Budapest, 2012. (35. évfolyam)
3. szám március - Simplicissimus Budapestje
Mottó 2 Ismétlem: tizennégy év telt el azóta, hogy a Fővárosi Múzeum megnyílt s kiállítási anyaga a múzeum első és utolsó katalógusa szerinti rendben elhelyeztetett. Azóta a kiállítás külső képe nem ment át semmiféle lényeges változáson, a katalógus ma is használható, bár bizonyos kényelmetlenséggel, nagyjából ma is úgy van minden, mint Kuzsinszky idejében 1907-ben volt, mikor a múzeumot megnyitották. (...) Nem akarok hosszasabban foglalkozni azokkal az észrevételekkel, melyek a múzeum kiállítási anyagának elrendezésére vonatkozólag már a múltban és nem egyszer elhangzottak, csak hangsúlyozni akarom, amit minden laikus múzeumlátogató is megállapíthat, ha az anyag terem szerinti elosztásának fent közölt rendjét figyelmesen átnézi s még inkább megállapíthat akkor, ha el is látogat egyszer a Fővárosi Múzeumba, hogy ez az elrendezés nem volt annyira jó, hogy tizennégy éven át ragaszkodni kellett volna hozzá, nem volt annyira jó, hogy ne kellett volna már régen megváltoztatni. Szabó Ervin, Kremmer Dezső és Feleky Géza már a háború kitörése előtt elég érthető szavakat találtak arra, hogy bizonyos elégedetlenségnek adjanak kifejezést. A múzeum gyűjtemény-anyaga ma már 35-40.000 darabra tehető. A gyarapodása tehát 700%-os. Hétszer nagyobb az az anyag, amelyből a múzeum a maga kiállítási anyagát gondos körültekintéssel kiválogathatná, és ezerszer lenne könnyebb lemondania azokról a semmiféle históriai értéket nem képviselő tárgyakról, amelyek állandó kiállítását a megnyitás percétől fogva eléktelenítik, túlzsúfolttá, komolytalanná és egyes termeit élvezhetetlenné teszik. Olcsó díszöntvények, amelyeknek semmiféle históriai, iparművészeti, tehát semmiféle nevelő jelentőségük, vitrin a dalkörök, kerékpáregyletek ma még divatozó ízléstelen jelvényeivel, amely olyan hatással van a szemlélőre, mint egy jelvénygyár kirakata s nem is ér sokkal többet annál, öt-hat sor magasságban minden komoly városhistóriai szempont nélkül összehalmozott képek, metszetek és nyomatok tömege, melyek közül a felső sorok már csak távcsővel volnának igazán élvezhetők, semmiféle különösebb műipari jelentőséggel nem bíró aranyozott pohár, amelyből I. Ferenc József ivott volna, ha 1897-ben csakugyan meglátogatta volna a fejedelmeket váró Központi vásárcsarnokot, és a rendezés vigasztalan elvtelensége az egész vonalon – íme csak néhány kikapott észrevétel az észrevételeknek abból a tömegéből, ahonnan bőven lehetne folytatni és talán kellene is még folytatni ezt a kellemetlen észrevételsorozatot, ha nem kellene számolnom azzal, hogy az olvasó türelmének is vannak határai. (TURCSÁNYI ELEK: A FŐVÁROSI MÚZEM (NYUGAT, 1921/3) Rakovszky Iván bölcsessége „A városfejlesztési feladatoknak két nagy ellensége van: a még korán és a már későn” – írta a Közmunkatanács elnöke (1928–1935) a Hogyan épült Budapest című könyv előszavában. Bölcs, igaz szavak. Próbáljuk ezt az általános kijelentést kicsit konkretizálni Budapest tekintetében. Azt fogjuk látni, hogy minden, ami sikerült Budapesten, az jókor jött – mert meg tudott valósulni. A hidak, a körút, az Andrássy út, a Hősök tere, a nagy múzeumok. Túl korán jött viszont például a pesti Óváros lerombolása, túl későn az Invaliduspalota le nem rombolása. De jókor történt az Újépület lerombolása és a helyére épített Szabadság tér. Túl későn jött, ki is siklott a Nemzeti Színház építése, de jókor jött, sikeres