Budapest, 2011. (34. évfolyam)
5. szám május - Pásztor Erika: A Szabadság (tér) fantomja
Szegény Artur Meinig. Száztizenegy évvel ezelőtt fényes paloták megálmodójaként ő volt az egyik sztárépítész Budapesten. A bácskai milliárdos Dungyerszky család felkérésére pazar palotát tervezett a főváros szíve közepén a pesti kártyás életben is jól ismert György nek (Jokónak, Jákónak?), a Névtelen utca 9244/1 számú ingatlanra. S hogy miért szegény Artur Meinig? Ha egy stílus, s vele együtt egy világ megtalál, akkor jaj, nincs többé kísérletező alkotói szabadság. Aki megrendel és fizet, mindig valami mérhetően mást, de mégis hasonlót akar. A megrendelői kör mintakövető, a mintát pedig abból a kasztból veszi, amelyikhez tartozik. Közvetítők (műkritikusok, kultúrmunkások) hada szükséges ahhoz, hogy a minták egy-egy ilyen körben szép lassan megváltozzanak – ma talán még inkább, amikor a fogyasztásra kihegyezett tömegkultúra és -gyártás a kontraszelektív újat önállósult és domináns értéknek tekinti. Ó, szegény tér, micsoda eufemizmus a névválasztásban. Szabadság lett a neve, miután Palóczi Antal tervei szerint kialakították az Újépület helyén, ma már szinte elképzelhetetlennek tűnő sebességgel, mindössze hét esztendő alatt. Az Újépületet 1898-ban bontották el, a tér 1905. augusztus 1-jén készen volt, az összes ház lakhatási engedéllyel bírt. A kiegyezés után újraébredő nemzeti identitás erejét mutatja, hogy a Neugebäudéban raboskodó szabadsághősök és az itt kivégzett gróf Batthyány Lajos emlékét is őrző, a kor építészeti léptékével mérve hatalmas kaszárnya elbontását már 1867-ben Würtzler Vilmos pesti polgár is javasolta (forrás: Déry Attilá nak az építészeti mű leírás részét képező tanulmánya). Az ötlet a következő harminc évben politikai akarattá izmosodott. A térre tehetős fejlesztők emeltettek házakat, Tőzsdepalota és Bankszékház telepedett ide, fizikailag és szimbolikusan is elfoglalta a pénzvilág. Az első globalizáció (Niall Fergusson : Sinking Globalization, Foreign Affairs, 2005) – az 1870 és az első világháború közötti időszak – nagyjából hasonló gazdasági jellemzőket mutat, mint az, amelyikben ma élünk. Az árucikkek, a tőke és a munkaerő mobilitása, a robbanásszerű technológiai fejlődés, távolság és idő percepciójának megváltozása, a városok radikális átalakulása, a ma ismert urbanizációs folyamatok felgyorsulása mind hasonló következményei a nemzetközi kereskedelem és vele együtt a nemzetállamokon átívelő pénzvilág hihetetlenül gyors térnyerésének. A Szabadság tér lett Európa második legnagyobb GDP-vel büszkélkedő államának city-je. Ennek méltó teret kellett adni, barokk, rokokó, biedermeier pompában, aranyban és márványban nem szűkölködve. S az építészetnél nincs készségesebb szolga, ha reprezentációról van szó. A 19-20. század fordulóján ugyanúgy, ahogy ma is, a nemzetközi építészeti és művészeti közéletet a hely mint identitás, valamint a tradíció és modernitás körüli viták kavarták fel. Véletlen vagy sem, ugyanabban az évben – amikor Meinig palotája elkészült – tüntették ki a szecesszió magyar mesterét, Lechner Ödön t az egy ut cával odébb felépült Postatakarékpénztár épületéért. Két világ, s bár fizikailag csak pár lépésre vannak egymástól, gondolati ívük egészen más irányba mutat. Lechnert ambivalens fogadtatású építészeti-formai forradalma a korabeli kortárs világépítészeti trendekhez kötötte, míg Artur Meinig, a sztárépítész újgazdagok és nobilitások közös kulturális metszetében a reprezentáció utáni éhséget elégítette ki – hozzá kell tenni –, mesterien. Nota bene Lechner az új stílusban nem épített eleget, Meinig pedig a mai napig nem kapott monográfiát az utókortól. A palota csodával határos módon megúszta a következő száztíz évet a Szabadság téren az Aulich és a Honvéd utca által közrefogva. Jákó palotájából és a bérlakásokból ötven év után minisztérium lett. Eredeti tervei valószínűleg ekkor tűntek el, és azóta sem kerültek elő. A palota-bérlakás funkcióból eredően az eredeti épületben két elkülönített forgalmú főlépcsőház volt, az udvarról megközelíthető hátsó lépcsővel kiegészítve. A Szabadság tér felől csak a második emeletig, Dungyerszky lakosztályáig vitt lépcső, a harmadik-negyedik szinten található bérlakásokat a Honvéd utcai kapubejáróból nyíló lépcsőházon keresztül lehetett megközelíteni. Az ötvenes évekbeli funkcióváltás során, a lakásokból a fő közlekedési rendszer különösebb átalakítása nélkül lettek irodák. A rendszerváltás után 2008-ig még itt volt az ÁFEOSZ központja is, majd a nemcsak külső, hanem belső szerkezeti felújításokra is megérett házat egy, az LSGI Grouphoz A Szabadság (tér) fantomja szöveg: Pásztor Erika, fotó: Sebestyén László 22 BUDAPEST 2011 május
