Budapest, 2012. (35. évfolyam)
5. szám május - A borítón: Daru a Várkertben, kinyit a Bazár?
BUDAPEST 2012 május BUDAPEST kitalálása nem szünetelhet a nehéz években sem. Volt már a kávéházak városa száz évvel ezelőtt, a hidaké ötven, a kommunista szobroké harminc, a szabadságé húsz, a romkocsmáké tíz, a tetőbároké öt éve. De egy világvárost, „az utolsó metropoliszt Isztambul előtt” nem lehet fenntartható módon arra építeni, hogy romos, ideiglenesen nem használt erzsébetvárosi épületekben évről évre hosszabbított engedéllyel sörkertek működnek, mert a tulajdonosok beleestek a műemléki paradoxon csapdájába (bontani se lehet, de felújítani sem érdemes). Ha a kemény, demográfiai, gazdasági tényezők nem kedveznek, akkor mindig körül lehet nézni a kultúra környékén. És itt két művészeti ág is kínálkozik: egy arisztokratikus és egy plebejus – a zene és a fotográfia. A zenének ráadásul nem is az igazán piacképes ága. (Láttuk, hogy a Liszt bicentenárium adódó lehetőségét csúnyán elszalasztotta a mással elfoglalt állami/önkormányzati szféra.) Ha valamely külföldi nagyvárosnak olyan magyar kortárs zeneszerző-sztárjai lennének, mint Ligeti, Kurtág, Eötvös, akkor biztosan ugranának erre a lehetőségre. Budapestnek ez nem pálya: támogatás híján megszűnő-félben van a kortárs zenei élet. A fotográfiával éppen ellenkező a helyzet. Ez egy olyan demokratikus médium, amely ha egyik feléről nézzük, történelem és újságírás, ha másfelől, akkor művészet és dokumentáció, lokálpatriotizmus és technikai/művészeti hobby. Kovász a nemzedékek között, nemes versengés terepe. A 20. században fél tucat olyan, Magyarországról elvándorolt fotográfus lett világhírű Franciaországban és az Egyesült Államokban, akiknek az életében éppen egybeesett a stúdió nélküli, mozgékony fényképezés és hazájuk szellemi/lelki/gazdasági állapotainak ellehetetlenülése. Kertész, Munkácsi, Brassaï, Moholy-Nagy, Capa, Hervé – de lehetne még tovább is sorolni. Annyira számosak, hogy ez világ a művelt, sokat utazó véleménycsinálói előtt is világos. Még egy ideig... A kilencvenes évek közepén rendezett kiállítás és hozzá a látványos, több nyelven kiadott fotóskönyv aztán meggyőzően bizonyította, hogy akik itt maradtak, Pécsi József, Angelo, Balogh Rudolf, Escher Károly, Kálmán Kata, Kinszki Imre és mások ugyanolyan színvonalat képviseltek. És ezt a nemzetközi fotós szakközvélemény is tudja. A magyar fotográfiai hagyaték gondozása a rendszerváltozás előtt széttagolt és rendszertelen volt (talán mert a nagy Szovjetunióban nem volt külön fotómúzeum?) Utána önkizsákmányoláson és zsenitudaton alapuló, de folytathatatlan célokat kergető, bár részben eredményes tevékenység: a kecskeméti múzeum létrehozása 1992-ben, a Mai Manó Ház megnyitása 1999-ben és bővítése 2003-ban, új nemzetközi kapcsolatok kiépítése. Mind fontos lépések. Állami oldalról nagy lökést adtak a külföldi magyar évadok: különösen a nagy sikerű franciaországi és hollandiai kiállítások. A New York-i Extremely Hungary évad hozta el a nagy tömegű Capa-kép vásárlást – igazi lehetőségnek látszott, amelyet az ország, talán