Budapest, 2012. (35. évfolyam)
6. szám június - KÉPREGÉNYKE 3 - Jolsvai András: Június
Ostendében eleintén vidáman folyt az élet. Dr. Kricsay és Kordovánné nagyasszony a Ritzben szállottak meg – srévizavi a fürdőházzal, ablakaik a promenádra néztek –, a fölösleges feltűnést elkerülendő Mr. és Mrs. Smith néven. Mrs. Smith sorra felkereste a legkiválóbb ideggyógyászokat, végül egy Rodolfo Corda nevű kétes egzisztencia mellett határozta el magát. (Don Rodolfo állítólag a toledói egyetemen szerezte a diplomáját, kardpárbajban – igaz viszont, hogy brillantinos haja volt és mélykék szemet viselt hozzá.) Corda doktor ivókúrát és hosszú sétákat javasolt, némi Kneipp-kúrával karöltve. Mrs. Smith nem tiltakozott, még a karöltés ellen sem. Dr. Kricsay, azaz Mr. Smith eközben szintén sorra levizitált kollegáinál: csak a nevét változtatta meg, foglalkozását nem. Azok pedig, amikor megtudták, hogy a Dr. Kricsay – azaz Mr. Smith – nem konkurrenciaként, hanem csak férjként van jelen, mindjárt barátságosabbnak mutatkoztak. Az ostendei társaság hamar befogadta a Smith házaspárt, akik szívesen látott vendégei lettek a szalonoknak és fürdőesteknek – tánctudásukkal és műveltségükkel szinte elkápráztatták a város közönségét. Még olyan távoli, egzotikus országokról is beható ismeretekkel bírtak, mint Magyarország. Mr. Smith biztos helyet szerzett magának a whistasztalnál, Mrs. Smith pedig (a kedves Vilhelmina) bensőséges viszonyt ápolt ápolókkal és ápoltakkal a legmagasabb köröktől a közepesen magasakig. Kordovánné őnagysága felhőtlenül boldog volt ebben a történetben mindaddig, amíg a látszat csak kifelé mutatkozott ilyen családiasnak. Ám amikor a függönyök behúzása után is egyre inkább az volt a benyomása a Hotel Ritz egybenyíló szobáiban, mintha a házasságát folytatná itt más szereplőkkel, bizony, lefáradt az a legendás mosoly az arcáról. Dr. Kricsay ugyanis egyre ritkábban húzta be a függönyöket olyan elánnal, ahogy a vonaton tette, és egyre gyakrabban maradt távol esténként – beiratkozott az ostendei Jockey Klubba, és ott mindig volt valami mellőzhetetlen tennivalója egy Mr. Smith-nek. Ő lett a párbajbizottság elnökhelyettese és a Becsületbíróságon is játszott bizonyos szerepet. Ezenkívül szakadatlanul hódolt új szenvedélyének, a fotográfiának: elsők között csatlakozott a Belga Királyi Fotográfiai Akadémia tagságához, éjt nappallá téve kísérletezett a szürkület utáni természetfotózás úttörőjeként. Egyszóval egyre gyakrabban hagyta magára kedvesét, aki – amikor már eleget tett összes jótékonysági és rossztékonysági kötelességének – Ohnet Vasgyárosát olvasva keleties kényelemmel berendezett lakosztályában, vágyakozva gondolt kedves Budapestjére. Ahonnan szintén nyugtalanító hírek érkeztek. A gyerekek bizonyítványa romlott, a házitanítók csődöt mondtak, a cselédség szemérmetlenül lopott, a szakácsnő felmondott – egyszóval ebek harmincadjára jutott a gyönyörű Aranykéz utcai lakás. Kordovánné őnagysága hiába küldte intelmeit szakadatlan a nevelőnöknek és házvezetőnőknek, hiába írt egész kis parainesiseket Kölcsey Ferenc modorában gyermekeinek, az anyai kéz, az anyai szem és az anyai fül nagyon hiányzott ezekben a hónapokban a Kordován-házból. Sőt, a hírek szerint jobbára maga Kordován úr is hiányzott belőle. Estéit zengerájokban, éjszakáit kétes hírű mulatókban töltötte, ha hinni lehet a pletykáknak, és egyre gyakrabban látták egy balettpatkány, bizonyos Piller Mici társaságában. Kordovánné nagysasszony nem volt abban a helyzetben, hogy tetemre hívja férjeurát, akit maga hagyott el (még ha ideiglenesen is, vigyázva a látszatra), ezért csak óvatosan érdeklődhetett a dolgok állása felől leveleiben, olyasféleképpen, hogy „szeret-e még úgy, mint korábban, mondja?”, amire a Nemzeti Bank osztálytanácsosa méltán válaszolhatta, hogy igen. Hiszen semmivel sem szerette kevésbé a feleségét, mint annakelőtte. A hamu alatt izzó parázs egy ötórai tea alkalmával változott emésztő lánggá. Mr. és Mrs. Smith, ahogy álnevükhöz illett, minden délután szertartásos módon teáztak, ilyenkor szállodai szobájuk nyitva állott az ismerősök előtt is. Ez alkalommal azonban senki sem kereste fel őket. – Hol szándékozik tölteni az estét, Albin? – kérdezte Kordovánné a teavíz töltése közben. (Sir Morton teát ittak, mint mindig: ez volt az egyetlen teanév, amit helyesen ki tudtak ejteni.) – A klubomban, Vilmácska. Temérdek a kötelesség. – Örülnék, ha engem is besorolna végre a kötelességei közé. – Mit nem mond, angyalom. Maga nekem nem kötelesség, maga nekem a mennyország. – Ahová, jó keresztényként, majd csak élete végén kíván eljutni, úgy látom. A férfi hallgatott egy sort, aztán földhöz vágta a porcelláncsészét, és kiviharzott a szobából. – „Hiszterika” – szűrte a szót a fogai között. ● Június Jolsvai András 32 BUDAPEST 2012 június forrás: Budapest Antikvárium KÉPREGÉNYKE 3
