Budapest, 2011. (34. évfolyam)
2. szám február - Hamvay Péter: Gazdag múlt, bizonytalan jövő
Értetlenség fogadta a főváros kultúrára fogékony közönsége körében a közgyűlés december 15-i elvi határozatait, amelyek több patinás intézmény összevonásáról intézkedtek. Eszerint a Budapest Galéria a jövőben a Budapesti Történeti Múzeum keretei között fog működni, a népszerű pesti bulihelyszínt, a Petőfi Csarnokot pedig összeolvasztják a fővárosi alternatív művészeti élet zászlóshajójával, a Trafó Kortárs Művészetek Házával. Sem a Budapest Galéria főigazgatója, Zsigmond Attila – aki 32 éve vezeti az in tézményt –, sem Bodó Sándor, a BTM főigaz gatója nem kívánt nyilatkozni a döntésről: csak annyit mondtak, végzik a munkájukat. Igyekeztünk hát Csomós Miklós nál, a főváros kulturális ügyeiért is felelős főpolgármester-helyettesnél érdeklődni, milyen megfontolások, felmérések, tervek, elképzelések vezettek a határozathoz. A politikus kérdéseinkre mindössze annyit közölt, hogy takarékossági okok állnak a háttérben. Felvetésünkre, hogy a jelentősen eltérő funkciójú intézmények összevonásával esetleg néhány státuszt is meg lehet-e spórolni, Csomós azt válaszolta, a főváros mai helyzetében egy felesleges státusz megszüntetése is fontos lehet. A jól értesültek tudni vélik: a Budapest Galéria önállóságának megszüntetése összefüggésben lehet azzal, hogy az V. kerület a múlt év végén eladta az SCD csoportnak a déli Klotild-palotát, mely az intézmény két bemutatóhelye közül az egyiknek, illetve irodáinak ad helyet. Ám kiderült: a Budapest Galéria Szabad sajtó úti irodái és kiállítótere az egyik bérlő által kezdeményezett per miatt egyébként is megfenekleni látszó adásvételnek nem tárgya, mert önálló helyrajzi számon lévő ingatlan. A Budapest Galéria Szabad sajtó úti és óbudai, Lajos utcai kiállítótermében évente átlagosan 26 kiállítást rendeznek, így a főváros egyik legjelentősebb kortárs galériájáról van szó. A működési modell követendő volna mások számára is, mivel itt nyilvános pályázat útján lehet bemutatkozásra jelentkezni. Kuratórium dönt arról, hogy az évi másfél száznál több ajánlkozó közül kik mutathatják meg magukat Óbudán vagy az Erzsébet híd lábánál. A tárlatokra a galériának nincs extra költségkerete. Két művészettörténész, egy kiállításszervező és két építő szorgoskodik azon, hogy havonta újabb tárlatok nyílhassanak meg. Még saját teherautójuk sincs, a műtárgyakat többnyire taxival szállítják. Vizuális környezetünk majd’ minden eleme képviselteti magát kiállításaikon, a hagyományos kortárs képzőművészeti kifejezési formák mellett találkoztunk már itt hímzett falvédőkkel, 19. századi céltáblákkal és rájuk reflektáló kortárs művekkel, de még madárijesztőkkel is. Természetesen fotó, építészet, design, kézművesség, plakátművészet is rendre helyet kap a termekben. A galéria fennállása óta nagy súlyt helyezett arra, hogy bemutassa a fontosabb magyar magángyűjteményeket. Már a rendszerváltás előtt is missziót teljesített. Számos, addig tiltott kategóriába tartozó képzőművész vagy művészeti iskola éppen itt törte át a hallgatás falát. A magyar művészettörténetből kiátkozott Európa Iskola kiállítását is ők vállalták magukra, utat nyitva az akkor már elkészült tudományos monográfia megjelenése előtt, a Lajos utcai kiállítóhely elődjében, az Óbuda Galériában a nyolcvanas évek legelején megrendezett Tendenciák című sorozat után pedig számos, a kiállításokon szereplő művész munkája kezdett feltünedezni az állami vásárlások katalógusában is. De számos külföldi alkotó is a Budapest Galériában mutatkozott be először a magyar közönségnek: így az akkor még hivatalosan „polgári dekadensnek” tartott Salvador Dali vagy Joseph Beuys és Tadeusz Kantor . Több határon túli művész vált segítségükkel közismertté Magyarországon. Hogy kiállításaik ennek ellenére rendszerint nem keltenek nagyobb visszhangot, az elsősorban annak tudható be, hogy a rövid tárlatok marketingjére végképp nem jut pénz. Szerény anyagi eszközeikkel mindezek dacára a magyar képzőművészet külföldi megismertetéséhez is igyekeznek hozzájárulni, amikor vendégtárlatot rendeznek a csehországi Zlata Koruna kolostorában. Mi több, a nyolcvanas évek eleje óta folyik az a művész-csere program, melynek keretében több száz magyar alkotó fordult meg azokban a városokban, amelyekkel a Budapest Galériának kapcsolata van: Lisszabonban, Párizsban, Frankfurtban, Stuttgartban, Helsinkiben, Salzburgban, Kremsben, Bécsben, és Gyergyószárhegyen. A galériának is van két műteremlakása, ahol viszonossági alapon a partnervárosok 17 alkotóját fogadják minden évben. Ami pedig működésüknek Budapest, a városkép szempontjából megkerülhetetlenül fontos eleme: a galéria a főváros köztéri szobrainak gazdája. Ők tartják nyilván a mintegy 1100 tételből álló hatalmas szabadtéri muzeális gyűjteményt, amellyel utcáinkon, tereinken, házfalainkon nap nap után találkozhatunk, és ők azok, akik gondoskodnak a restaurálás-Gazdag múlt, bizonytalan jövő Hamvay Péter 25 BUDAPEST 2011 február fotó: Sebestyén László
