlék rakparthoz és a gyors forgalmú autóutakhoz nyúlni egyaránt kényes ügy –, de még elvi javaslatok se igen mutatkoznak, nemhogy a kivitelezés mikéntjéről beszélgessünk. Partra vetett halként tátog, még ki tudja meddig, gyönyörű vize partján BUDAPEST BUDAPEST a városlakók folyóirata Pro Cultura Urbis díj 2007 XXXV. évfolyam, 8. szám megjelenik minden hónap 15-én Alapítva: 1945 I–III. évfolyam: 1945-1947 szerkesztô: Némethy Károly, Lestyán Sándor IV-XXVI. évfolyam, 1966-1988 szerkesztô: Mesterházi Lajos, Fekete Gyula, Vargha Balázs, Jávor Ottó, Szabó János Fôszerkesztô: Buza Péter Olvasószerkesztô és e szám szerkesztője: Saly Noémi Szerkesztôbizottság: Angelus Róbert, Buza Péter, Buzinkay Géza, Deme Péter, Hidvégi Violetta, Kirschner Péter, Mezei Gábor, N. Kósa Judit (kultúra), Ráday Mihály, Saly Noémi, Sándor P. Tibor (archív fotó), Sebestyén László (fotó), Török András (Simplicissimus Budapestje), Zeke Gyula A szerkesztés mûhelye a Nagy Budapest Törzsasztal A szerkesztôség levelezési címe: 1037 Budapest, Vörösvári út 119-121. E-mail: szerk@budapestfolyoirat.hu Web: http://www.budapestfolyoirat.hu Kiadja: Press Xpress Felelôs kiadó: Dávid Ferenc 1037 Budapest, Vörösvári út 119-121. Telefon: 577–6300, fax: 323–0103 Lapigazgató: Fabók Dávid Terjesztés: HÍRVILÁG Press Kft. Telefon és fax: 411-0491 hirvilag.press@hirvilagpress.com A folyóirat megjelenését az NKA támogatja Nyomdai munka: Pharma Press Kft. 1037 Budapest, Vörösvári út 119-121. telefon: 577-6300, fax: 323-0103 ISSN: 1785-590x Nyilvántartási szám: 2.2.4/237/2004 A borítón: A Jégbüffében (4. oldal) A hátsó borítón: Versenyben (18. oldal)
