Budapest, 2011. (34. évfolyam)
8. szám augusztus - Pásztor Erika Katalina: Szatyor, póló, bibe
élni a nem-pénztermelő funkciókkal. A „multifunkció” itt gazdasági modell, de egyben izgalmas együttélés is, amely lehetővé teszi a legkülönfélébb társadalmi csoportok találkozását. A házat a kortárs magyar építészet egyik doyenje, az Ybl-, Kossuth-, Pro Architektura, Prima (és sok egyéb) díjas építész; Vadász György (1933) és az általa vezetett tervezőcsapat, a Vadász és Társai Építőművész Kft. tervezte. A megbízást a meghívásos tervpályázaton első díjat nyert tervük alapján 2009 márciusában kapták. Az elkészült épület nem illeszkedik a legfrissebb kortárs építészeti trendekhez, s talán az interneten, az egyfajta építészeti „peep-show”-ban felcseperedő építész generáció számára nem is tűnik különösebben érdekesnek. Sem kívül, sem belül nincsenek rajta szexi anyagok, a virágszirmokat idéző alaprajzi formában, a tetők enyhe lejtésében vagy a színházterem ovális alaprajzra szerkesztett hengeres tömegében nincs kísérletezés, nincsenek szokatlan, rendhagyó formák, látszólag egymáshoz nem illő részletek. Az interneten befogadhatatlan mennyiségben áramló építészeti reprezentáció, illetve annak gyors befogadása, feldolgozási módja visszahat az alkotói fantáziára. Az épületekkel kapcsolatos tapasztalataink nagy része ma már virtuális, a szakmai inspirációk többsége is – a személyes tapasztalás helyett – a képi kommunikációból ered. Ez meg is jelenik az új épületeken, a házak mintha maguk is egyre inkább az egymásra rakódó (fotó) részletek tetszőleges kombinációinak sokaságából állnának, mintha a reprezentáció káoszából az agy által véletlenszerűen kiragadott részletek érzéki kompozícióiból összeálló rétegződésekké válnának. A digitális információáramlás, mint elsődleges kulturális közeg visszahat az agyra és az érzékelésre, átalakítva a szellemi alkotások létrehozásának folyamatát. Mindez nyomot hagy a megvalósult műveken, s minél inkább felismerhetőek ezek a „nyomok” egy-egy épületen, annál sikeresebbek abban a kulturális közegben, amelyből születtek, s amelyben egy-egy ilyen siker képes pillanatok alatt körbejárni a glóbuszt az internetes blogoszférán és közösségi oldalakon keresztül. A fizikai térben meghatározott hely fogalmától elkülönülve, az információáramlás tere „nem-hely”, egyfajta globális tér-idő kontinuum. Ez a világ tele van retinálisan izgalmas építészettel, amivel az anyagi értelemben mindig szűkös és konkrét helyhez-kötöttség képtelen versenyezni. Magyarországon, egy közösségi beruházás esetében meg pláne. Ez a fizikai környezet – teszik vagy sem – alapvetően konzervatív. Vadász György és társai olyan könnyen befogadható házat terveztek, amely nem a trendeknek, hanem a helynek és az épület funkcióinak akar megfelelni, némi költészetet csempészve a „sorok közé”. A RaM magától értetődő, mindenféle közönség számára egyaránt „hozzáférhető” és értékelhető minőség, többféle társadalmi réteget egyszerre megszólító épület. Nem szegényes, de nem is csillog, pontosan annyi építészeti merészség van benne, amelyet az adott, lassan változó kontextus értelmezni tud. Tudni és érezni a határokat, egy ambiciózus tervező számára nem könnyű feladat. Az inspirációk gazdagsága és az „itt és most” valóságának pontosan meg nem ismerhető, de érezhető, a gyakorlat során megtapasztalható korlátai közötti egyensúlyozásban sok tehetség elbukik. Az építészet politika, s itt ezt úgy is kell érteni, hogy az építészeti tervezés diplomáciai feladat, amelyben az nyer, aki a kompromisszumok útvesztőiben talpon tud maradni, aki olyan erős koncepciót hoz, amit a megvalósítás pénzügyi, gazdasági, technikai baltái sem tudnak darabokra zúzni. A RaM konzervatív modernizmusában logikus és következetes, tisztán szerkesztett, racionális ház, amelyből nem hiányzik egy csipetnyi játékosság, összekacsintás sem. A közepén van egy „kerengő” a sziromszerű épületszárnyak között, amit Vadász György „bibé”-nek nevezett el. Kiugrott építészként mindig is büszke voltam arra, hogy soha nem tévedek el egy házban, de itt a megnyitón volt egy pillanat, amikor hirtelen át kellett gondolnom, hogy hol is vagyok tulajdonképpen. Kicsit elvesztem a bibében, térforgásban, emberforgatagban. Igen, jól esett eltévedni és azon tűnődni, hogy „hogy is van ez”. ● 19 BUDAPEST 2011 augusztus
