Budapest, 2011. (34. évfolyam)
6. szám június - HELY-TÖRTÉNET - Aradi Péter: A Háromcsőrű Kacsa meg a regatta
csőrei voltak letörve. Viszont a vendégkönyvben szerencsére többen is lerajzolták, hogyan nézett ki, és ezek alapján restauráltattuk. A vendégkönyv megvan a családnál, egy részét lemásoltuk és kiállítottuk. Hihetetlenül érdekes dokumentum ez, amelyből képet kaphatunk arról, ki mindenki járt ide – az angol biciklis turistától a magyar arisztokratáig, ifjú Horthy Istvántól egy itt élő finn családig” – avat be a részletekbe a gyűjteményvezető. Szabó Lőrinc Éjféli közjáték címmel ver set is írt a Háromcsőrű Kacsáról, mely 1937. március 28-án, a Pesti Napló húsvéti szá mában jelent meg: Esett és fújt; mint a sörét, úgy vert minden csepp, úgy süvitett; de a Háromcsőrű Kacsá-ban, hová behajtott a hideg, forralt bor és fűtött kemence mellett megenyhűlt a világ és zene kavargott a füstben és szinte riszálta magát: „Szőrösarcú kis cica, hol jártál az éccaka titokba?” (...) És altatót zsongott a lárma és altatót zsongott a bor: az asszony hosszában, utána keresztben úszott valahol: egybefolyt bennem nóta, álom, meg a Háromcsőrű Kacsa s már csak végtelen messzeségből huncutkodott a muzsika: „Pirosszájú kis cica, húst ettél az éccaka titokba!” (...) Kabdebó Lóránt irodalomtörténész Szabó Lőrinc utolsó emlékezése című tanulmá nyában azt írja, „a Döbrentei utca 9. szám alatti, korábban Hét Választófejedelem, majd Vadkacsa, utóbb Háromcsőrű Kacsa névre hallgató csehó a vers hatására hirtelen felvirágzott, rendes cigányt szerződtettek, szakácsot, tolnai pingálóasszonyok kifestették a két szoba söntéses kiskocsmát, nyárra már az udvaron zöld helyiségük is lett. Maga Szabó Lőrinc is így idézi fel a kocsma „karrierjét” a Vers és valóság emlékezéseiben: „A Napló-beli vers bekeretezve az egyik falon lógott, nagy vendégkönyv gyűjtötte a látogatók neveit...és azt hiszem, nem volt író és művész, hogy meg ne fordult volna ott.” Két évvel később, 1939. április 9-én, a Népszava vasárnapi száma publikálta Vészi Endre A Háromcsőrű Kacsában című versét: (...) E ház, e kocsma háza jól kibírta s már ötszáz évnél tovább itt mered, míg nemzedékek hullanak a sírba, konokul áll ő, mint a szeretet, mely épp íly kiirthatatlanul él még és éppen abban, kiben nem remélnék. Jaj, ósdi ház, örömök gyüjtő vára, tünt nemzedékek háromcsőrű kacsája. (...) A rengeteg tabáni vendéglátóhely közül talán mégis a Mélypince volt a leghíresebb, épülete már a török időkben is állt. Krausz Lipót kisvendéglőjében, a Görög utca és a Fehérsas utca sarkán valóban volt egy mély pince, ahova nyolcvan lépcsőn kellett lebotorkálni – ott tartotta finom borait a tulajdonos, akit mindenki csak Poldi bácsinak hívott. Sok író és más művész szinte hazajárt oda – Krúdy nem egyszer, ha mélyebben a pohár fenekére nézett, ott is aludt. 1933-ban, amikor a régi Tabán nagy részét lebontották, ez a ház is a területrendezés áldozatául esett. „Azzal szoktuk vigasztalni magunka – mondja Pajor Ildikó –, hogy ha nem bontják le, a háború alatt úgyis romba dőlt volna... Nemrégiben olvastam a Móricz Zsigmonddal Budapesten című kötetben az író riportját egy tabáni kiskocsmáról, ennek végén megjegyzi, hogy tulajdonképpen milyen remek, hogy ilyen gyönyörű park van itt a régi házak helyén. És valóban, mi, tabániak nagyon szeretjük a parkunkat.” A házak lebontásával a városrész történetének egy hosszú-hosszú korszaka végleg lezárult. Akadtak olyanok, akik elfogadták a felajánlott cserelakásokat, és más városrészbe költöztek, de kiharcolták, hogy „magukkal vihessék” a megszűnt tabáni utcaneveket. A lokálpatrióta tradíciókat a már említett Fischer Árpád vezetésével az itt 16 BUDAPEST 2011 június
