Budapest, 2011. (34. évfolyam)
10. szám október - A borítón: Rádióriport
BUDAPEST 2011 október BUDAPEST észak-nyugati „kapuja” már-már nyitva van, ha váratlanul árvíz érkezik. Minden természeti katasztrófa utótörténete igazolja, hogy elvonultával a legfőbb kérdés: hogyhogy ilyen váratlan volt a csapás? A Római-parton azonban szokásosan nem a lényegről, hanem a gát helyéről szól most már hosszú évek óta a most újrakezdett vita. Kezdjük a néhány évtizednyi históriával. A terület fejlődésének a vége és visszafejlődésének a kezdete szinte egybeesik. A közeli lakótelepek – Békásmegyer, Római – éppen azért lettek értékesebbek más budapestieknél, mert ott volt a közelben ez a varázslatos pihenőpart. Igaz, a Királyok útja (leánykori nevén Nánási út) mégiscsak vízválasztóként funkcionált. A szó valódi és átvitt értelmében i s. A Barát-patak torkolatától a vasúti hídig sajátos élet folyt az út és a Duna között. A csónakházak – némelyikük több mint száz éve áll(t) – az idők során túlnőtték önmagukat, kabinnegyedek, nyaralóházak épültek. A háború után, a korszellemnek megfelelve, vállalati üdülők is: ki ne emlékezne az 1953-ban bemutatott Állami áruház jeleneteire: valóban pezsgett itt az élet. Működtek a vendéglők, kocsmák, sokan eveztek, strandoltak az akkor még viszonylag tiszta folyamban. A fentebb említett lakótelepek közül a békásmegyerit is védendő, 1980-81-re készült el a Barát-patak – Pünkösdfürdő közötti végleges gát a partot követve, ezzel a védett oldalt véglegesen elzárva a „Duna-part” érzéstől. Ezen a szakaszon a vízre csak a tízszintes házak magasabb lakásaiból lehetett rálátni, és sétára, biciklizésre egy árnyék nélküli aszfaltcsík maradt. Elveszett a Római-part közel fele. A másik fele meg a rendszerváltás áldozata lett. Sokunknak fáj. De nem az érzelmek, a ma látható végeredmény a lényeg. Mert bárhogy is vitatnánk az eddig a helyzetig elvezető út fordulatait, visszafelé menni nem lehet. Mi is történt valójában? Az árvizekre „felkészült” parti sáv potenciális értékét a rendszerváltáskor felismerők igen gyorsan léptek. Építkezni kezdtek, és költséget nem kímélve lakóházakat/üdülőket emeltek, tulajdonképpen az ártéren (ahol országos szintű jogszabályok és a józan ész is tiltaná ezt, s az ilyen építkezések engedélyezését). Mások görcsösen küzdve felújítottak csónakházakat, és igyekeznek életben tartani Budapest igazi Duna-partját. Egy állapot, ami kialakult, adottság, tények vannak – s azokkal érzelmi alapon semmit sem lehet kezdeni. Politikai alapon se nagyon, noha mostanában éppen ezt látni. Nézzük a tényeket. A Római-parti tervezett új gátnak nem csak a Duna és a Királyok útja közötti területet kell megbízhatóan védenie – ahol ma egy minden elemében elavult és mindenképpen átépítést igénylő, eredetileg „nyúlgátnak” épült földmű húzódik –, hanem immár a teljes mögöttes városrészt is. Amit védeni kell, az a mai, a biciklizésre, sétálásra kialakított Duna-part és minden „mögötte”. A tervezett mobil gát jól bevált eszköz. Számos helyen használják a világban. Lényege, hogy csak akkor és olyan magasra építenek védművet előregyártott elemekből, amikor és amennyire azt a Duna kierőszakolja. Máskor csak lukak vannak – lefedve – a földben, amelyekbe szükség esetén bekerülnek a telepen tárolt oszlopok és közéjük a gátelemek. Egy ilyen műszaki megoldás jöhetne szóba a Királyok útja mentén is, mert másra nincs hely. (Szerencsére.) Az indulatokat nem is a műszaki megoldás, hanem az generálja, hogy a néhány – valóban vitatható módon született – épület „ingyen” jut védelemhez. S így még értékesebb lesz. Igen. De értékesebb lesz minden, ami ott van a védett sávban. A csónakházak, a Római teniszakadémia, az őslakosok házai, a lángosos és sok minden más. És értékesebb lesz minden lepusztult négyzetméter is, ami vonzza – vonzaná – a vállalkozókat, így lehelve új életet a senki által nem vitatott értékű partszakasz további történetébe. A „gordiuszi csomó” könnyen átvágható, hiszen valójában nincs is. A most zajló jogalkotási lendületben csak egy suhintás kell, és kimondható, hogy minden helyrajzi szám tulajdonosa kap egy olyan határozatot, amely – megfelelő ingatlanfelmérést követően – rögzíti az aktuális (árterületi) értéket. Ez a tulajdonlapra is rákerül. Aztán megépítjük a mobil gátat, és az ingatlanok ára emelkedik. A közérdeket szolgáló jogszabály azonban megszabná, hogy az első tulajdonosváltásnál a „rögzített ár” és a vételár közötti különbözet mekkora része illeti meg a közösséget. Elvégre a mi pénzünkből épített gát tette értékesebbé. Miért ne? Így az igazságérzékünk is védetté válik, nem csak a Duna-part. Ezért kell gát a demagógiának is! És ha lehet még előbb, mint hogy a Duna döntsön. Gátat is. Mert a Római is BUDAPEST BUDAPEST a városlakók folyóirata Pro Cultura Urbis díj 2007 XXXIV. évfolyam, 10. szám megjelenik minden hónap 15-én Alapítva: 1945 I–III. évfolyam: 1945-1947 szerkesztô: Némethy Károly, Lestyán Sándor IV-XXVI. évfolyam, 1966-1988 szerkesztô: Mesterházi Lajos, Fekete Gyula, Vargha Balázs, Jávor Ottó, Szabó János Fôszerkesztô: Buza Péter Olvasószerkesztô: Saly Noémi Szerkesztôbizottság: Angelus Róbert, Buza Péter, Buzinkay Géza, Deme Péter, Kirschner Péter (civil világ), Mezei Gábor, N. Kósa Judit (kultúra), Ráday Mihály, Saly Noémi, Sándor P. Tibor (archív fotó), Sebestyén László (fotó), Török András (Simplicissimus Budapestje), Zeke Gyula A szerkesztés mûhelye a Nagy Budapest Törzsasztal A szerkesztôség levelezési címe: 1037 Budapest, Vörösvári út 119-121. E-mail: szerk@budapestfolyoirat.hu Web: http://www.budapestfolyoirat.hu Kiadja: Press Xpress Felelôs kiadó: Dávid Ferenc 1037 Budapest, Vörösvári út 119-121. Telefon: 577–6300, fax: 323–0103 Lapigazgató: Fabók Dávid Terjesztés: HÍRVILÁG Press Kft. Telefon és fax: 411-0491 hirvilag.press@hirvilagpress.com A folyóirat megjelenését a Pro Cultura Urbis Alapítvány, Budapest Bank Budapestért Alapítvány és az támogatja Tördelés: Huszár András Nyomdai munka: Pharma Press Kft. 1037 Budapest, Vörösvári út 119-121. telefon: 577-6300, fax: 323-0103 ISSN: 1785-590x Nyilvántartási szám: 2.2.4/237/2004 A borítón: Rádióriport (18. oldal)
