Budapest, 2011. (34. évfolyam)
12. szám december - HELY-TÖRTÉNET - Aradi Péter: Nepomuki és a milimárik
akik ekkor átálltak a gyümölcstermesztésre és a földművelésre. Róluk nevezték el ezt a földdarabot, amely ma a helyiek kedvelt pihenőhelye, és a minden év őszén megtartott Soroksári Napok rendezvényeinek egyik fő színtere. Állt itt egykor egy Tündérliget nevű vendéglő, amelynek épületében később napközis tábor működött, jelenleg azonban nincs használatban. Ugyancsak a Nepomuki-szobor uralta térben helyezték el a pékek kőből készült címerét – rajta perec, kifli, zsemle –, amely Soroksár önálló kerületté válása után került vissza a pesterzsébeti gyűjteményből. Van még itt kenyérdagasztó teknő, kenyérkosár, péklapát, valamint fotó aratási menetről és kenyérszállító lovas kocsiról. A Dél-Pest állatvilágát reprezentáló anyag már lezárt kollekció, nem bővítik tovább. A 138 darabos állomány több kihalt vagy védettséget élvező állatfajt is bemutat. Alapját egy magángyűjtemény képezi, amely aztán különféle adományok révén kiegészült. Most az épületben külön termet foglal el, az emeleten. Alatta a Képtár kapott helyet, ahol soroksári kötődésű művészek mellett olyan kortárs festők képeit tekinthetjük meg, akik már önálló kiállítással is szerepeltek a Galéria’13-ban. A település egykori lakóinak életébe a mesterségek révén nyerhetünk bepillantást, amelyeknek relikviái megtöltik a kert végéből nyíló tágas helyiséget. „A műhe lyek berendezései lakossági adományoknak köszönhetően kerültek hozzánk – avat be a részletekbe Vándor Éva , a gyűjtemény munkatársa –, így hitelesen, szinte erede ti állapotában mutathatunk meg például egy kovács- és egy cipészműhelyt. Kiss Ádám kovácsmesternek még a bőrkötényét is behozták.” Nagyon érdekes és mára elfeledett szakma a jegeseké. A Duna-parton, a töltés löszös oldalába vermeket ástak, és ezeket kibélelték náddal. Az egyszerű hőszigetelés olyan jó volt, hogy a befagyott folyóból télen kitermelt és elvermelt jég nyáron sem olvadt el. Elsősorban a vendéglőkbe meg a hentesekhez szállították, de jutott belőle a háztartásokba is. Itt sorakoznak egymás mellett a különféle eszközök: a jégúsztató csáklya, a jégdaraboló csákány, a nyolc-tíz centiméteres vastagságig használható fejsze és az ennél vastagabb táblák vágására alkalmas fűrész, amelynek – mint azt Traurig Lőrinc saját emlékeire támaszkodva Az én Soroksárom című könyvében leírja – „az egyik végére követ vagy egyéb nehezéket kötöttek, és a kivágott léken a vízbe engedve a másik végét húzták. Minket, gyerekeket sokszor megtréfáltak azzal, hogy a tenyerükbe köptek, és utána lekiabáltak a vágott felületen: ’húzd meg’, ezzel elhitették, hogy a fűrészt a víz alatt is ember húzza.” Itt mutatnak be egy igazi, régi jégszekrényt, melynek fölhajtható fedéllel lezárt felső két rekeszébe tették a jeget, alsó polcaira pedig a hűtendő enni-innivalót. Hentesek és mészárosok eszközeit is szemügyre vehetjük (előbbiek csak a sertést, utóbbiak főként a marhát dolgozták fel) – többek között a rénfát, amelyre az állatot felfüggesztették, a töpörtyűleszűrőt, a hurkatöltőt, az üstöket és kanalakat. Egy polcon tejeskannák sorakoznak, amelyekben a svábul milimáriknak nevezett tejesasszonyok vitték föl a Dunán a tejet a Fővám térre, vagy esetleg HÉV-vel szállították a városba. „25 litert több kan nában a padok alá rejteni nem volt könnyű – írja Traurig Lőrinc –, tudniillik a vám vizsgálatot meg kellett kerülni. A tej vizsgálata a vámnál igen szigorú volt, mérték a tej minőségét, és ha nem volt megfelelő, akkor el is kobozták.” A mesterségeket bemutató helyiségből a sírkertbe lépünk, ahova a három, felszámolt régi temetőből származó emlékjelek közül helyeztek el néhányat, köztük gót betűs feliratúakat, de olyan helyi nevezetességét is, mint Kaszap Antal, aki Soroksár község volt jegyzőjeként és főgyámjaként 1877-ben hunyt el. ● 19 BUDAPEST 2011 december
