Budapest, 2010. (33. évfolyam)

12. szám december - Millisits Máté: Toronyóra, harangokkal

Mannhardt órás és mechanikus 1827-ben telepedett le Münchenben, s ott kis műhelyt rendezett be, amely később valóságos üzem­mé nőtte ki magát: idővel már főleg gépe­ket, gépipari berendezéseket állítottak elő. De 1861-ig toronyórákból is több mint ezret! A nem csak kitűnő műszaki érzékű, de na­gyon jóindulatú, korrekt és jóhiszemű em­ber privilégiumot szerzett a szabadon lengő inga gyártására. (Cégének 1866-ban bekö­vetkezett csődjéhez, elárverezéséhez épp ez a jóhiszeműség vezetett). De az üzem – egy új tulajdonos neve alatt – még Mannhardt halála után is tovább működött. 1928-ban a ma is létező ulmi Hörz cég vette át. Madarász István apátplébános vezetésé ­vel 1927-ben mozgalom indult a bazilika első világháborúban elvitt Szentháromság­harangjának pótlására. A gyűjtést Budapest Székesfőváros, valamint a vallás- és közok­tatásügyi illetve a honvédelmi minisztérium támogatta. Az újonnan készült, 7945 kilo­gramm tömegű óriás kettős titulust kapott: „Hősök harangjának” nevezték el, másrészt Szent Imre hercegnek szentelték. Öntését Szlezák László (1870–1953) aranykoszorús mester végezte el 1930-ban. Legelső kon­dulásával egyben a Szent Imre jubileumi év kezdetét is jelezte. A második világháború alatt ez a harang is áldozatául esett a német hadsereg rek­virálásának. Pótlására 1990-ben újat ado­mányoztak a bazilikának. A németországi közadakozást Helmut Kohl szövetségi kan ­cellár és a bajor miniszterelnök is támogatta, így köszönve meg Magyarországnak, hogy a kormány 1989-ben megnyitotta a határt az akkori keletnémet állampolgárok előtt. 1990-ben a passaui Perner öntödében ké­szült el Magyarország legnagyobb tömegű harangja (9250 kilogramm, 240 centiméter alsó átmérő). Füles felfüggesztésű. Az elhelyezést segítő jármot szintén a Perner-cég készítette. Egyik oldalán Szent István domborműve látható, fején a magyar Szent Koronával. A kompozíciót körülvevő felirat: „SANC­TE STEPHANE REX BEATA GISELLA ET SANCTE EMERICE ORATE PRO NOBIS” (Szent István király, Boldog Gizella és Szent Imre, imádkozzatok érettünk). Majd alatta magyarul: EZ A HARANG HIRDESSE ISTEN DICSŐSÉGÉT VIGYE IMÁINKAT ISTEN ELÉ ÉLŐKÉRT ÉS HOLTAKÉRT, NÉPÜNK ÁLDOZATAIÉRT ÉS MAGYARORSZÁG FELTÁMADÁSÁÉRT. SZENT ISTVÁN KIRÁLY EMLÉKÉRE A BILD POST SZERKESZTŐSÉGE ÉS OLVASÓINAK ADOMÁNYAKÉNT, II. JÁNOS PÁL PÁPA LÁTOGATÁSÁRA KÉSZÜLVE PASKAI LÁSZLÓ BÍBOROS FŐPÁSZTORSÁGA A BAZILIKA FELÚJÍTÁSA IDEJÉN. AZ ELŐZŐ HARANG, MELY ISTVÁN KIRÁLY ÉS FELESÉGE, BOLDOG GIZELLA FIÁNAK, SZENT IMRE HERCEGNEK EMLÉKÉRE KÉSZÜLT 1930-BAN SZLEZÁK LÁSZLÓ MŰHELYÉBEN 1944. MÁJUS 20-ÁN HADI CÉLOKRA ELVITETETT. A bazilika zengő öröksége 1993-ban négy újabb haranggal bővült. Ezek is Per­ner munkái, az északnyugati toronyban kaptak helyet, ahol tárcsás koronával kap­csolódnak Walser Ferenc 1860-as években készített öntöttvas harangjármához. Mind­egyiken megtalálható az öntöde emblé­mája, egy nagy P jelzés. A betű szárán a Perner/ Passau feliratot helyezték el. A harangokat Szent Henrik, Boldog Gi ­zella, Szent Imre, illetve Szent Erzsébet tiszteletére szentelték. ● 17 BUDAPEST 2010 december

Next

/
Thumbnails
Contents