Budapest, 2011. (34. évfolyam)
10. szám október - Jolsvai András: Visszajáró LXXXXI.
Emlékeznek talán, néhány hónapja, amikor felröppent a hír, hogy Elvis ről teret neveznek el Budapesten, jártunk együtt az egyik esélyes helyszínen, az Üllői út és a körút sarkán. (Ne ijedjenek meg, tudom én, hogy nem emlékeznek, miért is tennék – ez csak afféle írói fogás volt: valahogy csak el kell kezdeni egy dolgozatot.) Azóta rengeteg érdekes dolog történt szeretett városunkban, hogy mást ne mondjunk (tényleg ne mondjunk mást), a jó Elvis is megtalálta a helyét Budán, úgy illik tehát, hogy ezúttal ott is felkeressük. Ám hiába a nemes szándék, hiába a városismeret, a helyzet, mint a Tanú óta tudjuk, fokozódik. Azt az egyszerű feladatot nem sikerült megoldanom, hogy pontosan kijelöljem a mondott tér határait. Merthogy, ha tetszik, egyetlen összefüggő földnyelvvel van dolgunk itt, a Margit híd budai hídfőjénél, a híd és a Császár uszoda között – nem más ez, mint egy zöld védősáv a házak előtt. De ha akarom (és miért ne akarnám?) négy (vagy öt) különálló terecske nyílik itt egymás mellett – merthogy utcák vagy más akadályozó tényezők szeletelik fel az előbb említett sávot. Az első, ugye, mindjárt a híd oldalában található, ahol most teljes a felfordulás, építési terület lett az egészből, bár a tizenhetes villamos változatlan lelkesedéssel fordul meg itt, és a sóderkupacok dacára tartja a frontot a gombaformájú presszó is. Ez a térrész (melyet, mondjuk, a villamossínig képzelünk el, a Vidra utca meghosszabbításában) eddig Germanus Gyula nevét viselte, s meglehet, viseli ma is, ezt tehát kizárhatnánk, ha nem emlékeznénk Angyal István esetére. A második rész a Vidra és Üstökös utcák között húzódna, a kórház és az úttest között – nevenincs hely, padokkal, bokrokkal, szoborral, bicikliúttal és hajléktalanokkal. Hovatartozása bizonytalan. A harmadik, mely az Üstökös utcától kifelé (Óbuda irányába) lelhető fel, már esélyesebb. Igaz, a lakóházat, mely lezárja a Frankel Leó felé – s mely alul sportirányú nagykereskedelmi boltokkal, bejáratánál botlókövekkel ékes – Árpád fejedelem útja 3-5-nek anyakönyvezték, ám az előtte lévő játszóteret (melyet nemrégiben renováltak és kereteztek) Üstökös utcai játszótérnek hívják. Aztán egy kockaköves, nevenincs utca jön, s a következő földnyelven egy megnyugtató tétel – a járdán, póznára tűzve a felirat: Elvis Presley park. Ennyi, se szám, se határ. Ez a negyedik rész tehát, mely a Hild udvar előtti (nemrég lesorompózott) parkolóig tart – addig biztosan Elvisé a placc, de lehet, hogy tovább is – a Komjádi sarkáig, mondjuk. Kizárva nincs, megerősítve se. Jó, menjünk biztosra akkor. Járjuk körbe azt a részt, amit ha akarnánk, se vehetnénk el Elvistől. Ami a Lukács kiskapuja meg a Hild udvar között húzódik meg. Látnivaló, mondjuk, nincs sok. A már említett Árpád fejedelem úti lakóépület Balázs Béla 1906 szeptemberének elején szülőföldje, Szeged környékén népdalt gyűjt Bartókkal. Később, az emigrációban, egy visszautasított cikke kapcsán Balázs megsebzett lélekkel panaszolja, hogy Bartók nem vállalja a közös gyűjtés tényét, a – szerinte – fegyvertársi viszonyt. Figyelmet érdemel, hogy Kodály korábbi, Bartókkal együtt szőtt népdalgyűjtő terve és Vikár anyagának tanulmányozása után szintén Balázs meghívására jár 1905 tavaszán Szeged környékén, hogy jobban megismerje az élő népdalt. Tudjuk, hogy A kékszakállú herceg várát Balázs Kodálynak szánta, tehát azt szerette volna, ha ő zenésíti meg. Kodály nem vállalta, viszont később megzenésítette három versét. 1948-ban pedig megírta Balázs Béla darabja, a Cinka Panna zenéjét. A ma már klasszikusnak számító művek között A kékszakállú herceg vára című, 1910-ben született Balázs Béla-misztériumból Bartók 1911-ben írt operát, A fából faragott királyfi című, 1912-ben megjelent Balázs-műre készített táncjáték zenéjét pedig 1917-ben fejezte be. A már országosan ismert Szabó Dezső a Segítség! (1925) című regényében (egyébként ezt a munkáját tartotta a legnagyobbra) Konkoly Zoltán néven szerepelteti Kodályt. A húszas években a Zenei Szemlében megjelent cikkében azt írta: „az igazi ma gyar zeneművészet Kodállyal és Kodályékkal kezdődik”. A zsenitudatát sosem titkoló Szabó Dezső az Életeimben arra biztatta a döntnököket, hogy nyugodtan róla nevezzék el az Eötvös Collegiumot. Kodály Zoltán idős korában a jobb- és a baloldalnak egyaránt kíméletlen kritikákat kiosztó Szabó Dezső kivételes tehetségéről beszélt egy futó találkozásuk során Budai Balogh Sándornak. Mert bár a triász tagjai nak életútja a század első harmadában fordulhatott homlokegyenest ellenkező irányba is, a képességek kölcsönös elismerése nem változott. A nagy nemzedék tagjai később mondhatni 20. századi magyar értelmiségi archetípusokká lettek. A magukat szellemi örököseiknek tekintő későbbi nemzedékek tagjai viszont jobbára a „civódó magyar” sorsképletének megrögzítői. ● Illusztrációk: Eötvös Kollégium 28 BUDAPEST 2011 október Visszajáró LXXXXI. Jolsvai András Kodály egyik órarendje
