Budapest, 2011. (34. évfolyam)
1. szám január - ÖRÖKKÁVÉ - Zeke Gyula: Fogasház
Amikor szeptemberi számunkban legutóbb – az azóta végleg bezárt, Csengery utca 11. szám alatti Gang kapcsán – a pesti romkocsmafrontra látogattam, több nemrégiben megnyílt helyet is szóba hoztam. A most bemutatandó, Akácfa utca 51-es számú házban 2009. augusztus 6. óta élő Fogasház volt közülük az egyik. Az évezred elejétől sorban megnyíló (és számos esetben már nem létező) romkocsmákról írva az utóbbi években oly sokszor számolhattam már be olvasóimnak e mindig egyedi vendégterek téliesítéséről, hogy a kivételből időközben szinte szabály lett. Amint vagy másfél évtizede természetesnek tekintjük, hogy fagylaltot nem csupán a meleg hónapokban, de egész évben ehetünk, és paprikát és paradicsomot se csak májustól, de mindig vehetünk, lassan itt az ideje feladnunk a romkocsmák nyári idényjellegének tételét is. Ha az első egy-két évben még mindegyik a meleg hónapokban állt is nyitva, és italai mellett fő kínálata a felhős avagy csillagos ég volt, mára már alig akad köztük olyan, amelynek részben vagy egészben zárt terébe akár az év bármely hónapjában is ne térhetnénk be, hogy megszokott sörünk, töményünk, kávénk vagy koktélunk hörbölgetése mellett beszélgessünk barátainkkal, vagy figyelgessük magunkban tudatunk egének felhőzetét és belsőnk sötétjének derűs, avagy komor csillagzatát. Nekem sincs ezért további okom ragaszkodni az eddig követett hagyományhoz, hogy csak tavasztól őszig írjak róluk. A Fogasház ráadásul a legmegfelelőbb tér a hagyománytöréshez, tavaly októberben ugyanis még zárni kényszerült, ez év május 29-e óta azonban már egyhuzamban nyitva áll, és így is szándékozik maradni a bérleti szerződése felmondásáig. Háza, az Akácfa utca 51-es számú ház már nem az önkormányzaté, számos hetedik kerületi és budapesti belterületi társához hasonlóan magántulajdonban van. Nem is tudom, mi a jobb. Kissé unalmas lehet már olvasóinknak, hogy e ponton évek óta ugyanazt vagyunk kénytelenek írni és mondani általában Budapest dualizmus kori negyedei és épületei kapcsán, hogy nagy többségük (már amelyik még a helyén áll), riasztó állapotban van, és hiába lenne nagyon szép és jól lakható felújítva, nincsen a láthatáron olyan beruházói és (város)politikai erő, amelyik legalább törekedne valami ilyesmire, hanem épp az ellenkezőjére, mert az érdekei és az értékei ezt diktálják, és ez végtelenül szomorú és lehangoló. Kérem, nézzék el nekünk ezt a monotóniát! Miként a meteorológusok szókincse korlátozott, és ki van téve az időjárásnak, mi sem tehetünk úgy, mintha nem éreznénk a bőrünkön az idők járását. (Csinálják helyettünk éppen elegen.) Pedig még így is, még most is milyen szép az Akácfa utca, induljanak csak egyszer befelé rajta a Rákóczi út felől! Pár agyonlőtt, vakolattalan házon ugyan már kint van a műemléki védettséget jelző márványtábla, ám kérdés, mire lesz elég. A Kis Pipa ma is kitűnő étterem, zongorájával (sajnos nem az eredetivel) és Seres Rezső fénykép erejű festményével méltó emlékhelye a pesti hűség és bérházmelódiák apró termetű zsenijének, aki életében nemigen tette ki a lábát a hetedik kerületből. És a Klauzál téri csarnok hátsó szárnya is milyen szép, oly hívogató. Mindössze egyetlen nagyjából nézhető, valamikor kifestett ház akad a Király utca felé menet, Rotschild Klára hírneves szabászszalonjáé, ezt azonban falfirka ékteleníti el, szép bizonyítékául a hatalmi és a civil rombolásvágy sokatmondó találkozásának. A Fogasháznak helyet adó 51-es szám szinte építészeti emlékműve ennek a hat és fél évtizede állandósult háborús állapotnak. Utcafrontjának a fele földszintes csupán, a jobb oldalon még meglevő két szintet második világháborús bomba söpörte le róla. Nem tudom, mikor költözött ki az utolsó lakó, és mikor hagyta el a műhelyét az a fogtechnikus, akinek a cégtáblája ma is a járda fölé lóg: FOGSOR JAVÍTÁS. A romkocsma alapítói mindenestre jól hallhatólag innen vették helynevük ötletét. S miként a szerencsés névadások esetében mindig, a szó itt is önálló életre kelt. Amikor először megláttam, mindjárt úgy olvastam, mintha maga az 1896-ban épült ház emelt volna szót a saját jövője érdekében, a foghíj-stáció elkerülése végett. Halkan élünk – olvasható még a nagy betűs ígéret a falon, gondolkodom, vajon milyen hatással van a minden környéken fellelhető feljelentők érzelemvilágára. Az épület utcafrontja már nem csak a bejárattal és sittes vakablak-szemekkel vár bennünket, az elmúlt hónapokban Lomography néven egy, a hellyel együttműködő fotógaléria, meg az utcára és a Fogasház vendégei számára egyaránt dolgozó pizzéria, valamint egy kerékpárszervíz is odatelepült. Ez utóbbi önmagában is vendéghívó kezdeményezés, számos alkalommal láthattuk, milyen sokan bicikliznek a városban a romkocsmák vendégei közül. Fogasház szöveg: Zeke Gyula, fotó: Sebestyén László 13 BUDAPEST 2011 január ÖRÖKKÁVÉ
