Budapest, 2011. (34. évfolyam)
1. szám január - N. Kósa Judit: Fotókincs a szemétből
24 BUDAPEST 2011 január formációs boxban legalább az azonosított helyszínt hozzáfűzik a képhez. Bár a felhasználói forradalom meghirdetése ugyancsak nem tartozott az ötletgazdák eminens céljai közé, azt sem lehet tagadni, hogy valami egészen példa nélkülit tettek akkor, amikor a képeket „csak úgy egyszerűen”, ráadásul akár nyomdai felhasználást is lehetővé tevő méretben és teljesen ingyen közreadták. Mint mondják, egyrészt az amatőr – habár ennél pontosabb jelző volna az „azonosítatlan” – fotósoknak szerettek volna helyet biztosítani a magyar vizuális történetírásban, másrészt a reménybeli felhasználóknak (például a kutatóknak, iskolásoknak) akartak olyan lehetőséget nyújtani, amelyhez a nehézkes és bürokratikus közintézményi rendszerben képtelenség hozzájutni. A mérleg másik serpenyőjében viszont ott van a hatályos jog: amely elvben akár büntetheti is őket, amiért anélkül tették ki a világhálóra a képeket, hogy felkutatták volna az alkotókat, illetve örököseiket, és tisztázták volna a közzététel feltételeit. A fortepan az utóbbi idők leglenyűgözőbb kezdeményezéseinek egyike, amely egyszerre példázza az internet korlátlan lehetőségeit, a civil elhatározás közgyűjteményeket megszégyenítő hasznosságát és persze azt is, hogy mi minden van meg a világban, ami pedig rég elenyészhetett, megsemmisülhetett volna. Aki egyszer fellép a honlapra, azután alighanem kétszer is meg fogja gondolni, mikor és hogyan kattint, mit tesz az elkészült fotóval, s hogy vet-e valaha szemétre fényképet. Tamási Miklós és Szepessy Ákos ugyanis továbbra is járja a lomtalanításokat. Most pedig, hogy a Summa Artium Mecénás-napi árverésén félmillió forint támogatást is sikerült elnyerniük, a digitalizálást is újult erővel folytatják. ●
