Budapest, 2011. (34. évfolyam)
8. szám augusztus - Beleznay Éva: A fővárosi játszóterek története
TRIÁL típusválasztékában a 3 éveseknek kialakított hempergő és bújócska elemektől kezdve a 6 évesek csúszdáin, hullámos és cicamászóin, forgódobjain, lengő- és billenő hintáin keresztül a 14 évesek kombinált tornafaláig minden volt, s emellett lehetőség nyílt egyedi tervezésű elemek beillesztésére is (pl. gellérthegyi kőcsikók). A városi parkokban a padok, pihenőhelyek, valamint az illemhelyek és játékkölcsönzők a hosszabb idejű ott-tartózkodást is lehetővé tették. Az 1970-es években közel ezer új játszó teret hoztak létre. Ezek azonban többségükben már igénytelenül felszerelt, csupán hintával, homokozóval, mászókával, helyenként betoncsúszdával épültek. Az 1980-as évek közepétől egyre kevesebb új játszótér épült, a meglévők a rendszeres karbantartás hiányában elavultak, a faanyag elkorhadt vagy elhordták, a területeken beton és csőváz maradványok éktelenkedtek. Az 1980-as években a beton és acél játé kok mellett megjelentek a hagyományos faanyagú és a korszerű, időálló műanyag játszószerek. Egyre több helyen épültek mesefigurákkal, rugós hintákkal, mászókötelekkel és rudakkal kombinált várszerű építmények, kisebb kalandparkok, élményekkel serkentve a gyermek kreativitását, ösztönözve a felfedezést. A játszóterek felújításának és létesítésének újabb hullámát jelentette az európai uniós biztonsági szabványok bevezetése. Magyarországon a Gazdasági és Környezetvédelmi Minisztérium 78/2003-as rendelete tette kötelezővé a játékok állapotának felülvizsgálatát és szabvány szerinti újjáépítését. Kezdetben az önkormányzati költségvetéseket sokkolta a rendelkezés, mára azonban a helyi politikai program fontos részét képezi a lakosság rekreációs igényének kulturált és korszerű biztosítása. Sajnálatosan a közbeszerzési törvény szabályai és az egyedi megoldások engedélyezési eljárásának hosszadalmas, végeláthatatlan folyamata egyértelműen a típustermékek alkalmazását ösztönzik. Pedig a gyermekfejlődés záloga és századunk otthonülő, egyéni játékainak igazi konkurenciája a világ felfedezésére csábító, kihívásokkal ösztönző, izgalmas közösségi tér. Mind a helyszínekben, mind a játszóterek kialakításában fontos a városi élethez, a közterületekhez való kapcsolódás, ami élményt nyújt, de egyben biztonságot és egészséges környezetet is teremt. A Kopaszi gát és a Millenniumi Városközpont játszótereit összehasonlítva egyértelmű, hogy a pesti játszótér közösségi közlekedéssel megközelíthetőbb, ám ennek ellenére sokkal kevésbé vonzza használóit. Megfontolandó a Harrer Ferenc által ve zetett bizottság által kidolgozott, 1940-ben elfogadott, a mai napig érvényes első budapesti városfejlesztési program javaslata a közösségi szabadidős területekkel szembeni elvárásokról: „Kisebb parkok, parko zott terek megközelítése legfeljebb 5 percet vehet igénybe, minek folytán azok egymástól való távolsága ne legyen több légvonalban 500 m-nél. Ilyen elosztás mellett, ha fejenként egy négyzetmétert veszünk, egy-egy teret legalább 10.000 négyzetméterre kell venni. Ezeken a tereken különösen a kisebb gyermekek részére lehetőleg játszótereket kell elhelyezni, míg a nagyobbak számára a ligetek és nagyobb parkok területén kell gondoskodni minél nagyobb számú játszótér berendezéséről. Játszóterek és pihenőhelyek céljára megfelelő területekről való gondoskodást a szabadon álló építkezéses övezetek területén is szükségesnek tartjuk. Megfontolandó volna, hogy a szegélyes építkezés mellett adódó nagyobb belső udvarok nem volnának-e közkertekre és játszóterekre igénybe veendők és e célokra berendezendők.” ● 5 BUDAPEST 2011 augusztus Mikó utcai játszótér. 2011, tervező: Szalkai Adrienne/Főkert Tervezési Stúdió fotók: Beleznay Ferenc/beleznay92@yahoo.com
