Budapest, 2012. (35. évfolyam)
1. szám január - Simplicissimus Budapestje
Mottó 2 „Fényes kirakatokról a Király utcában persze szó sincs; itt inkább az olcsóságban versenyeznek egymással. Az egyik boltban egy ruhára valót 2 forinton kínálnak, a szomszéd nagy fekete betűkkel 1 forinton hirdeti. Praktikus nép! Amerika Budapesten! De aki azt hiszi, hogy a Király utcában olcsón vásárolhat, az nagyon felült. Itt nincsenek szabott árak, itt az árakat az egyéniséghez szabják. Ha elegáns kabát van rajtad, szépen meg fogod fizetni az adót e kiváltságért, és ha kopott a kabátod és mégis »zöld«, azaz inpraktikus vagy, megérdemled, hogy bírságot fizess! Kilenc óra után a boltok, üzletek vasajtói egymás után bezárulnak, a kirakatokban eloltják a gázlángokat, és az utca tetemesen sötétebb lesz. Annál fényesebben és annál messzebb elvilágítanak a kávéházak, sörházak és caféchantante-ok színes lámpái és díszes transzparensei. Ezek a világítótornyok, melyek felé az éjjeli publikum irányozza megtépett vitorláit. A világítókészülékek mellett, melyek távolról csalogatnak, az élőszó, a hívogató hang sem hiányzik. A Kék Macskában egy frivol dal frivol zársorait csattogtatja egy hangja vesztett dalénekesnő. Hál’ istennek, németül zengi – a magyar szó bajosan alkalmas az effélékre...” SZENTESI RUDOLF [KISS JÓZSEF]: BUDAPESTI REJTELMEK, 1879 Simplicissimus 2011. évi hősei: Faragó István és László Zsuzsa A sok jó jelölt közül a választás idén a Tandem Grafikai Stúdió két alkotójára esett, mégpedig az ANNO könyvek sorozata miatt. (Azért is szeretjük őket, mert ők tervezték e lapot az új folyam első három évében, és mind az öt eddig megjelent BUDAPEST-könyvet.) Az ANNO könyvek feladatát így határozták meg: „Lassan-lassan a háttérbe szorulnak, da rabokra törnek, elhalványodnak, majd végleg eltűnnek öregedő emlékeink és emlékképeink. A sorozat könyvecskéi – a maguk lehetőségeivel – orvosolni szeretnék a gyakran méltánytalan feledést. A csillogóan színes és monumentálisan hangos albumok divatos piacán kívül – reményeink szerint – van érdeklődő jelene is a múlandó idő cirógatni való tárgyainak és a velük kapcsolatban előbukkanó gondolatok megfogalmazásának. Ajándékozzuk hát meg egymást vele.” Az egész grafikai stúdió munkájáról szólva pedig ez a hitvallásuk: „Munkáinkban igyekszünk a könyvnyomtatás hosszú fejlődése során időtállónak bizonyult betűkultúra helyét a számítógépes tipográfia divatos áramlatai mellett megtartani.” Talán meglepő Simplicissimus döntése, mert a sorozat nem elsősorban Budapesttel és annak emlékeivel foglalkozik. Hanem az a civilizációs hozzáállás, amely sugárzik belőlük, az előállítás mívessége és gondossága – Budapestet feltétlenül egy élhetőbb várossá teszi. De vannak (nagyrészt) Budapest-tárgyú kötetek is: – Kapukilincsek – A meghalás tudománya – Fényirdák, fényképészeti műtermek – Monogramos házjelek – Kukucskálóablakok – Zászlótartók. A hat éve indult sorozat 2011-ben már a 28. kötetnél tart (Gombok), és képzeljék, ez a kötet már angolul is megjelent. Kívánunk ehhez üzleti sikert is. A kiírásban az szerepel, hogy díjat elsősorban a tevőknek és nem a tagadóknak lehet adományozni. Az ANNO sorozatban az is figyelemreméltó, hogy a létrehozáson túl el is juttatják az olvasókhoz. Igen sok boltban ott van, mégpedig