Budapest, 2011. (34. évfolyam)
7. szám július - Simplicissimus Budapestje
Mottó 2 Az ösztönök korlátlan kiélése a szervezett társadalmi léttel összeegyeztethetetlen. Nem fogadható el semmiféle koncepció, amely ezzel az elvvel ellentétes kisebb vagy nagyobb engedményre hajlandó. (...) A tömegpszichózisok közvetetlenebb leküzdésére pedig a felgyülemlett libidinózus affektusok alkalmas levezetéséről kell gondoskodni. „A liberális szocializmus azon iránya, amely a nagybirtok mechanikus felosztását és a kisbirtokrendszer megteremtését követeli, az ideális gazdasági célszerűségtől időleges eredményt kényszerít ki, a pillanatnyi lelki célszerűség, úgyszólván a libidókanalizálás kedvéért.” Európa kollektív mozgalmai és reformtörekvései a társadalmi igazságot és magasabb szervezettséget követelő szocializmus s az egyéniség teljes szabadságát és önkormányzatát követelő liberalizmus jegyében állnak. Ezen eszmék értékes tartalma nem egymás ellen, hanem csak egymással karöltve valósítható meg. KINSZKI IMRE MAGÁNTISZTVISELŐ ÉS FOTOGRÁFUS KOLNAI AURÉLKÖNYVÉRŐL (NYUGAT 1922/8) A közlekedési vállalat új honlapja és új menetrend-app-je Alighogy leültünk kedvenc kávéházában, a Zsivágóban, Simplicissimusból dőlni kezdett a panasz. „Elég volt! Egy éve vizsgálgatom az új honlapot, igazán türelmes voltam. Tízszer is lezajlott egy próbaüzemnek szükséges idő. Számomra a honlap a legfontosabb funkcióját tekintve megbukott. Ugyan miért keresi fel a portált az utasok túlnyomó többsége? Hogy az útvonalkeresőt használja. A régi honlap „ronda volt, de finom”, mint a Choquito. Az új tákolmány valamivel tetszetősebb. De a lényeg nem csak rosszabb, hanem egyszerűen botrányos. Lehet hogy a többi része logikusabb, de az kit érdekel? A bkv.hu új útvonalkeresőjének hat legnagyobb hibája, Simplicissimus szerint: 1. A térkép még rondább, mint a régi volt. 2. A térkép túlzsúfolt, áttekinthetetlen. 3. A térkép nevetségesen lassan töltődik be, s ha bármit beírunk a keresőbe, az csak nagy késéssel követi a gépelést. 4. A keresés más rendszerű, mint régen – pedig régen egyszerűen és jól működött minden. Az ember beírta az indulási és érkezési címet, és máris rajzolta a program az útvonalat, sorolta az átszállásokat és megállókat. (Most is van ilyen funkció, de nem működik.) 5. Sokadik próbálkozásra is csak úgy működött, hogy a dög lassan működő térképre az ember bejelöli, hogy honnét akar indulni, és hová akar érkezni. Különben a címet is be kell írni a keresőbe, megtalálja, de nem jelöli meg kezdőpontnak, azt másképp kell bejelölni. 6. Külön dühítő, hogy állandóan kiírja a GPS koordinátákat, sőt felkínálja, hogy annak alapján is lehet keresni a kiindulást és a célállomást. Mennyire életszerű ez? Tovább is van, mondjam még? (Készítette a GeoX – FŐMI – HM Térképészeti Kht. Bár csak a honlap szerint. Kht-k már nem léteznek, több mint két éve, mindegyiket át kellett nevezni Nonprofit Kft-vé. Ehhez képest az, hogy Moszkva tér már hat hete nem létezik, csak a honlapon, bagatell ügy.) Micsoda? Hogy nem tetszik érteni azt a kifejezést, hogy „menetrend-app”? Hát az egy letölthető kis program iPhone-ra és más okostelefonokra. De nem ám csak olvasgatni lehet... a telefon ugyanis tudja, hogy milyen nap van és hány óra, ezért aztán ha kiválasztjuk a „viszonylatot”, a helyes irányt és hogy melyik megállóban állunk, az app(lication) máris megmondja, hogy mikor jön a következő. Hogy érdemes-e várni. Simplicissimus már jó ideje használja a programocskát. Elégedett vele. Csinos, egyszerű kezelésű és pontos. Kell ennél több? A honlap viszont úgy menthetetlen, ahogy van. A fejlesztést elölről kellene kezdeni. A Parlament akadálymentesítve? Az év elején az Országház melletti lámpaoszlopokon fekvő ovális táblák jelentek meg. Messziről is látszott, hogy a belé foglalt négyzetes QR kóddal okostelefonra lehet információt letölteni – talán a Parlamentről? Közelebb érve kiderül, hogy csak részben. Ez van a táblára írva: „A Parlament akadálymentesítve! Infokommunikációs akadálymentesítés siketek és nagyothallók részére.” Simplicissimus nem volt rest és letöltötte telefonjára a programot. A bevezetőből megtudta, hogy „ez a helyszín az első, in fokommunikációs eszközökkel akadálymentesített közterület az egész világon. (...) Az alkalmazás elindítása után a Kossuth téren járva, a telefon helymeghatározó funkcióját kihasználva, a telefon képernyőjén mindig a hozzánk közel eső nevezetesség képe jelenik meg. Ennek kiválasztásával juthatunk információhoz, megtekinthetjük a hozzá tartozó magyar jelnyelvi videót. A nevezetességek között a négy iránygomb segítségével is böngészhetünk, és bármelyiket kiválasztva előhívhatjuk a róla szóló magyar jelnyelvi videót.” A program persze akkor is működik, ha az ember nincs a Kossuth téren, akkor a részeket külön el kell indítani. A Kossuth tér, a Rákóczi szobor, a Kossuth szobor, a Parlament, a Néprajzi Múzeum és a Vidékfejlesztési Minisztérium a választható lehetőségek. A szöveget elmondja egy hang, közben jelelik is. Simplicissimus, amikor alapvetően örömmel beszámolt nekem a dologról, nem rejtette a véka alá halvány rosszérzését. „Mintha egy olyan kávéházban járnánk, ahol kétes tisztaságú, pottyantós vécé van, de emellett ki van írva az ajtóra, hogy „ingyenes széles sávú wifi.” Arra célzott ezzel, hogy a Parlament alatti parkoló építését elhalasztották, a turisták (hallók, siketek, nagyothallók egyaránt) – látogatóközpont híján – télen-nyáron szabad ég alatt várakoznak. Most már csak a bejutást kell akadálymentesíteni... 20 Simplicissimus Budapestje * *Mottó: „Nekem mondod, pestinek, hogy füle van a tepsinek?” – XX. század végi mondás BEVEZETÉS A KORSZERÛ SZNOB- ÉS HEDONIZMUSBA, VALAMINT AZ ALKALMAZOTT EMBERLESÉS TUDOMÁNYÁBA