Budapest, 2011. (34. évfolyam)
2. szám február - Buza Péter: Budapestnek emlékül
visszafelé tartottam az emeletről, akkor vettem csak észre azt a domborművet, amely az egykori konyhatraktus alagsori ajtaját, az a fölötti mezőt díszíti. Soha senki nem írta-fényképezte még le, nem vizsgálta, nem szemrevételezte: pedig megérdemelné. Ha másért nem, mert a szenvedő Krisztus feje a domborművön mintha Jókai portréja volna! Akárha azt siratná, mi minden történt örök távozása óta az otthonnal, amire olyan büszke volt, míg aztán végül meggyűlölte (Nagy Bellával kötött öregkori házassága tette tönkre végleg kapcsolatát addigi családjával, s ennek áldozatául esett közös otthonuk szeretete is.) A különös alkotás fehérre mázolt gipsz, a dombormű félkörívű keretezésében a korpusz és négy alak (Mária és Magdol na meg két angyal) rajzolódik ki. Valami tréfa? Kié? És mikori? Szöllőssy Ágnes , a Budapest Galéria vezető munkatársa próbált kérésemre válaszokat találni. Nyomozása során odáig jutott, hogy Marosi Ernő professzorral azonosíttatta az ere detit, ami nem más, mint a pécsi székesegyház Népoltára. Annak idején Zala György öt bízták meg a feladattal, hogy Pécs szimbólumának középkori kőfaragványait, többek között ezt a retábulumot újrafaragja. Lehetne az ő munkája ez a gipszváltozat is. Csakhogy Zala se Jókaival, se a Feszty szalonnal nem állt dokumentált kapcsolatban. Ilyen formán azt kell feltételeznünk, hogy Feszty valamelyik szobrász barátja alkotta a másolatot. S talán éppen Feszty alakíthatta át a Jókaiéra Krisztus urunknak az eredetin bodrosabb hajú, hosszabb szakállú fejét. Egyáltalán nem volt idegen tőle az ilyesféle játékosság, s ha valaki a családból, hát ő valami módon mindig kedvesként őrizte apósa emlékezetét. Nincs persze bizonyosság. Pedig milyen jó lenne legalább a leírt, lefényképezett régmúltból megérteni valamicskét – s megóvni az enyészetnek ebben a házban mindent lerabló haramiáitól. ● 19 BUDAPEST 2011 február BUDAPESTNEK EMLÉKÜL JÓKAI EST az Alexandra könyváruház kávézójában (Budapest VII., Károly körút 3/c) 2011. március 18-án, pénteken délután 5 órától Az elő-, alá- és utómuzsikát GREGO (Földváry Gergely) zongorázza. A szőlész-borász Jókai kertjéről szóló írásaiból Hirtling István színművész olvas fel részleteket. Licitre bocsátjuk a Nagy Budapest Törzsasztal tagjai (és Jókai) aláírásával a kötet húsz számozott példányát. Az árverést Ráday Mihály vezeti. Az est szenzációja: beszáradt hordóiból bő százötven év után föltámasztjuk Jókai kedves kástélyosát, a Budai Óvöröst, s megkínáljuk vele vendégeinket! Történelmi pillanat lesz! A pécsi bazilika Népoltárának másolata: fejcserével?