feltűnő helyen. (Ahogy a honlap megjegyzi, az Alexandra és a Libri hálózatában ne keressük.) Nagyon reméljük, hogy a tandem nem veszít a kiadáson (ha igen, akkor nem sokat.) Tudnivaló, hogy a stúdiót azért hívják Tandemnek, mert a két díjazott az életben is egy párt alkot. Lász ló Zsuzsa és Faragó István végez csaknem minden munkát: a kiválasztást, a fényképezést, ha szükség van rá, akkor a szöveg írójának kiválasztását, felkérését, a leadás sürgetését, a tördelést, a nyomás felügyeletét, a terjesztést. A díjat 2012. január 3-án kedden 18.30-kor adtuk át a Spinoza Házban, a Nagy Budapest Törzsasztal tagságának ünneplése közepette. Lapzártakor az ünnepi vacsora időpontja még nem volt kitűzve. Mint ismeretes, az alapszabály értelmében ezt egy olyan budapesti étteremben lehet megejteni, amely a vacsora napján két évnél nem régebben működik. A meghívón és a főkaszírnőn kívül a díjazottak kapnak meghívást, de csatlakozhat a Törzsasztal minden tagja, sőt, idéntől a lap minden előfizetője... Tessék figyelni a Budapest honlapját. (www.budapestfolyoirat.hu) A díjátadóról következő számunkban közlünk fényképet. Simplicissimus lakóhelye I: Egy régi látlelet A pesti oldalon a Margit hídtól északra levő, sok kis bolttól, étteremtől, gyerektől hangos, népszerű negyedben manapság sok művész, tanár, egyetemi ember lakik. A harmincas évek közepén, amikor a negyed épült, sokak érdeklődését felkeltette. Szerb Antal gunyoros mondatai jól ismertek a hófehér fürdőszobák dámáiról és a rádiójukat Moszkvára hangoló magántisztviselőkről. Rónai Mihály András (1913-1992) az egyenetlen teljesítményű újságíró, kismester költő és lelkes italianista Budapest tárgyú írásait már mindenki régen elfeledte, amikor 1997-ben újra megjelentek egy csúnyácska, rosszul ragasztott kötetben. Itt lehet olvasni sok feledhető, sőt nyomasztóan érzelgős prózai és verses dolgozat között egy igazi gyöngyszemet: „New Leopoldsvil le – a legfiatalabb magyar város csodája. Lelkes, de hiányos szociográfiai felvétel” címmel. „Első felvonás: grund. Második felvonás: teniszpálya. Harmadik felvonás: modern, lapos, napfényes bérház.” – így kezdi a bemutatást. Az írás csúcspontján beszámol arról, hogy a Gyöngyház utcában lát egy hirdetést, ami így szólt: „Ikertárs kerestetik”. A szerző elmereng azon, hogy minek neki az ikertárs. (Fiatalok kedvéért: telefonelőfizetés terheit és lehetőségeit megosztandó.) Aztán összefoglalja, hogy szerinte miféle népek laknak itt. „Fiatal, berendezkedő házasok, garszón fér fiak és nők és fiatal, kívánatos metreszek. Akik táncolni tudnak, utolsó pénzükön utaznak, vasárnap eveznek, még jó könyvet is vesznek. Nem a régi Lipótváros populációja – nem a gazdagok, hanem a primőrevők. Így alakul ki az új szellemiség, ezé a részé, melynek virága a kaktusz és lelkiügye az áramvonal.” Simplicissimus lakóhelye II: Be van fejezve a nagy mű Ha egy korán meghalt nagymama ma villámlátogatást tenne a Pozsonyi úton, aligha ismerne rá a negyed főutcájára. 1977 óta már nem jár itt a 15-ös villamos, trolival váltották ki. És annyi az autó, mint a 16 *Mottó: „Nekem mondod, pestinek, hogy füle van a tepsinek?” – XX. század végi mondás Simplicissimus Budapestje * BEVEZETÉS A KORSZERÛ SZNOB- ÉS HEDONIZMUSBA, VALAMINT AZ ALKALMAZOTT EMBERLESÉS TUDOMÁNYÁBA
