Budapest, 2011. (34. évfolyam)
12. szám december - Vadász Ágnes: A sárga kockák nyomában
„A keramit mesterséges úton előállított, magas hőfokon kiégetett, nagyszilárdságú, sav- és fagyálló burkoló-anyag”, írja a Kő szénbánya és Téglagyár Társulat Pesten (DRASCHE) [KTTP] 1935-ben kiadott árjegyzéke, amelyet Kádár József idéz Kőbá nyai téglagyárak című kitűnő könyvében, és amelyből adataink jó részét merítettük. A magas gyártási hőfokon kívül előállításához megfelelő alapanyagra: magas mész- (pontosabban mészkő, azaz kalciumkarbonát) tartalmú agyagra volt szükség, hogy a pontosan betartott gyártási folyamat végén megkapják a szinte pórusmentes, tömör idomokat. Ilyen alapanyagot bőséggel szolgáltattak a kőbányai agyagbányák, ezért alakult ki itt a keramitgyártás fellegvára. Ezt a gyárat 1838-ban alapította Alois Miesbach unokaöccsével Heinrich Drasché val. Pest város tanácsa szerződést kötött az akkor már jól ismert osztrák téglagyárosokkal az árvíz utáni újjáépítéshez szükséges igen nagy mennyiségű tégla előállítására. Ezeknek a kiégetéséhez igen sok kőszénre volt szükség, nem véletlen tehát, hogy amikor 1868-ban a cég részvénytársasággá alakult, nevében is feltüntette: bányákkal is rendelkezik. A KTTP Kormányzó Tanácsában ekkor többek között ott találjuk Görgey Artúr t is (aki nemcsak kiváló hadvezér, de jól képzett kémikus is volt). Ő kísérletezett nagy nyomással sajtolt tömörre égetett cseréplapok előállításával, de a keramit gyártása végül Rost Ottó nak, a magyar tégla- és cserépipar egyik legtermékenyebb műszaki alkotójának irányításával indult meg 1877-ben a fent említett téglagyárban. A Merseburgból meghívott szakférfiú a keramitgyártás megalapításán kívül a téglagyártással kapcsolatos számos egyéb szabadalmat is bejelentett, előbb a Monarchia közös hatóságához, majd 1896-os megalakulása után a Magyar Szabadalmi Hivatalba is. Bár nevében hivatalosan nem szerepelt a Drasche elnevezés, akkorra már olyan jól csengett, hogy a gyár hirdetéseiben „ezelőtt DRASCHE” formában még az 1940-es években is feltüntette, sőt figurális reklám-hamutartóján is szerepeltette. A gyár által kisebb mennyiségben előállított A sárga kockák nyomában Gács János – Vadász Ágnes Fővárosunk néhány kis forgalmú mellékutcájában még találkozhatunk a barátságos okkerszínű útburkolattal. Érdemes megismerkednünk történetének néhány epizódjával, mielőtt végleg eltűnne a szemünk elől. Bár valószínű, hogy a nagyobb bérházak belső udvarain még igen sokáig meg fog maradni ez az esztétikus és az időjárás viszontagságainak szilárdan ellenálló burkolat. 34 BUDAPEST 2011 december fotó: Sebestyén László
