Budapest, 2011. (34. évfolyam)
3. szám március - ÖRÖKKÁVÉ - Zeke Gyula: Picasso Point
Rendre rosszkedv fog el, amikor az Andrássy úton az Oktogontól az Opera felé menet elhaladok a valahai Café Eckermann előtt, amelyet oly derűs tehetséggel telepített 1997-ben Wilhelm Droste Ady egyik törzshelye, a még valahaibb Három Holló irodalmi kocsma helyére. Gyomorsav szökik a szemembe, amint a terébe tolakodott haszontalan üzlet méregdrága termékeire pillantok, és harmadik utas források fakadnak a lelkemben. A sarokra érve már szomorún szoktatom magam a hiányához, mert valahogy tudom, ez a seb sosem fog begyógyulni a Terézváros testén. Mit tehetnék, jobbra, az öt éve sétálóvá épített Hajós utcába fordulok. Tudom, hogy ott némi vigasz ér, hisz az antikvárium mellett két éve ott áll már a kis Thália kávézó, kicsit odébb a felmelegített kolbász és hurka vonzalmában túlságosan bízó, ám a környék áraihoz és kínálatához képest föltétlenül előnyös hentes, (melynek utcára tett pultjainál állva az evés élve a szemlélődés gyönyörével keveredik), pár lépésnyire tőle, az Ó utca sarkán a Balettcipő eszpresszó, a Zichynél pedig a megújult Café Chagall vár rám, amelynek újrafestett, meggylevesszín homlokzata csak mélyebbre taszítja a csúfságban a mellette álló, utoljára tán a negyvenes évek elején kifestett házakat. Onnan jól látni már a Dessewffy utca sarkán várakozó Hajós utca 31-es számú kétemeletes házat, a nevezetes Picasso Point kávéház épületét, amely lepusztultságában is oly szép, hogy csak egy megcsömörlött fundamentalista – már ha van ilyen – keserűségével tudok gondolni a város és a kerület vezetőire, akik e házakat láthatólag végromlásra szánták. (Félve bizakodó szemmel néztem munkautam során az utca némely házait, vajon mivégre csomagolták be télire orom- és homlokzatdíszeiket?) Pedig a hely maga csak nemrégiben újult meg, épp evvel kiérdemelve, hogy a BUDAPEST hasábjain is figyelmet for dítsunk rá. A Picasso ugyanis 1992-es nyitásától fogva nyomban a Tilos az Á-hoz hasonló kultuszhellyé vált Budapesten, fény-éveit pedig annak 1995-ös zárását követően élte. Népszerűsége az első szabadtéri romkocsmák megjelenésével kezdett visszaszorulni, hisz a közönségük a kevéssé érzékelhető nemzedéki különbségektől eltekinteve nagyjából azonos volt, és a Picasso a maga hagyományos, zárt terével és légkörével már nem tudott semmi olyasmit nyújtani nekik, amit a mindig egyedi adottságokkal bíró, elhagyott házakba költöző kocsma-cafék az elmúlt években mind pazarabb változatosságban felvonultattak. Utolérte tehát a Picasso Pointot is a kultuszhelyek alig elkerülhető sorsa, ugyanaz a nagyerejű fogyasztói várakozás vetette a mélybe, amely az elmúlt évezred végén a magasba emelte. Ha logószerűen elhíresült, s fel még nem újított Hajós utcai reklámparavánjára nézünk, már afféle viseltes építészeti elemnek látjuk, amely hozzáöregedett a házhoz. A hely megújulása a Szűcs Péter és Konstantinides Demeter vállalkozópá ros és munkatársaik nevéhez fűződik. Ők üzemeltették több éven át a Tilos az Á helyére települt Zappa Caffét, amelyet 2005-ben mutathattam be Önöknek (Kávé zók kalauza..., 128-129. p.). Az utóbbi két évben Szűcs Péter Szabad az Á néven már egyedül vitte annak pinceklubját, amelyet pár hónapja a Nagydiófa utcai Granddioba telepített, s amely az eredeti helyén ma Trafik Klub néven működik tovább. Az elmúlt év szeptember 13-án újranyílt Picasso Point mindenestől átalakult a munkájuk nyomán. Selmeci Ágnes belsőépítész a megelőző állapotoktól gyökeresen eltérő működtetői látomás alapján gondolhatta újra, és formálhatta át a teret. Az új Picasso Point – miközben láthatólag nem tiltakozik a hagyományos, L-alakú kávéházi tér adottságai ellen – ma egyszerre étterem, bár, kávézó és galéria is. E négy funkció igen tehetségesen szervesül a mintegy százhetven négyzetméternyi, s közel négy méteres belmagasságú vendégtérben. Egyik sem tolakodik a másik elé, hanem inkább az alkalmak és a napszakok változó igényeihez idomulva kiegészítik, segítik egymást. Szó sincs itt például arról a belvárosi CAFÉ-k nagy többségét jellemző dísz (s egyben: disz) funkcióról, amelyben a kávéházi arc a valódi, magas árfekvésű éttermi arculat vendégcsalogató álcája csupán. Mivel a régi Picasso közel két évtizeden át délután ötkor nyitott, Konstantinides Demeter, Szűcs Péter és üzletvezetőjük, Antal Norbert csak igen szívós munka árán voltak képesek az elmúlt szűk félévben elérni, hogy nagyrészt új közönségük hozzászokjon a déli nyitáshoz. Elég ugyanis egyetlen pillantást vetnünk a hetente változó (egyébiránt mindig kettős: húsos és vega) menüre, valamint az étlapra, hogy lássuk, tételeik és áraik nem a magas állású cégvezetőket, hanem a fizetőképes átlagot célozzák meg, és érik is el mind nagyobb számban. (Antal Norbert egyébiránt több nemzedéknyi vendéglátós múlttal bír, nagyapjának három kocsmája Picasso Point szöveg: Zeke Gyula, fotó: Sebestyén László 18 BUDAPEST 2011 március ÖRÖKKÁVÉ
