Budapest, 2011. (34. évfolyam)
3. szám március - Jolsvai András: Ünnepi házaló
bikban lakhattak a vezetők, az igazgató, a főmérnök meg a főkönyvelő, a hátsóban azok az előmunkások, akiknek közelségére az éjjel-nappal működő erőműnek szüksége lehetett. A ház ma is áll, s ma is szolgálati lakásoknak ad helyet. De – ahogy mondani szokták – ha zongorázni tudnám a különbséget, én lennék a Fischer Annie . Hosszan szomorkodunk az idő ilyetén múlásán, s azon is hosszan tanakodunk, hogy az elmúlt évtizedekben szerteszét csonkolt lakások közül melyik lehetett az igazgatói. Végül a földszint utcai oldala mellett tesszük le a voksunkat, a helyiek minden csodálkozása ellenére be is jutunk a lakásba (köszönet érte), ahol (igaz, itt komoly erőfeszítések árán) megint megsejthetünk valamit az egykori polgári otthonok hangulatából. Kifelé menet úgy döntünk, hogy a mai fészer helyén állhatott a garázs, benne a szolgálati személyautó, melyre a furfangos Imre bácsi a háború alatt „Rendőrség” feliratot helyeztetett. (Engedéllyel!) Dédszüleim a huszas években – felhagyva a tanítóskodással – visszaköltöztek a városba, ahol dédapám nyelvtanítással és újságíróskodással (a Palota-Ujpest belső munkatársaként) töltötte az időt, dédanyám pedig lánya (nagyanyám) szekírozásával és unokája (anyám) imádatával. Mindezt számos helyszínen tették, laktak a Lőwy utca 5-ben, majd a Sándor utca 13-ban (egyik sem áll már), aztán a harmincas években bérbevettek az Árpád úton, a Lux mozi (gyermekkoromban Fény, aztán megint Lux, ma gyógyszertár van a helyén) házában egy kétszobás lakást. Első emeleti, utcára néző lakás volt, az előbbiekhez képest kicsiny, igaz, két embernek elegendő: nagyobb családi ünnepeken nehezen fért a család (ilyenkor itt volt mind a három gyerek, Mária , Aranka és ifjabbik Sándor meg az unokák, mind a négy, közöttük anyám), de azért fért, valahogy. Az ostrom napjait itt élte át a família, itt esett meg a családi legendárium leghíresebb története, amikor nagyanyám karácsonykor nyulat akart felszolgálni, és ebből komoly sértődés lett családszerte. Ahhoz képest, hogy ekkor a házban volt az ujpesti nyilasok egyik központja, és a pincében halálra váró embereket őriztek, ez gyerekkoromban bizony súlyos aránytévesztésnek látszott. Később megenyhültem a történet iránt. Az ember ragaszkodjék a hagyományaihoz – nehéz időkben még inkább. Dédapám negyvenkilenc nyarán halt meg, épp akkoriban házasodó szüleim költöztek akkor az egyik szobába, hivatalosan azért, hogy a nehezen mozgó, öreg Ugró Mária ne maradjon egyedül. (Nem hivatalosan meg azért, hogy a család ne veszítse el a lakás bérleti jogát.) Dédanyám az év végén követte férjét, ahogy egész életében tette, így lett az Árpád úti lakás a szüleim bérleménye. Itt töltötték rövid közös életüket. Ide születtem volna én is, ha a történet nem vesz váratlan fordulatot. De, mint tudjuk, vett, így került az én szülőházam a Tavasz utcába, s így esett el az Árpád út végleg. Özvegyen maradt apám nem találta a helyét azok között a falak között, odaköltözött ő is Istvántelekre, aztán világgá ment. A lakásban új bérlők kezdhették a maguk történetét. A végére hagytam a szülőházamat, felhőtlenül boldog kisgyermekkorom mesés helyszínét, a Tavasz utca 126-ot. Kényelmes családi sarokház volt az, ott a Tavasz és a Klára utca sarkán, tágas, világos konyhával, három körbejárható szobával, verandával és csodálatos, izgalmas kerttel. (A kertben lugas, szaletli, fészer, orgona, kuvasz.) Tízéves koromig éltem itt, s nem tudtam betelni vele. Az egész ház, az egész környék, az egész évtized és az egész család valahol az álom és a valóság, a mese és az igazi élet határán egyensúlyozott, s mintha az egész, úgy, ahogy van, miattam lett volna. A buja természet, a padlások és pincék titkai, az átjárható léckerítések éppúgy az én kedvemért léteztek, mint a vonat az út túloldalán és a különösebbnél különösebb szomszédok. Mindegyikük élete külön regény volt, nem győztem hallgatni őket. Azóta meg, hogy felnőttem, nem győzöm írni. És nem győzök hálát adni az égnek, hogy ebbe a világba engedett beleszületni. ● 17 BUDAPEST 2011 március Tó utca 7., Újpesti Erőmű Tavasz utca 126.
