Budapest, 2011. (34. évfolyam)
4. szám április - N. Kósa Judit: Álommúzeum a Liget szélén
az a legfőbb kérdés, hogy a méltóbb elhelyezés érdekében megépítik-e valaha az alapításkor elspórolt épületszárnyat, vagy hogy megszüntetik-e a mélypincék használatát lehetetlenné tevő vízbetöréseket. Az intézményvezetők inkább azon drukkolhatnak, hogy megérkeznek-e időben az állami százmilliók, amelyekkel meg lehet akadályozni, hogy a Lechner remekéről lehulló kerámiák valakit agyoncsapjanak. Már e négy épület felújítása és korszerűsítése sem lett volna kis feladat másfél évtizedre, sőt még a hátralévő munkákra is kéne körülbelül annyi pénz, amennyire a szakértők a ligetmenti komplexum létesítésének költségét becsülik. Tény azonban, hogy ez a megoldás a maga egyszerűségében sohasem került szóba. A kilencvenes évek legvégén a rekonstrukciót előbb az óbudai gázgyárba tervezett múzeumi komplexum tervének felröpítése akadályozta, majd a Művészetek Palotájába szánt modern művészeti múzeum (kormányváltás után: Ludwig Múzeum) létesítése szorította háttérbe. Mindkét elképzelés jól mutatta ugyanakkor, meny nyire koncepciótlan, pontosabban mennyire széttartó koncepciókat követ a mindenkori kormányzat múzeumügyi gondolkodása. Az óbudai gázgyár közgyűjteményi hasznosításának ötlete például onnan eredt, hogy az Orbán-kormány miniszterelnöki hivatalnak akarta használni a Kossuth téri egykori Kúriát, a mai Néprajzi Múzeumot. Arra viszont mégiscsak kellett valamit mondani, hogy hová menjen a kollekció, így született meg az ötlet, hogy ha úgysem lehet lebontani a gázgyár műemlékké nyilvánított épületeit, legyen ott egy múzeumi negyed. S ha már ez kimondatott, ebben a fantomvilágban máris méltó helyre lelt a hatvanas évek óta kiállítóhely nélkül működő Országos Műszaki Múzeum is, akárcsak az ugyanebben a cipőben járó Magyar Építészeti Múzeum. A papír elvégre bármit elbír. De ugyanez a féktelen ötletelés vezetett a MüPa múzeumának létrejöttéhez is: a „közeli” céghez köthető műtárgyvédelmi koncepció előbb született meg, mint a döntés, hogy tulajdonképpen milyen kollekció kerüljön a kiállítóterekbe. Amihez képest józan kármentésnek mondható, hogy végül a Ludwig hasznosíthatta a tereket. Mindezek fényében nem igazán meglepő, hogy Budapestnek mindmáig annak ellenére nincs látogatható műszaki múzeuma, hogy az ilyen tematikájú tárlatok a világ minden részén pénztárszaggató sikernek számítanak. Az utóbbi kilenc évben mindössze annyi történt, hogy papíron összevonták a műszaki és a közlekedési gyűjteményt – fejlesztésre azonban egyetlen pluszfillér sem jutott. Ennél rosszabbul talán csak az építészeti gyűjtemény járt, amely kis híján megszerezte az egykori Párisi Nagyáruházat, sőt kis híján pénze is lett az átépítésre a Norvég Alapból. A politika csak annyit tett hozzá a tervhez, hogy az utolsó pillanatban eladta az épületet egy üzleti befektetőnek. E sort végignézve talán kicsit meghökken az ember, amikor azt látja, hogy a ligetmenti múzeumkomplexum amúgy bevallottan körvonalazatlan terveiben egy szó sem esik a műszaki vagy éppen az építészeti gyűjteményről. Az egyetlen megoldatlan helyzetű múzeum a fotográfiai, amelynek a neve itt felmerült: párhuzamosan egyébként azzal a kezdeményezéssel, amely magántőke felhasználásával egyesítené a Kecskeméten őrzött „állami” anyagot a közérdeklődésre számot tartó magángyűjteményekkel. Az a két múzeum azonban, amelynek nevét – persze hangsúlyozottan csak afféle példaként – a február közepi bejelentéskor a kulturális államtitkár megemlítette, történetesen a problémamentesebbek közé tartozik. A Néprajzi Múzeumban éppen most fejeztek be egy pályázati pénzből megvalósított „látogatóbarát” fejlesztést, a Nemzeti Galériában pedig mostanság tervezik az új állandó kiállítást, és a Ludwig kiköltözése után megkapott tereket is megpróbálják minél jobban hasznosítani. Aki tehát ezeket a múzeumokat szeretné jobb körülmények közé juttatni, annak sokkal kevesebb pénzből és lényegesen gyorsabban is lenne módja segíteni. Egészen más a helyzet persze, ha az első számú cél valami más, és nem a múzeumi fejlesztés. Mondjuk inkább a budai palota dunai szárnyának vagy az egykori Kúriának mielőbbi, de az össznépi tiltakozást megelőzendő: gondosan „lepapírozott” kiürítése. ● 23 BUDAPEST 2011 április Természettudomány helyett rendészet? Állványzat védi az utcát a széthulló épület körül