Budapest, 2012. (35. évfolyam)
1. szám január - SZÓL A RÁDIÓ - Budapest néprajzáról
parasztság körében is megtalálható tradíció, amely valamikor társadalmi jelentőségű, értelemdús szokás volt. Tudjuk-e ma egykori értelmét, vagy eredetét? Legtöbbször nem, de senki nem is keresi, csak gyakorolja. A parasztság is így van régi szokásaival, melyek eredeti értelmüket elveszítve az aktuális pillanatban új értelmet kapnak. Hogy a régi Budapest úri népe sem volt különb, mint ma s hogy mennyire tradicionális a mai hiedelemvilág, melyben élnek, megmutatják a Krúdy regényeiből kiragadott részletek. A legjellegzetesebb falusi, néprajzi adattárban szereplő cselekvések fordulnak elő közöttük: „Zsebkendőkön és ingeken olyan csomókat találtak a férjek, mintha a nők álmaikban fogadalmat tettek volna valakinek” – írja a Szerecsenfő-ben. A Tótágasban ezt olvashatjuk „Fésülködés után a kézben maradt hajszálakat úgy csavarják össze, hogy annak figurájából babonás dolgokra következtethessenek”. A régi pesti hölgyek kártyát vettettek, mielőtt valakinek az udvarlását elfogadták volna, vagy a gavallér tenyerébe nézettek. A század elején is sok volt a divatos jós Budapesten cigánytól a titokzatos Pythiá ig. Min denki tudta, hogy „holt vendéget a hagyomány szerint a régi pesti kocsmárosok minden vendéglő falában elhelyeztek, hogy ne maradjon vendég nélkül az üzlet”. „A hagyomány sze rint” – mondja Krúdy, s ezzel már tudjuk, hogy a század elején általános hiedelmekről beszél. Regényei tele vannak efféle hagyományokkal, melyeket az úri körök őriznek. Érdemes lenne összegyűjteni őket. Az úri osztály vallásossága egészen más, mint az alsóbb társadalomé, de ezzel nem azt akarjuk mondani, hogy mentes minden hiedelemtől. A paraszt a társadalmi íratlan rend szerint vallásos, a munkásság magatartásában nincs semmiféle mesterkélt alázat, sokkal reálisabb, mintsem hogy misztikus lehessen. Az úri osztály számára társadalmi érintkezést is jelent a templom és igen sok esetben babonás hitet táplál. Az úri osztályból sokan járnak kegyhelyekre, ha bajba jutnak, egyaránt maguknál hordanak ereklyéket és talizmánokat. Mesz sze földről felkeresnek híres falusi javasokat s ugyanakkor csodatévő helyeket. Bóger Mar git Mária sírja Érden igen látogatott, táblát kellett állítani, hogy a hívek ne nyúljanak semmihez, mert mindenki vitt ereklyét magával. Gondoljunk Kaszap István kultuszá ra, ki megannyi hívő embernek megjelent s jövendölt a háború végére vonatkozólag. A Máriaremetei templom tele van hálatáblákkal, Dachauból, Auschwitzból szabadultak állíttatták, volt ki a távollévő kedves fényképét tette a csodatévő fa alá. Ezüstszívek, lábak, karok és más „offerek” tömege látható még ott, melyeknek szerényebb viaszmása a falusi kegyhelyeken éppúgy megtalálható. Ennyiből is látható, hogy az úgynevezett úri osztály budapesti közösségében egyképpen élnek az általános emberi hit-örökségek és a város régi hagyományai. De nézzünk szét egyebütt is a városban. A vegyes-származású keverék lakosság társadalmában sokkal meglepőbb jelenségek is vannak. Sokkal kézenfekvőbb és kirívóbb is lehet a néphagyomány, mint sejtenők. Sváb származású házmesterünk, ki egyébként asztalosmester is, egy alkalommal azt mesélte, hogy nyáron ismerősöknél volt Dunántúl, és ott a küszöböt megfejték a boszorkányok. Ő maga a két szemével látta, amint ömlött a tej a küszöbből (ebből következőleg a boszorkányokat is látnia kellett). Még azt is hozzátette: Ugye, hogy ez igaz lehet, és ilyesmi előfordul faluhelyen? És a feleségem nem akarja elhinni! – A hagyomány e hordozója, ki egyebekben teljesen a ferencvárosi életszínvonalon áll, gondolkodásmódja, beszédstílusa, öltözködése a ferencvárosi nép mint csoport jellegzetes figurájává teszi. Úgy látszik, ennek a kultúrnívónak megfelel az efféle hiedelem. Még egy példát. Néhány évvel ezelőtt – már alaposan benne voltunk a háborúban, és tudtuk, mint tesz az, ha nincs kenyér az asztalon – valaki csodát látott Pesterzsébeten. Egy elhagyott utcában szakállas, Krisztusarcú öreget láttak egy fa árnyékában ülni. Arra kérte az arra menő gyerekeket, húzzák le a csizmáját, igen hosszú útról jön, fáj a lába. Vér csordult a csizmából, és a gyerekek megrettenve szaladtak szét. Végre is egy arra menő csendőr lehúzta az öreg csizmáját. Hát, csodák csodája, az egyikből vér ömlött, a másikból pedig aranyos búza. Ez pedig nem jelentett egyebet, minthogy lesz búza sok, de nem lesz, aki a termést learassa. A csendőr elfutott, hogy embereket hívjon, de mire a sokasággal visszatért, az öregnek hűlt helye volt. Ezt a történetet az Új Nemzedék írta meg. A színhelyen kiderült, hogy az eseményt az egész környék jól ismerte. A helyi lakosság csodahívő rétege szájról-szájra adta a történetet. A fát, melynél az öreg ült (legalább öt ilyen volt) felvirágozták, imádkoztak hozzá. Ki tett a történethez, ki elvett belőle. A történet egyik variánsa szerint a csendőr (akiről azt is tudni vélték, hogy ismeretlen ember) látta amint az öreg felszállt a meny nyországba. A másik úgy szól, hogy maga Jézus Krisztus volt a titokzatos öreg koldus. Minden egyes elbeszélő úgy mondta, első személyben, mintha ő maga is ott lett volna. Csak éppen a csendőrt nem lehetett sehol megtalálni. Egyébként ez a legenda nem ismeretlen a nemzetközi legendairodalomban. Ha módszeresen körülnéznénk egyszer Budapest egységes részeiben, Angyalföldön, Ferencvárosban, Józsefvárosban, Krisztinavárosban, de még a Belvárosban is (már e városrészek nevei is okvetlen mondanak valamit, hiszen ha azt halljuk hogy Angyalföld, a bicskás vagányok jutnak az eszünkbe, Józsefváros említésére pedig a jó pirospozsgás, sörpocakos sváb kocsmárosokat látjuk, Krisztinaváros halk budai előkelőséget lehel, és így tovább), bizonyára meg fogjuk találni egymás mellett mindazt, ami hagyományosan annak a körnek a jellegzetessége és amit a lassanként betelepülő, asz szimilálódott és új elemeket magával hozó lakosság hozzáadott. A kettő pedig együttesen a mai néprajzi képet adja. Éppen ezért kutatásainknak kétirányúaknak kell lenniök: kirándulásokat kell tennünk a múltba, és szét kell néznünk a jelenben. 11 BUDAPEST 2012 január Hálatábla a remetei templom falán fotó: Sebestyén László
