Budapest, 2011. (34. évfolyam)
10. szám október - Szomor Sándor: Most kavarja, vagy nem kavarja?
Welt mulató tulajdonosának feleségével való kapcsolat elmélyülése után a férjet hivatalos eljárás során elmebetegnek nyilvánították, a Lipótmezőn végezte. Ráadásul az újdonsült ara sógorát, az üzleti-pénzbehajtónak elkönyvelt Brick Mayer t, a korábbi pitiáner betörőt hamarosan a rendőrbiztosok között láthatta viszont a nagyérdemű. Ne feledjük azt sem, hogy jó néhány prostitúcióhoz, kereskedelemhez kapcsolódó engedély kiadása, a szabályok betartásának ellenőrzése a főkapitány kezében összpontosult... Merőben új korszak kezdődhetett volna a főváros rendészetében a Pest, Buda és Óbuda egyesítését kimondó 1872. évi XXXVI. tc. kihirdetésével. A citált törvénycikk 20. §-a a következők szerint rendelkezett: „A fővárosi törvényhatóság területén a rendőrséget egységes szervezettel az állam »fővárosi rendőrség« neve alatt saját közegei által kezeli”. Azaz megkezdődhetett a rendőrség államosítása. De bizony nem mentek a dolgok akkor sem egyszerűen. Hosszas tárgyalások után (a legtöbb vita természetesen anyagi jellegű volt, nevezetesen mennyit visel a költségekből a főváros, és mennyit a Belügyminisztérium), a végleges „átadás” csak 1873 végére fejeződött be. S a főkapitányi posztot megint csak Thaisz tölthette be. Tevékenységéről azért időnként pozitív kicsengésű cikkek is közlésre kerültek. A Közrendészeti lap ’70-es években megjelent hasábjain például a következőket olvashattuk: „Fővárosi rendőrségnek szakképzése te kintetéből Thaisz Elek a főkapitánysági hivatalnokok számára könyvtárt alapított”; „Mint értesültünk Thaisz Elek főkapitány úr egy javaslati munkát dolgozott ki, melynek tárgyát a rendőrök iskoláztatása és egy rendőri iskola felállítása képezi...”. Egy 1923-ban ki adott Rendőrségi almanachban Rákosi Jenő is védelmébe veszi őt: „... a kiegyezésbeli idők robosztus alakját, Thaisz Elek akkori főkapitányt. Sok más, hivatására rátermett közéleti emberünk közös sorsát kellett neki is érnie: az ellene mozgósított különböző érdekek belehurcolták a pocsolyába, amelybe sikerült is belefullasztani. ... Elvégre a rendőrségi hivatal és szolgálat csatornáiba folyik össze egy nagyváros minden szennyje és szennyvize. Nagyon könnyűnek látszik hát, exponált rendőri főtisztviselőket egy-egy botrányperbe csúnyán belekeverni...”. Fontos mérföldkövét jelentette a magyar rendészet-történetnek a Budapest-fővárosi rendőrségről rendelkező 1881. évi XXI. törvénycikk. Gondolom – az eddig leírtak tükrében – már senki nem lepődik meg, hogy egy 1881-es iraton a következő feljegyzés olvasható: „Thaisz Elek budapest fővárosi államrendőrségi főkapitány a szabályszerű hivatalos esküt f. évi junius hó 30-án Ő Excellenciája a belügyminiszter úr kezébe letette”. A bűnözés visszaszorítása érdeké ben tett intézkedések azonban továbbra sem hoztak jelentősebb eredményt. Különösen a prostitúció és a játékbarlangok felszámolása kapcsán vonták naponta kérdőre. Emellett tetézte a bizalomvesztést okozó bajokat több, nagyobb visszhangot kiváltó (a posta, illetve diplomaták és közéleti személyiségek sérelmére elkövetett) vagyon elleni bűncselekmény is. Az utolsó cseppet a pohárban az Operaház 1884. szeptember 27-i megnyitóján (melyen a császár is részt vett) történt események jelentették. Feltételezhetően az elégtelen rendőri biztosítás miatt a kíváncsi tömeg benyomult az előcsarnokba, ahol egy vidéki péket halálra tapostak. A rendőrség modernizációját követelő sajtó ismételten támadásba lendült, parlamenti interpellációk is elhangzottak, melyek természetesen érintették a főkapitány alkalmasságát is. Nem függesztették fel állásából, de „önként” Olaszországba ment pihenni három hónapra. A belügyminiszter Jekelfalussy La jost miniszteri biztossá nevezte ki, megbízva a rendőrség szervezetének átvilágításával. Az időközben visszatérő Thaisz pedig csak az ő ellenjegyzésével hozhatott döntéseket. Ezt a helyzetet nem tudta feldolgozni, egyre többször fordult elő, hogy be sem ment a Főkapitányságra. Az utódjául kiszemelt Török János kinevezési okmányaival együtt 1885 tavaszán a kiérdemesült főkapitány nyugdíjazási kérelmét is továbbították Fe renc Józsefhez. Nem sokkal ezután a kapu cinusok máriabesnyői rendházába vonult, ott élt 1892. augusztus 15-én bekövetkezett halálig. A Fiumei úti temetőben helyezték örök nyugalomra. Igaz a mondás: nem minden az, aminek látszik. Vagy mégsem igaz? ● 17 BUDAPEST 2011 október A végső nyughely a Kerepesi úti temetőben
