Budapest, 2010. (33. évfolyam)
2. szám február - Rokob Tibor: Csak ha a toll megérdemli!
A Mátyás tér hallatán a legtöbb budapesti azonnal a nyolcadik kerület jól ismert közterületére gondol. Nem így azok az újpestiek, akik nap, mint nap sétálnak át a negyedik kerület azonos nevű terén. Ahol a környék igényeit egykor kiszolgáló köszörűsök, esernyősök, kalaposok ideje kétségkívül lejárt. Hajdan cégérekkel és táblákkal ékesített boltjaik mai tulajdonosai már a nevüket sem ismerik. Munkájukat csak az itt élők emlékezete őrzi. A többnyire földszintes házakkal teli környék szép kapualjakkal, kilincsekkel, ablakokkal díszített patinás házai között mégis rá lehet bukkanni egykét olyan régi műhelyre, amelyekhez hasonlót a belváros felé haladva már szinte alig-alig találni. Ezek közé tartozik a tér sarkán álló tolltisztító. Harminchét éve ugyanabban az üzlethelyiségben várja kuncsaftjait. A Pöltenberg és a Nádor utca sarkán nyílt bolt bejáratát minden oldalról hatalmas festett fatáblák szegélyezik. A mindössze harmincegy négyzetméteres helyiséget a nyolcvanas évek közepén vette meg mai tulajdonosa, Kovács Árpád . A hetvenes éveinek végén járó gépésztechnikus hatgyermekes erdélyi családból származik. Szüleivel és egyik húgával együtt 1941-ben települt át Budapestre. Fiatalsága nagy részét Pestújhelyen, iskoláit Újpesten végezte. Már gyerekként is leginkább a famunka állt közel hozzá, de, mint mondja, akkoriban túl sok asztalos dolgozott errefelé. Így a gépipari technikum elvégzése után egy ideig karosszéria-lakatosként dolgozott, majd a Révész utcai Tollfeldolgozó Vállalathoz került, ahol csaknem húsz éven át működött műszaki vezetőként. Talán onnan is ment volna nyugdíjba, ha az üzemet nem telepítik vidékre. Ekkor bérelte ki ezt a kicsiny üzletet. – Nagy merészség volt belevágni, nem is volt könnyű talpon maradni. De egy ilyen lehetőséget nem lehetett kihagyni – emlékszik vissza a kezdetekre az ősz ezermester. Az üzlethelyiség hosszú időn keresztül a Frankhauser szabóság műhelye volt. Ám az államosítás után, 1972 májusában ő már a háztól vette bérbe. A lakókkal kezdettől nagyon jó, családias kapcsolatba került. Egy ideig még a házbeliek gyerekeire is vigyáztak a boltban. A környékkel kialakított közvetlen, baráti viszonyról sokat elárulnak azok az emberek, akik a mai napig rendszeresen beintegetnek az ablakon. Az első években nagy volt a kereslet. Akkor még egész Újpest kis családi házakkal volt tele. Sok közülük szanálás előtt állt. A lakók kénytelenek voltak elhagyni otthonaikat, ám dunyháik, párnáik, paplanjaik szokásos tisztításáról semmiképpen sem mondtak volna le. A tulajdonos néhány éve végleg kiállt a pult mögül, azóta egyik lánya, Ildikó vi szi az üzletet. Szavai szerint a kezdetekben megismert, rendszeresen visszajáró kuncsaftok jelentik ma is az igazi, biztos vevőkört. – Aki egyszer hallott rólunk, az többnyire visszajön. Az emberek kitartóan ragaszkodnak hozzánk. Kézről-kézre adják a címünket. Ez néha minket is meglep – mondja az asszony. Természetesen a legtöbben ma is Újpestről jönnek, de nem ritka, hogy Solymárról, Fótról, Dunakesziről vagy még távo-Csak ha a toll megérdemli! szöveg: Rokob Tibor, fotó: Sebestyén László 34 BUDAPEST 2010 február
