Budapest, 2011. (34. évfolyam)
12. szám december - Vadász Ágnes: A sárga kockák nyomában
díszmű-kerámiák is a különböző formában (például írott D betűként) megjelenített Drasche védjegyet viselték. A keramit-téglák iránt mutatkozó egyre növekvő igényt úgy elégítették ki, hogy 1898-ban eladták a szénbányákat a Salgótarjáni Kőszénbánya Rt.-nek, s a befolyt összeget e termék és gyártókapacitása fejlesztésére fordították. A keramit burkolatot először – kísérleti jelleggel – a Baross utcában fektették le, de mivel hamar kiderült, hogy nedvesen igen csúszós, ezt követően a kevésbé forgalmas mellékutcákban (Kecskeméti, Városház, Egyetem) alkalmazták. Hamar népszerűvé vált, mivel kevésbé volt zajos, mint a kőburkolat (gondoljunk az ekkor még zömükben vasalt kerekű kocsikra, szekerekre!). 1914-ben mintegy 400.000 négyzetméter kapott ilyen felületet Budapesten (az összes burkolt utak mintegy hét százaléka). 1891-ben Rost Ottó kivált a KTTP kötelékéből, és társaival megalapította a Magyar Kerámiai Gyár Rt.-t. Ettől az időponttól mindkét üzem egyforma méretválasztékban gyártotta a különböző elemeket. Az utóbbi részvénytársaság termékkatalógusában találkozhatunk egy PATENT feliratot viselővel, amelynek példányai ma is láthatók a Zsigmond közben. Sajnos nem tudtuk kideríteni, hogy ez a felirat melyikre utal Rost Ottó, illetve az Rt. számos szabadalma közül. A rendelkezésre álló adatbázisokból nem deríthető ki egyértelműen, mit tekinthetünk a keramit „alapszabadalmának”, s hogy a „keramit” szót oltalmaztatták-e védjegyként. Talán több eredménnyel kutathattunk volna, ha hozzáférünk a veszprémi Építőipari Múzeumban összegyűjtött információkhoz, azonban az illetékesek ez év februárjában úgy döntöttek, hogy ezt a magas színvonalú, egy nemrég megnyitott gazdag téglagyűjteményt is bemutató kiállítóhelyet bezárják, és őrzés nélkül hagyják. Annál is érdekesebb volna a kiindulási állapot felderítése, mivel a szakirodalom a keramitot egyértelműen magyar találmányként tartja számon. Elsősorban Budapesten (1933-ban 132 utcában) s az alföldi városokban, valamint a Balkánon és Törökországban alkalmazták, ahová szintén a fenti két gyár szállította. Rost Ottót még a Vasárnapi Újságban 1905-ben megjelent gyászjelentése is mint a „szikla-kemény utczaburkolati keramittégla” feltalálóját említi. A környező országok némelyikében magát a keramitot is „rostolit”-nak nevezték. Népszerű maradt a két világháború között is, sav- és lúgállósága miatt alkalmazták nagy kémiai igénybevételnek kitett üzemek, például vágóhidak, hűtőházak padlóburkolataként is, az ilyen helyeken fokozott jelentőségű csúszásmentesítést pedig egy 1937-es szabadalmi bejelentés szerint a burkolólapok bordázott kialakításával oldották meg. (Még 1978-ban is jelentettek be eljárást keramitburkolatok kémiai eljárással történő csúszásmentesítésére.) Ha az Eszék utca szépen lerakott kövezetén ballagunk gondoljunk elődeinkre, kik alkotómunkájukkal hozzájárultak ahhoz, hogy Budapest az útburkolatok terén is más fővárosokkal összetéveszthetetlen arculatot nyerjen. Köszönjük Visnovitz György nek és Dá vid Károlynak a cikk megírásához nyújtott segítségét. ● 35 BUDAPEST 2011 december Drasche reklám hamutartó Drasche védjegy a váza alján A 29749 sz. szabadalmi okirat fotó: Horvay Tibor
