Budapest, 2011. (34. évfolyam)
5. szám május - Marafkó László: Radnóti hársfái
A megcsonkolt hársfák a Diana úton, bár az utóbbi években új hajtásokat is hoztak, szaporodó odvaikból már sárgás pudvát ömlesztettek. Mintha saját hamvaikat szórták volna az aszfaltra – így képzeletben lassan majdnem búcsút vettem a Sváb-hegy e néhány öreg tanújától. Radnóti Istenhe gyi kertjétől alig száz méterre. Ők (hadd becsüljem meg e fákat így) még látták a Fifivel errefelé sétáló költőt, aki a felesége nagyszülei, szülei által a közelben bérelt, 19. századi öreg villában (Diana út 15/B) annyi idilli nyári, őszi napot töltött el. És eszembe jutott, hogy a hetvenes években még állottak az alapfalai ennek az ódon háznak, s a telek lenti részénél, a Tündér utcai kanyarban terméskővel kirakott kertvégből jól látszottak, majd egyik hétről a másikra gyors kezek lebontották a romokat, s jellegtelen támfalat húztak a kanyarban, amiből bárki arra gyanakodhatott, hogy itt szorgos építkezés indul hamarosan. Nos, a támfal több évtizede ott éktelenkedik, mögötte nyoma sincs a nyerskő alapoknak, várfalszerű téglafalaknak, amelyek teraszán annyi fotó készült Fifi családjáról, a napfényben hunyorgó költőről. A rom helyére pedig zöld enyészet nyomult. Miként eltűnt a Diana és Gyöngyvirág út sarkán a pad is, amelynek támlájába bevésve valamikor olvasható volt: ”Fifi”. A ma Jókai Mór ról elnevezett közeli ál talános iskolába a háború utáni években járó mérnök ismerősöm (olyan iskolatársai voltak, mint Nádas Péter) állítja, szinte biztos, hogy Radnóti véshette be a nevet. Egy napon valaki fűrésszel kivágta az ominózus részt (nemcsak hajdan, mindig is erős a gyűjtő kedvű magyar), aztán idővel a pad is eltűnt. A pár éve felújított feszület mellé jótét lelkek új pihenőszékeket állítottak. (A régi pléhkrisztus jelenlegi „tartózkodási helyét” is ismerem, a derék svábhegyi őslakos megőrizni vette magához, a plébánia tudtával és engedélyével, miután magánerős restauráltató szándéka áthidalhatatlan technikai akadályokba ütközött). Vannak még ilyen, a régi Sváb-hegyet nem csak virtuálisan tisztelő lakállag-patrióták. Az 1930. szeptember 1-jén született Radnóti-vers, a Pirul a naptól már az őszi bogyó „szőke, pogány lány” -áról valló sorait én e régi feszület által megihletettnek tekintem: „Pedig fönn a kertek felé / feszü let is látja a csókját és / örömmel hull elé a búzavirág, / mert mindig hiába megcsudálja őt / egy szerelmetes, szakállas férfiszentség.” S nem hagyom magam megcá folni máshonnan származtatott élmények hirdetőitől, mert a költő motívumkincsének tárháza nem hasonlítható egy számítógépes nyilvántartású raktárhoz, ahol címkék kerülnek a tárgyakra évszámmal, helymegjelöléssel. Radnóti hársfái Avagy istenhegyi lakállag-patrióták szöveg: Marafkó László, fotó: Sebestyén László 14 BUDAPEST 2011 május