is lett a Szabó Ervin Könyvtár bővítése. Pont jókor jött, a 20. század elején a külső körút távoli jövőbe mutató kitűzése (1997-re valósult csak meg teljes szélességében!), de túl későn jött az M0 autópályagyűrű kitűzése – máig sem épült ki teljesen. Túl korán bontották le a Haas és a Lloyd palotát, a Nemzeti Szalont és a Királyi Palota sok részét – mielőtt igazán becsülni tudtuk volna a régit. De jókor építették újra a Pénzügyminisztériumot a Várban, fele akkora magasságban. Túl korán – a klasszikus modernizmus dühöngése idején – épültek be a Duna-parti szálloda-foghíjak. Túl későn kezdte a kormány bővíteni a Szépművészeti Múzeumot, és még elválik, hogy túl korán fog-e a kormány az új Múzeumi Negyed koncipiálásába. Az viszont bizonyosnak látszik, hogy túl későn kezdtünk komolyan reménykedni abban, hogy a 2010-ben hatalomra jutó kormány egyesíti majd Budapestet, a választott kerületi testületek és polgármestereri státuszok megszüntetésével, sőt, hogy esetleg újjáéleszti a Közmunkatanácsot, esetleg regionális szinten. És abban sem kételkedhetünk, hogy Budapest süllyedő pályája a túl későn és túl korán makacs, sorszerű szövetségén alapszik. Mi, 1,7 milliónyi Mózesek beléphetünk vajon az „éppen jókor” Budapestjébe? Mi lesz a Zeppelinnel? A Bécsi utcai bontás és építés körül nagy a zavar. A minap villanykörte-vásárlás közben véletlenül kihallgattam két középkorú férfibeszélgetését, akik a polc másik oldalán cseréltek eszmét. Utóbbi előbb azt fejtette ki, hogy milyen érdekes, hogy a nyelvvédők, illetve a városvédők általában egyformán konzervatívok, holott mindkét rendszer eleven organizmus, és spontán módon változik. „Lon donban, New Yorkban is állandóan bontanak. Érzelmileg szeretnének az itteniek úgy tenni, mintha Budapest is egységes város lenne, mint Párizs (no de a Pompidou...?) vagy Róma vagy Fez vagy Prága. Pedig ez inkább London-típusú, gyorsan nőtt, rendetlen város – ez a karaktere, és paradox módon ezt őriznék (igen, őriznék!) az új építkezések, a bontások. Ezért támogatom a rombolást” – fejtette ki. Erre a valamivel fiatalabb hang azt mesélte, hogy levelet kapott a tárgyban Térey János tól, a költőtől. Ezt egy papírról olvasta fel, nehogy hibázzon. „A magam részéről abszo lút ellenzem ezt a barbárságot, porig rombolva zúzná szét a város szívét. Foster, Hadid, Calatrava, Nouvel építsenek felőlem ezerszám Pesten, de ne mértékadó századfordulós házak helyén vagy kárára – hanem üres telkeken. Ilyen áron nem kell a sztárépítészet.” Az idősebb, ősz hajú, köpcös alak (a polcok között kifigyeltem) azt mondta, hogy talált a neten egy hallatlanul durva, de vicces, egyben elszomorító gerilla videót, és hogy azt látni kell. A NOLtv riportfilmjét alapul véve valaki feliratozta a szereplők mondatait, mintegy magyarról magyarra „lefordítva” a mondatok értelmét. Megkerestem – ezt tényleg látni kell. Fúj, de mocsok, fúj, de undorítóan inszinuáló... Talán mégis mindenképpen látni kell. (http://indavideo.hu/video/Lesz_leghajo_ Budapest_felett&token=gfogaqlc5pimcnqhd 7b4am7ku3) Éljen az internet szabadsága! De mint olyan személy, aki kiegészítésekkel ugyan, de támogatta a Zeppelin projektet éppen ezeken a hasábokon, rá kell hogy mutassak: bekövetkezett a tiltás megjósolt 32 *Mottó: „Nekem mondod, pestinek, hogy füle van a tepsinek?” – XX. század végi mondás Simplicissimus Budapestje * BEVEZETÉS A KORSZERÛ SZNOB- ÉS HEDONIZMUSBA, VALAMINT AZ ALKALMAZOTT EMBERLESÉS TUDOMÁNYÁBA
