Budapest, 2011. (34. évfolyam)
12. szám december - Simplicissimus Budapestje
Mottó 2 Bármilyen paradoxnak tűnik is, a magyar emlékműszobrászat kezdete nem egy szobor, hanem egy röpirat. „Gróf Széchenyi István emléke milyen legyen?” – kérdezi Ormós Zsigmond 1863-ban, és meg is adja rá a választ. (...)„Legyen meg rajta a csendes nagysággal párosult nemes egyszerűség, nyugodtság és természetes fesztelenség. Legyen az könnyen megérthető, s így allegória nélkül. Tüntesse a nagy férfiút a magyar akadémia megalapítására tartott szónoklatában, élethű s művészi felfogású arczczal, dombormű ékesítésű talapzaton, szokásos magyar öltönyben, fedetlen fővel, és érczöntő szoborban szemeinkbe.” NAGY ILDIKÓ: AZ EMLÉKMŰSZOBRÁSZAT KEZDETEI BUDAPESTEN, BUDAPESTI NEGYED 32-33. SZÁM A budapesti szobrok körül A minap került a kezembe Nagy Ildikó ala pos és jól megírt, mert láttató cikke a budapesti emlékműszobrászat kezdeteiről, amelyből a fenti mottó is származik. A cikkből világos, hogy a szoborállítás a Kiegyezés utáni ősidőkben a művelt közvélemény kezében volt. Ma, amikor köztéri szobrok százai között élünk, nagyon nehéz elképzelni, hogy annak idején a köztéri emlékművek száma milyen lassan gyarapodott. Mint az köztudomású, az első szobor, József nádoré 1869-ben került ki a helyére (nyolc évig raktárban pihent, mert „várták az alkalmas pillanatot” a kihelyezésre), utána tíz évet kellett várni Eöt vös szobrára, majd 1880-ban leplezték le a Széchenyit. Ezután felgyorsult a dolog, és nagy változás következett be, amikor Fe renc József tíz szobor költségeit ajánlotta fel, ám listát is adott vele. Vajon igaz-e, hogy azért, mert 1897-es látogatója, Vilmos csá szár kevesellette a szobrokat? Tény, hogy ekkor még mindig csak kilenc állt az egész városban... A lista, a királyi leirat szerint „a múlt idők azon kiválóbb alakjainak emlékét örökítik meg, kik a nemzeti élet különböző terein kitűntek.” A névsor: Szent Gellért, Pázmány Péter, Bocskai István, Bethlen Gábor, Hunyadi János, Zrínyi Miklós, Pálffy János, Béla király névtelen jegyzője, (Anonymus), Werbőczy István és Tinódi Lantos Sebestyén . Ekkor ke rült át először a szoborállítás a közakarat köréből állami kezekbe. Hiszen a király az udvartartás költségkeretéből fizette az akciót, s jól tudjuk, hogy aki fizeti a cigányt, az választja meg a nótát. Miután letettem a folyóiratot (na jó, becsuktam a file-t), akkor megint belém nyilallt: Budapesti Negyed sincs már... Most a Kossuth tér körül dúl a csata, az alkalmasint a Károlyi szobor miatt indult akció József Attila áthelyezése körül kulmi nál. A gondolatkísérlet kedvéért el lehet képzelni, hol lenne igazán jó helyen a költőé. Valahol a vízparton, ahol tényleg járt. Mélyi Józsefnek van egy cikke az artportal folyóirat egyik 2010-es számában, vagyis jóval a polémia kirobbanása előttről. Ott élesen kritizálja a József Attila szobor elhelyezését, és jó példaként a Cipők a Dunaparton emlékművet hozza fel. Ugyanebben a cikkben a 2002-ben felállított „járókeretes” Kovács Béla szoborról azt találja mondani: „otromba tévedés”, és ezzel nem lehet nem egyetérteni. Bizony, a Kossuth téren elvileg lenne mit javítani. Az elhunyt személyekről való utcanév-elnevezési kötelmekhez hasonló jogszabályokra lenne szükség – mondjuk az első kormányzati döntés után minimum tíz évvel lehetne csak cselekedni? Ezzel, ugye, elkéstünk. Pedig a Holdról nézve a folyamatokat, nem zajlana más, mint a kommunista korszak sebeinek behegesztése. A Szoborpark létesítése nagyszerű dolog volt – eddig terjedt a konszenzus. A Szabadságszobor maradjon, az előtte levő szovjet katona menjen. A Habsburgok a millenniumi emlékművön ne jöjjenek visz sza (felmerült ez egyáltalán?) Amikor e sorokat írom, újabb, nyilván efemer ötlet hagyta el a kulturális államtitkár száját: Károlyi szobrát építsék egybe az újra felállítandó Tisza Istvánnal... Tüzet vízzel. Ez még az isteneknek sem sikerült. Eddig. Jellemző közállapotainkra, hogy e tekintetben is a múlton rágódunk. Ahelyett, hogy a jövő szoborállításain vitatkoznánk. A világjáró Simplicissimus legkedvesebb politikus-szobra Ez a szobor Hágában található, Willem Drees, az ellenállás hőse, később szociálde mokrata miniszterelnök, a 102 évet megélt „Drees papa” szerény, korszerű emlékműve, közvetlenül a Parlament régi szárnya, a Binnenhof bejárata mellett. Igazi portré, a kortárs művészet eszközeivel. A vájtfülűnek és az utca emberének egyaránt tetszhet. Eric Claus (1936-) szobrászművész alkotá sát 2007-ben avatták fel. Sugárzik belőle a szeretet és az örök emlékezés. Willem Drees a Legnagyobb Holland Emberről szóló 2004. évi szavazáson a harmadik helyet szerezte meg. Ami hiányzik egy remek könyvből A minap a Törzsasztalnál NKJ, a kiváló újságíró megvallotta: „Mit tegyek, én már csak olyan vagyok, hogy engem a világon a legjobban a házak érdekelnek”... Vajon ő hogy csinálja, és mik a trükkjei? Mikor érzi, hogy már ismer egy házat? Mindez akkor jutott eszembe, amikor felfaltam egy csinos és kitűnő könyvet, amelyet Scolar Kiadó fordíttatott magyarra. Szerzője Carol Davidson Cragoe , a címe: Hogyan értelmezzük az épületeket? (Építészeti tanfolyam). A Scolar kiadó az elmúlt évek legfeltűnőbb fejlődését mutatta be. Egyik kedvenc válogatási iránya a design és az építészet. Az ajánlott kis kézikönyv csinos, alapos, szokatlan nézőpontú. Nem stílus, nem kronológia alapján halad előre a tudnivalókban, hanem olyan ismérvek szerint, amelyet az avatatlan szemlélő azonnal észrevesz. A következő fejezetek találhatók meg lapjain: Épülettípusok / A stílus grammatikája / Építőanyagok / Oszlopok, oszlopfők /Boltívek / Kupolák / Tornyok / Kapuk, bejáratok / Ablakok / Lépcsők / Fűtési rendszerek / Díszítés. Magyar épület sajnos egy sem szerepel benne... Nagy örömömre a 119. oldalon 20 Simplicissimus Budapestje * *Mottó: „Nekem mondod, pestinek, hogy füle van a tepsinek?” – XX. század végi mondás BEVEZETÉS A KORSZERÛ SZNOB- ÉS HEDONIZMUSBA, VALAMINT AZ ALKALMAZOTT EMBERLESÉS TUDOMÁNYÁBA