a sűrűsödő problémák miatt, végül elszalasztott. Egy ideig külföldön ismertebb volt mint idehaza az 1997-ben nyílt, parányi, de elegáns Vintage galéria Károlyi kert oldalában, amely kezdettől fogva eleven hazai és külföldi gyűjtői kapcsolatokkal rendelkezett. Tíz év kellett ahhoz, hogy egy másik, már kortárs, de forprofit galéria is nyíljék, Nessim néven. Ekkor már új vezető állt a Szépművészeti élén, és a Nemzeti Múzeum vezetésének megújulása is készülődött. Rövidesen ezek a nagypályás intézmények is kinyúltak a fotográfia felé. Mit kellene még csinálni? Van két nagyszerű, lemásolható példa. Az egyiket úgy hívják: Fotóhónap. Párizsban 1980 óta, kétévente rendezik meg: egy hónap összehangolt fotóesemény, közös PR-ral: nagy múzeumok és kicsi magángalériák együttműködése. A sikeres akció hamar átterjedt Európa számos más városára. Megindult a fotóhónapok közötti csere, sőt, egyes városok programja afféle védjegyet kapott. Pozsonyé igen, Budapesté – eddig – nem. A másik példa a már nem csak két, épségben megmaradt amphiteátrumáról nevezetes francia kisváros, Arles. A Coˆte d’Azurtől tízegynéhány kilométerre fekvő, ötvenezer lakosú település júliustól szeptemberig tartó fotófesztiválját 1970-ben alapította egy neves helybeli fotós, Lucien Clergue és a regényíró Michel Tournier. Azóta a világ fotófővárosa. Minden nyáron. Budapest lehetne a másik. Nekünk ráadásul van egy olyan, Nobel-díj esélyesként emlegetett írónk is, aki fotográfusként kezdte pályáját. Nádas Péternek hívják. Ő nyithatná meg – mondjuk három év előkészület után – azt a nagy, eleinte két évente rendezendő eseményt, amelynek ez lehetne a neve: A Fotó Fővárosa: BUDAPEST BUDAPEST a városlakók folyóirata Pro Cultura Urbis díj 2007 XXXV. évfolyam, 5. szám megjelenik minden hónap 15-én Alapítva: 1945 I–III. évfolyam: 1945-1947 szerkesztô: Némethy Károly, Lestyán Sándor IV-XXVI. évfolyam, 1966-1988 szerkesztô: Mesterházi Lajos, Fekete Gyula, Vargha Balázs, Jávor Ottó, Szabó János Fôszerkesztô: Buza Péter Olvasószerkesztô: Saly Noémi Szerkesztôbizottság: Angelus Róbert, Buza Péter, Buzinkay Géza, Deme Péter, Hidvégi Violetta, Kirschner Péter, Mezei Gábor, N. Kósa Judit (kultúra), Ráday Mihály, Saly Noémi, Sándor P. Tibor (archív fotó), Sebestyén László (fotó), Török András (Simplicissimus Budapestje), Zeke Gyula A szerkesztés mûhelye a Nagy Budapest Törzsasztal A szerkesztôség levelezési címe: 1037 Budapest, Vörösvári út 119-121. E-mail: szerk@budapestfolyoirat.hu Web: http://www.budapestfolyoirat.hu Kiadja: Press Xpress Felelôs kiadó: Dávid Ferenc 1037 Budapest, Vörösvári út 119-121. Telefon: 577–6300, fax: 323–0103 Lapigazgató: Fabók Dávid Terjesztés: HÍRVILÁG Press Kft. Telefon és fax: 411-0491 hirvilag.press@hirvilagpress.com A folyóirat megjelenését az NKA támogatja Tördelés: Huszár András Nyomdai munka: Pharma Press Kft. 1037 Budapest, Vörösvári út 119-121. telefon: 577-6300, fax: 323-0103 ISSN: 1785-590x Nyilvántartási szám: 2.2.4/237/2004 A borítón: Daru a Várkertben, kinyit a Bazár? (25. oldal) A hátsó borítón: Állatkertünk megnyitja kapuit (10. oldal)
