Budapest, 2011. (34. évfolyam)
1. szám január - ÖRÖKKÁVÉ - Zeke Gyula: Fogasház
Amint belépünk a boltíves kapualjba, nyomban látjuk is, hogy a mellékhelyiségek felé vezető baloldali traktus biciklitároló, a gépek feletti aggodalom így nem állhatja útját a gondtalan benti időtöltésnek. A boltozatos kapualj közel tíz méter hosz szú, keramitköves folyosójának falán félbeszelt holdak, tejüveg lámpatestek világítanak, az udvar tövében pedig zöldre festett olajoshordókból fácskák, díszbokrok hajlanak fölénk. A Fogasházat négytagú csapat viszi, közülük mindössze Lengyel Polett rendelke zik vendéglátós múlttal, Horváth Balázs táj építész, Nádas Patrik közgazdász, Ongjerth Dániel bölcsész. Cseppet sem meglepő, a társintézményekből ismerős, és vendégszempontból általában kedvező felállás ez. Mint a romkocsmák többsége, a Fogasház se csupán vendéglátó, legalább oly mértékben kulturális tér is. Az első és a második emeletre vendégként nem juthatunk föl, ezeken a Krétakör neves társulata mellett több további alkalmi társulat, hat festő, egy táskavarró és egy szoftverfejlesztő cég osztozik. Lentről, a szokásos módon betonozott udvarról csak az állandó mozgás, sürgésforgás látszik. Sajnálatunkra hiányoznak a pesti bérházakból oly ismerős vörös mészkő folyosószelvények öntöttvas korlátai, a biztonságos közlekedést odafönt így fából ácsolt kapaszkodók teszik lehetővé. Nyáron a második emeleti szintről ecetfa bólintott le ránk, mint valami üvegházban, most kékre festett, kecses acélbordázat feszül a szemközti falakon, ezt tartja a drótvázas plasztiktetőt, amely a téli nappalokon is megváltoztatja a fényviszonyokat, behavazva pedig furcsává, szinte víz alattivá teszi. Ha beléptünk, az udvar bal felében áll a csupa Hg-jelű téglákból épített pult, ha már hozzájutottunk italunkhoz, a két állópult valamelyikéhez, az udvar falához tapadókhoz, vagy a harmincas évekbeli mosdóállványra emlékeztető IKEA-asztalokhoz telepedhetünk. Minden este szolgáltat zenét zenét dj, de számos koncert, előadás, vagy egyéb program is zajlik az udvaron, melyekről a hely honlapján (www.fogashaz.hu) szerezhetünk tudomást. (Egyik ottlétem alkalmával épp a 15 tagú szambadobos Rhythm of Resistance együttes tartott próbát, amelynek tagjai a számunkra szimpatikus tüntetéseken vállalnak figyelemfelkeltő elődobolást, legutóbb a „Zaklatás helyett lakhatás” vonuláson dolgoztak.) Esténként színes lampionsorok világítják meg az udvart, melyből az egykori lakások helyén zárt különterek nyílnak, külön kiszolgálópulttal. Az ötven-hetven fős törzsvendégség zömét itt is a harminc alattiak adják, ám magam is számos alkalommal voltam tanúja idősek randevújának, gyermekes családok bevonulásának, vagy épp magányos kutyások látogatásának. Hallom is, látom is, hogy a kép szociológiailag örvendetesen vegyes. Amint szóba hoztam, nem vagyok a „graffity-art” híve, még kevésbé a csodálója, itt mégis jóleső érzéssel töltött el a mellékhelyiség férfirészlegének ajtaja fölötti két felirat. Kosztolányival ugyanis még nem találkoztam efféle helyen: „Uraim, eszembe jut egy fura rím!” S az ő megfontolásra érdemes munkája ez is: „Ki nem ölel, lelket öl el.” ● 14 BUDAPEST 2011 január
