Budapest, 2012. (35. évfolyam)
6. szám június - ENTERI-ŐR - Mezei Gábor: Törött szárnyak, földközel
Unokám érkezik Budapestre, kimegyek elé a repülőtérre Zuglóból a Maglódi, a Gyömrői utakon. A burkolat förtelmes, nem csoda, hogy az autók futóművét megviseli... no, de ez nem belsőépítészeti kérdés. Az sem, hogy a Liszt Ferenc repülőtérre nagy kerülővel jutok el, sebaj. Az épület látványa sem okoz örömet, nagyon is látszik, hogy nem egyszerre épült, egységes koncepciónak nyoma sincs. És most már az enteriőrről: bent sincs! A 2A érkezési csarnoka (itt találkoznak Budapesttel az utasok, ha Amsterdamból, Brüsszelből, Prágából, Berlinből, Bernből, Zürichből, Frankfurtból jönnek) jellegtelen, sivár, barátságtalan. A belmagasság bántóan alacsony. A gép késik, no meg a földet érés után sem lehet rögtön kijönni, várnom kell. Kevés az ülőhely, mind foglalt, rengetegen ácsorognak az utasokra várva – akad ugyan egy távoli ponton még leülési lehetőség, onnan viszont nem látni az érkezőket, az ülések mások, az egyik helyen műanyag, ott fém. Az újságos nyitott, elég nagy, látható a kínálat, a lapok, folyóiratok. A pénzváltó (már megint nem esztétika!) mintegy harminc forinttal kevesebbet kínál egy euróért, mint a városban bárhol. Vajon az érkező külföldit már itt be kell csapni? Van még időm, átsétálok a 2B-be, hosszú, üres folyosón keresztül, ott a belső kiképzés barátságosabb. Minden más. Az enteriőrt nézve is jól nyomon követhető, hogy egységes kialakítás sehol sincs. Egy emelettel feljebb az indulási csarnokok tágasabbak. A 2B-be kevesebb járat utasai érkeznek, nincs zsúfoltság, a hely sokkal nagyobb. A Ferihegy 1 bezár. Ott stílusos volt az épület, az indulási és érkezési oldal áttekinthető, ki lehetett menni a teraszra megnézni a landoló és felszálló gépeket, nagyon sok ülőhely volt a várakozóknak, úgy elhelyezve, hogy láttuk az érkezőket. Természetesen nem értek a repülőtéri organizációhoz, és szeretném feltételezni, hogy a változásokat a funkció szükségszerűsége indokolta. Az azonban biztos, hogy a repülőtér vonzereje jelentősen csökkent. Az anyagokról, burkolatokról részletesen szólni nem nagyon érdemes. A folyosók zöld üveglapos falburkolata nagyvonalú, de a folyosó keskeny, a tér aránytalan, sivár. Egyszercsak valahol átvált dús mintázatú szürke márvánnyá. Hol vannak a valamikori színes madárszobrok, a mennyezetről alászállók? Hol van bármi, ami vonzóvá, megjegyezhetővé tenné a budapesti repülőteret a hozzánk utazóknak? Lemegyek a parkolóba, az automatába próbálok pénzt bedobni, nem működik, a külföldiek téblábolnak, semmi információ. Felmegyek ismét egy emeletet, a lépcső meredek, rossz az aránya, fizetek, megyünk. Azt hallom, remek új részek készülnek majd. A remény hal meg utoljára. ● 31 BUDAPEST 2012 június ENTERI-ŐR Törött szárnyak, földközel szöveg: Mezei Gábor, fotó: Sebestyén László
