Budapest, 2011. (34. évfolyam)
2. szám február - ÖRÖKKÁVÉ - Zeke Gyula: Gyöngy
Olvasóim megszokhatták már, hogy egyegy helyről írván jobbára szemügyre veszem a tágabb kávés környezetet, s miközben megérkezem a bemutatni kívánt kávéházba, kávézóba, presszóba, vendégszemmel fontolgatom a környék lehetőségeit. A mai alkalommal azonban a megszokottnál is messzebbről, a Nyugati pályaudvar elől kell indulnom, hogy elérjek úticélomig, a Lövőház utca 24. alatti Gyöngy kávézóba. Amilyen értelmetlen ugyanis, hogy havi folyóirat létünkre külön írást szenteljünk a West Balkánban esett tragédiának (a megírás idejéhez képest a szöveg huszonhat nap múlva ér el Önökhöz), éppoly lehetetlen, hogy szó nélkül menjünk el mellette. A január 15.-ről 16.-ra virradó éjszaka szomorún sötétlik a budapesti romkocsmakultúra másfél évtizedes történetében. Megesett már újabb szabadságunk közelmúlt idejében, hogy vendégtér gyilkosság színhelye lett, de sosem fordult eddig elő, hogy vétlen fiatalok, szinte gyerekek haltak volna meg. Gyászoljuk hát a három értelmetlenül megszakadt életet, s közben egy pillanatig se gondoljuk, hogy fogalmunk lehet a fájdalomról, amelyet maguk után hagytak. Együttérző szót érdemel a jelek szerint vétlen – hisz bérbe adták csupán a helyet az estet szervező Noise Life cégnek – West Balkán csapata is. A Kopaszi gátról induló, majd két jeles, a Corvin-projektnek áldozatul esett józsefvárosi helyszínt is belakó, tízéves történetük ért véget avval az estével. (A tragédia legkitűnőbb háttérelemzése e pillanatban: http://vastagbor.blog. hu/2011/01/21/hattere_es_a_tortentek_ kovetkezmenye?utm_source=ketrec&utm_ medium=link&utm_campaign=index). Evvel a súllyal a vállukon akkor sem hinném, hogy folytatnák bárhol, ha tisztán kerülnek ki a büntetőjogi eljárásból. (Nézzék meg, kérem, honlapjuk gyászsorait!) Senkin nem segítene és semmin sem javítana azután, ha az esetet a nagypolitika és hozzá igazodó önkormányzatok a szóban forgó vendégterek nyitvatartásának és működésének oktalan korlátozására használnák fel. Hisz ha valamivel megelőzhető lett volna, ami történt, és megelőzhetőek lesznek más hasonló esetek, az csupán a meglevő rendeletek és szabályozás betartásában állhatott volna és állhat. (Mint szinte mindenütt, itt is az ismerős baj köszön vissza: ha érdekekbe vagy puszta megszokásba ütközik, sem a politika, sem a társadalom nem tartja be a saját maga szabta törvényeket, rendeleteket.) Komoly öröm a számunkra, hogy a miniszterelnök úr a helyszínre ment, bocsánatot kért a hozzátartozóktól, és maga is gyertyát gyújtott. Vajon (be)látja-e, hogy az efféle korlátozás hatástalan pótcselekvés, amely csak a közérzetünket ronthatja tovább, és a felelős szabadság köreit vonja szűkebbre? Akkor most, nehéz szívvel, irány Buda. A lehető legjobban cselekedtek kerek ötven esztendővel ezelőtt az Észak-Budai Vendéglátóipari Vállalat illetékesei, amikor a Mártírok útja 38/a. alatti Gyöngy eszpresszót a Lövőház utca 24-es számú házba költöztették. Ha eredeti helyén marad, mártír lenne már bizonyára maga is, talán pizzéria, vagy valami egész más, vendéglátó funkcióját elveszített üzlet. S ha a kisszámú túlélő presszók egyike lenne is, kinek volna kedve beülni épp oda, a Mar git nevét ugyan visszanyert, ám továbbra is igen szennyezett körútra kávézni? Így megmaradt, és a mai felújított állapotában a régi nevén áll nyitva számunkra, ajtaja felett az archaizáló, világoszöld neonfelirattal. Kései presszóként, amennyire 31 BUDAPEST 2011 február ÖRÖKKÁVÉ Gyöngy szöveg: Zeke Gyula, fotó: Sebestyén László
