Budapest, 2012. (35. évfolyam)
7. szám július - KÉPREGÉNYKE 4 - Jolsvai András: Július
A képen régi ismerőseink, Kordovánné nagysasszony, született Vilmácska, valamint kipróbált hódolója, a doktor Kricsay látható egy századfordulós utazóbatárban: mintha hosszú útra indulnának, úgy. Kordovánné magas nyakú, tavaszias utazóruhát, kis utazókalapot visel (elegánsat mindazonáltal), hátát könnyű pelerin fedi, lábánál piperetáska. Kricsay doktor viszont fekete frakkot hord a képen – fehér ingmellel és fehér csokornyakkendővel, ahogy illik –, ami jól megy ugyan a fekete bajuszához, de nem igazán áll jól (vagy legalábbis nem praktikus), ha hosszú útra indulna az ember. Pedig minden egyéb, a batár, a Kordovánné, sőt még a kalap is hosszú út tervét sejteti. Biztosat persze nem tudunk. A fénykép egy Szajna-parti könyvantikvárium hátsó polcairól került elő valamikor a hetvenes években: egy budapesti irodalomtörténész vette meg, hosszú alkudozások után fél frankért, aztán itthon címlapul választotta a Magánélet a századfordulón című könyvéhez. Ennek a könyvnek egy példánya „Annuskának, aki nélkül ez a munka nem készülhetett volna el” szövegű szerzői dedikálással évek múlva feltűnt a Központi Antikváriumban, így került aztán Özvegy Filipovits Edéné birtokába. Özvegy Filipovitsné, hazatérvén, elővette a gardróbszekrény tetején, egy papírbőröndben tartott családi iratokat, és a fényképek között felfedezte a sorozat korábbi darabjait: a képek a nagyanyját ábrázolták egy ismeretlen férfitársaságában. Filipovitsné felhívást tett közzé az Esti Hírlap Itt a budapestiek beszélnek – című rovatában, hogy ha bárki bármit tud a fényképen szereplő férfiról, jutalom ellenében ossza meg tudását vele. De válasz csupán egy házasságszédelgőtől érkezett, aki a fénykép szereplőit nem ismerte ugyan, ismeretlenül megkérte ugyanakkor özvegy Filipovitsné kezét. Az özvegynek mindössze annyi haszna volt a dologból, hogy az irodalomtörténész elcserélte vele a dedikált könyvet az eredeti fényképért. Özvegy Filipovitsné a nyolcvanas évek végén halt meg, tágas Ametiszt utcai lakása visszaszállt az önkormányzatra, mely rövidesen az egyik alpolgármesterét jutalmazta vele, feladatul róván ki neki az előző lakó által hagyott állapot teljes felszámolását. Ennek során kerültek elő a fényképek is, melyek annyira megnyerték a lakás új tulajdonosának tetszését, hogy gondosan bekeretezte őket, és elhelyezte fogadószobája falán. Néhány évvel ezelőtt francia építészdelegáció kereste fel a kerületet, s a protokolláris látogatás olyan jól sikerült, hogy a végén az alpolgármester úr meghívta az egész társaságot frissen felújított lakásába egy pohár italra. A delegáció legfiatalabb (és legcsinosabb) tagja, Vivien Le Croix, amikor meglátta a falon a képeket, kiejtette kezéből a borospoharat. Fényes Lajos, a házigazda, nem értette a megdöbbenés okát, de amikor Vivien azt kérdezte tőle, felmenőit ábrázolják-e a képek, rábólintott. Egyszerűbb, mint magyarázkodni aztán. Fényes Lajos azóta is fogja a fejét. Merthogy persze az derült ki, hogy a képek a Vivien párizsi lakásában is fellelhetőek, és az ő dédszüleit, a Mr. és Mrs. Smith-t ábrázolják. Fényes Lajos kínjában azt mondta, hogy a Mr. meg a Mrs. Smith egyben az ő dédszülei is, egykor Budapesten éltek és Kovácsnak hívták őket. A századforduló táján vándoroltak ki Amerikába, gyermeküket, az ő nagyapját ideiglenesen itthon hagyva – aztán valahogy eltűntek a nagy olvasztótégely forgatagában. Vivien persze a Fényes Lajos nyakába borult, hogy hát akkor ők igazából rokonok, és meghívta a Lajost egy párizsi látogatásra. Szegény Lajos pedig egyáltalán nem sejtette, hogy voltaképpen igazat mondott. Hogy a Kordovánné meg a Kricsay doktor tényleg innen indult el egymás- és világhódító útjára egykor. Hiába, az élet a legnagyobb hazugságokat is tudja igazolni, ha akarja. Arról persze semmit sem tudunk, hogyan került (és éppen egy emlékezetes veszekedés után) a Kordovánné meg a Kricsay doktor Párizsba. Pedig odakerült. Ez a negyedik fénykép az egyik legnevesebb párizsi fotóművész, Alain Lepetre műtermében készült kilencszázhat körül. Műtermében, mondom, hiszen jól látható, hogy a két főszereplőn kívül minden festett díszlet a képen – a házak, a fák, a kocsi. Akkoriban nagy divatja volt ennek a műtermi plain air-nek, a kép előkészítését semmi sem zavarta, se szél, se eső, se felhő, se szomszéd, és addig lehetett exponálni, amíg a művész akarta – vagy míg a Kricsay keze el nem zsibbadt. Hogy mi célból készült a kép? Magam úgy gondolom, a szerelmespár haza akarta küldeni, továbbutazásuk hírével, hogy még egy kis időt nyerjenek. Csak előhíváskor vették észre, hogy a képen a doktor Kricsay keze bizony eltévedt a nagyságos asszony válla fölé. Ez a mozdulat nagyon is helyénvaló egy házaspár esetében, de a hazai szem (a Kordován úr, mondjuk) találna benne kivetnivalót. A kép tehát nem ért haza, talán készült helyette másik, küldhető. ● Július Jolsvai András 17 BUDAPEST 2012 július KÉPREGÉNYKE 4
