Budapest, 2010. (33. évfolyam)
12. szám december - Millisits Máté: Toronyóra, harangokkal
A harang a keresztény hitélet mindennapjait közel másfél évezrede meghatározó tárgy. A legfontosabb funkciója: hívja a híveket az istentiszteletre (misére). A hétköznapokban a toronyórákkal együtt meghatározott időszak elmúltát vagy kezdetét jelzi. Veszélyt jelző szerepe is van: „félreverve” tűzvész, vihar, árvíz esetén menekülésre serkent. A megkonduló bronz a gyász hírének továbbadásakor a temetés szertartásához kapcsolódóan a veszteség és az elmúlás hírnöke. Ugyanakkor örömteli események közlésére is szolgál, így például hírt ad jubileumi emlékévek kezdetéről vagy a pápaválasztás megtörténtéről. A felsorolt többféle funkciót jól példázzák a budapesti Szent István-bazilika (Lipótvárosi plébániatemplom) harangjai, amelyek nem egyszerűen funkciójuk miatt jeles szerkezetei, tárgyai Isten házának, de egyben a hívek határokon túlmutató összefogásának szimbólumai is. A mai napig fennmaradt legrégebbi a bazilika északnyugati tornyában található, 3100 kilogramm tömegű, 178,5 centiméter alsó átmérőjű. Walser Ferenc (1827–1901) öntötte. A pesti születésű Walser 1842-től Schaudt András öntőműhelyében inaskodott. Tanu lóéveit követően, 1847-ben az akkori szokásoknak megfelelően több éves európai vándorútra indult ismereteinek gyarapítása végett. Hazatérve 1854-től mestere cégét vezette, de rövidesen önállósította magát, és 1858 júniusában iparengedélyt kapott Pest város tanácsától „harang-ércöntészet és tűzfecskendő gyár” működtetésére. A Kerepesi (ma Rákóczi) út és a Nagykereszt (ma Kazinczy) utca sarkán, a városi tűzoltó-szertár épületében kialakított szerény műhelyben, mindössze egy napszámost alkalmazva kezdte el a működését. 1859-ben készíthette el műhelye első komoly termékét, a Kétegyházi Római Katolikus Egyházközség megrendelését teljesítve. 1863-ban került sor a bazilika harangjának megöntésére, amelynek díszítményén a földgömbön álló Szűz Mária alakja látható. Az öntöttvas járom feliratából tudható, hogy azt a református vallású, svájci családból származó, budai Ganz Ábrahám (1814–1867) ajándékozta az egyháznak. 1863 karácsony éjszakáján szólalt meg először. Walser Ferenc az 1860-as években még négy kisebbet, illetve 1892-ben további egy 7735 kilogramm tömegűt is öntött a templom számára. Az utóbbi, a Szentháromság harang a Rozsnyói Egyházmegye püspöke, Schopper György adományából készült, és a délnyugati toronyba került. Ezt az utóbbi öt remeket sajnos az első világháború során hadi célokra elrekvirálták. Az egyetlen megmaradt harang a „társbérlője” az ugyancsak az északnyugati toronyban található mechanikus órának. Az óramű a harang alatt, számlapjai fölötte találhatók. A szerkezetet, amelyet Johannes Mann hardt (1798. augusztus 31. – 1878. augusztus 25.) müncheni órásmester gyára készített 1866-ban, Hampel Antal templomgondnok ajándékozta az egyházközségnek. (Ez az óra eredetileg csak az északnyugati torony számlapjain mutatta az időt. A délnyugati toronyra 1890-ben vitték át a nyomatékot egy közlőmű segítségével.) Takács József debre ceni szakértő szerint az elsők között volt az országban, amelyet gyáripari technológiával, konstans erejű szabad gátszerkezettel készítettek el. Kutatásai szerint Johannes Toronyóra, harangokkal szöveg: Millisits Máté, fotó: Sebestyén László A magyar főváros szakrális épületei közül a Szent István-bazilikáról jelent meg az utóbbi években a legtöbb kiadvány, ezek sorát most a legfrissebb munka, Kemény Mária nemrég megjelent monográfiája zárja. A harangokat és a toronyórákat tárgyaló magyar szakkönyvek adatai közt tallózva gyűjtöttük össze az erre a jeles budapesti épületre vonatkozókat: alig ismert titkait, rejtett értékeit. 16 BUDAPEST 2010 december Walser Ferenc Szentháromság harangja az öntőde udvarán (Vasárnapi Ujság, 1892)
